2018. január 21., vasárnap

Jobb helyeken és jobbikos körökben kiveri a biztosítékot a városvezető jutalmazása - Ócsa pártos népe hallgatag

Szinte minden évzárással együtt jár a helyi vezetők jutalmazása, holott a polgármesterek és helyetteseik a juttatások sora mellett annyit kereshetnek, amit nem szégyellnek. 

Egyeseknek ez mégsem elég.

A közpénzes autótól, a különböző mellékeseken át, számos lehetőség kínálkozik számukra a különböző jóléti juttatások és javadalmak érvényesítése terén. Ezért is kap mindig különös hangsúlyt és visszhangot, a vezető tisztségviselők külön(böző) pénzelése.  

Márpedig a polgármesterék szeretnek a közvagyonból sokrétűen, akár többszörösen is részesülni.  Példa erre számos hely, ahol a szűkös költségvetés ellenére zsinórban veszik el a pénzt a lakosság elől a saját javadalmazásukkal. 

A járásszékhelyünkön közismert és mondhatni bevett gyakorlat, a polgármester jutalmazása, amit a jobb érzelmű emberek rendre szóvá is tesznek.

"Természetesen a polgármestert sem kerülhette el az év végi jutalmazás. Az Erős József alpolgármester által jegyzett előterjesztés szerint Pápai Mihály (Fidesz-KDNP) „2017-ben is folytatta lendületes város- és közösségépítő munkáját”, ezért hat havi illetményét kapja jutalomként. Ez egészen pontosan 4.188.000 forint. A járulékokkal együtt 5.152.000 Ft  forint kifizetésére a város letéti számláján felhalmozott összeget használják majd fel."

Legalább négy éve közbotrányt tárgyát képezi a fideszes polgármesterek ilyen-olyan mód történő, közvagyont emésztő jutalmazása. 

http://m.cdn.blog.hu/va/vastagbor/image/2013/01/2_o_szoveg.jpg
Ócsán mindezek ellenére éves jutalomeső hullik az önkormányzatban
A Blikk 32 fideszes polgármestert és alpolgármestert talált a fővárosban és a megyei jogú városokban, akik összesen 50 millió forint jutalmat vehettek fel az év végén, közülük hatan ráadásul országgyűlési képviselők is.

Tavaly januárban, majd februárban volt szó a blogon arról a társadalmi csapásról, amit a polgármesteri jutalmazások okoznak. 

Hol jön ehhez Ócsa, amikor a Blikk a múlt héten számolt be róla, hogy miként kapott "tisztes" jutalmat  a 135 ezres lélekszámú Újbuda polgármestere, aztán a 111 ezer lakosú Kecskemét városa megyeszékhelyként is "csak" több százezer forintot osztott az alpolgármestereknek, s a 75 ezer lakosú Kőbányán is "alig" másfél milliós jutalom ütötte az alpolgármesterek markát.

Városunkban az éves jutalmakat a polgármester és az alpolgármester éves munkájának elismeréseként Buza Ernő felvezetésre vezették be 2015-ben. Akkor egy-egyhavi bérével megegyező összeg kifizetését rendelték el a két embernek az  önkormányzati "családi" kasszából.

Mindig is megszavazták maguknak a költségvetésből kivehető plusz pénzt - mi más fontosabb ennél

Ezt követően azonban már a polgármesteri autó példáját követve egyenesen az éves költségvetésbe illesztették a korábbi jutalmazásukat egyfajta külön javadalmazásként. Így sem kiemelkedő munkáról, sem jutalomról nem beszélhetünk, csupán egy olyan plusz járandóságról, amit a nép a kasszából fizet.

https://encrypted-tbn1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRWkkXw93ur7--2DU1sWwkQzQzox9Tp30VnHv0B6Q5aEKKMuO00FgA képviselők ezt Ócsán megszavazták, hiszen cserébe maguk is vagy két millióban részesülhettek a saját intézkedésük nyomán. 

A városi lakosság és a politikai ellenzék soraiban ez mégsem volt hír. Itt mindez nem érdemelt egyetlen szót sem. Csak a blog akad fent ezen és akadékosodik, mint ahogy mostanság Jobbikhoz köthető Alfahír, vagy azon önkormányzati képviselők sora akik szólnak az ilyenért. 

A Pest megyei Fóton ez nem ilyen egyszerű. Ott a fideszes képviselők nem akarnak behajolni a polgármesterüknek úgy, mint Ócsán.  
  
„Pótvizsgára” jelentkezett az a fóti kormánypárti alpolgármester, akinek az év végi jutalmáról szóló indítványt leszavazta a Pest megyei város képviselő-testülete, ugyanis két fideszes is távolmaradt az ülésről. Az alpolgármester egyik feladata lenne egy új fóti városháza-beruházás megvalósítása, de nemhogy egy kapavágás nem történt, még tervek sincsenek az asztalon.

Ott az egész ötlet először novemberben merült fel, azonban három fideszes sem vett részt a szavazáson, és hiába segített be nekik az egyik szocialista(!) kolléga, nem jött össze a minősített többség. Aztán decemberben sem voltak elegen, így januárra napolták a döntést.
  
A Magyar Nemzet 2017. decemberében arról írt, hogy Trócsányi László igazságügyi miniszter magát és a tárcája dolgozóit is 200 ezer forint értékű Erzsébet-utalvánnyal ajándékozta meg az év vége alkalmából. A lap érdeklődött a többi tárcánál is, a Lázár János vezette Miniszterelnökségen például azt válaszolták, hogy senki nem kap év végi jutalmat.

Ócsát illetően azonban van egy jó hírünk:

Pánczél Károly korábbi előjáróját, Gyál polgármesterét a helyi költségvetésből nem vagyunk képesek überelni. 

*

Nincsenek megjegyzések: