2017. január 7., szombat

Rianás a Jobbik felületén - Vona Gábor nyílt levelet kapott a Kurucinfótól ( - háttér és helyzetkép, ábrázat)

Úgy tűnik, tovább gyűrűzik a Jobbikon belül a Vona Gábor és Mirkóczki Ádám hanukai köszöntése által okozott botrány. 

“A Hanuka olyan, mintha a telefonod már csak 10%-on lenne, mégis kitartana 8 napig“
— (Source: mobile.twitter.com

Vona Gábor és Mirkóczki Ádám, a Jobbik elnöke, valamint szóvivője levélben üdvözölte a magyarországi zsidóságot hanuka ünnepe alkalmából. Köves Slomó vezető rabbi erre közölte: meglepte az üzenet, szerinte a Jobbik számtalanszor tanúbizonyságot tett arról, hogy a hazai zsidó közösség tagjait nem tekintik a magyar nemzet egyenlő elbírálást érdemlő tagjainak.
Vona erre úgy reagált: a Jobbik néppártosodása során számtalanszor elmondta és bizonyította, hogy politikai közösségük „kilépett a felelőtlen és sokszor tékozló kamaszkorból, és átlépett a felelős és építkező felnőttkorba”, és a XX. századi sérelmeken túllépve eltökélt szándéka, hogy túljussanak a „lövészárkokon”.

Ugyanakkor a vecsési Jobbik sem hagyta szó nélkül a dolgot, egy Facebook-bejegyzésben tették zárójelbe azt, amit Vona Gábor bizonyításnak nevezett.
Ezt közölték:
 

http://24.p3k.hu/app/uploads/2016/10/download-1-2-1024x576.jpg
A vecsési Jobbik szerint a zsidóság rendre arcul köpi Vonát

A radikális párt vecsési szervezete után már a Jobbik egyik legnagyobb médiatámogatója, a (több ízben is médiatámogatóként használt) Kuruc.info is megkérdőjelezte Vona Gábor kompetenciáját. Az álcázott szerkesztői állásfoglalás keretében vonta kérdőre Vona Gábor eddigi megalkuvó, meghunyászkodó politikai teljesítményét.  

Az álnéven íródott levél szerint a radikális Jobbik nagyon komoly válaszúthoz érkezett, és a jelenlegi tendenciák arra engednek következtetni, hogy a jövőben akár a pártszakadás sem zárható ki. Mint írják: "egy másik Fideszre, KDNP-re nincs szüksége az országnak. Illetve, ahol ezek állnak, ott nincs hely a Jobbik számára. Az ő választóik nemigen fognak saját pártjaiknak hátat fordítani, csak azért, mert a Jobbik most feladta korábbi radikalizmusát." - utalva a Fideszre.

Továbbá óva intik Vona Gábort attól, hogy ne feledje, "a cionista politika leplezetlenül a bevándorlás erőltetése mellett tette le a voksot." 

 Ennek alátámasztásaként megemlítik a "zsidó származású Nicolas Sarkozy korábbi francia elnököt" is, aki azt találta nyilatkozni korábban, hogy "a cél a fajok összekeverése. Ez a 21. század legnagyobb kihívása. Ez nem választás kérdése, ez kényszerítő szükségszerűség."

"És nem fölösleges rápillantani, hogyan kezeli ezeket az eurokonform jobboldaliakat a nemzetközi zsidó sajtó. A korábban radikális európai pártok hajbókolását kegyesen fogadják ugyan, de a nemzeti érdekek melletti kiállást továbbra is gyűlölködésnek nevezik, és különböző csatornáikon, alapítványaikon keresztül továbbra is komoly anyagi támogatást nyújtanak a "Refugees welcome" agyrém propagandistáinak. Leplezetlen kárörömmel figyelik továbbá, hogyan váltak ezek a pártok saját törzsszavazóik előtt hiteltelenné."
Vedd észre azonban, Gábor: ezeknek a cionista erőknek nincs szükségük barátokra, szövetségesekre! Ezek abszolút meghunyászkodást, a nemzeti érdekek teljes föladását várják el.
– folytatják, hangsúlyozva, hogy Vona Gábor hatalmasat tévedett, amikor azt írta a keresztények és a zsidók ugyanazt az Istent imádják: "amit Gábor, te is idézel, nevezetesen, hogy zsidók, keresztények ugyanazt az Istent imádják. Hát ez egy tévedés. Mi, keresztények, az Atya, Fiú, Szentlélek Szentháromság Egyistent imádjuk, a zsidók egy (nem létező) törzsi Jahve-t. A keresztények számára minden ember felebarát, a zsidók számára csak a másik zsidó. És ők ebből soha egy jottányit nem fognak engedni."
Végezetül a nyílt levél azzal zárja sorait, hogy megemlíti:
ismerőseim közül többen megszólítottak a napokban, aggodalommal a hangjukban: mi lesz a Jobbikkal?"
https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/15672585_1348718341835850_844362930094977725_n.jpg?oh=647adad387b4c6ca61f76e1736820d37&oe=58E944B5
Egyre többen sérelmezik, vagy kritizálják szemből és a háttérből (kívülről és belülről is) a Jobbik arculatváltó politizálást - az oroszlán bolhái


Nagyon úgy tűnik, hogy Vona Gábor a nagy "néppártosodási" és "hídépítési" hajrában totális mértékben túltolta a biciklit. Miközben lázasan feledtetni próbálja a saját és pártjának múltját, addig azzal pontosan az ellenkezőjét érte el: a mostanra már kellemetlen hangokat, véleményeket hatékonyan felerősítette.

forrás: 888.hu,
Internet- fotók

  *

Nincsenek megjegyzések: