2017. január 21., szombat

Miért nem dolgozhatnak ócsaiak az IKEA-ban - a központban volna munka, de csak innen nincs oda közlekedés

Mint számos gépkocsival rendelkező és közlekedő ócsai, a polgármester is az autópályát használja az Auchan, az OBI és majd a most épülő IKEA bevásárlóközponti eléréséhez. 

Hiába az IKEA biztosította álláslehetőség, ha Ócsáról nincs busz, mely arra menne - a helyi polgármester évek óta képtelen elintézni, avagy nem is akarja

Bár annak ellenére, hogy az ócsai polgármester nem a sajátját, hanem a város pénzén vásárolt drága autót használja, ennek ellenére a hír igaz.
Sőt az is valós, hogy a sok helyi számára szinte elérhetetlen a soroksári bevásárlóközpont, mert míg más településekről közlekedő járatok a gyors elérést biztosító autópályát használják, addig Ócsáról egyetlen buszjárat sem ezen az útvonalon, hanem a hosszabb, lassúbb, korszerűtlenebbnek és kerülőnek számító régi ötös főúton döcögve éri el a főváros peremkerületét. Ez nem csak hosszabb utazási időt, hanem rengeteg kényelmetlenséget is okoz a munkába járóknak.

http://ocdn.eu/images/pulscms/NWE7MDA_/5454ec49a2138da27dde28a3f9cac111.jpg
Hiába hangoztatták a mérhetetlen fejlődést, ámították és traktálták hazugságokkal az embereket, amikor sem kerékpárutat, sem normális buszjáratokat nem voltak képesek létesíteni és biztosítani az itt élők számára

Ócsa számára az autópálya csak annyit jelent csak, hogy többnyire a nehézgépjárműforgalmat zúdítja a városra. A sztráda közelségét Ócsa vezetése nem volt képes a város javára használni. Itt sem ipari terület kialakítására, sem gyors közösségi közlekedésre nem használják a pályát. Az utazóközösség számára sem jelent előnyt, hiszen egyetlen ócsai buszjárat nem veszi igénybe. Ez sajnos hosszú évek óta így van és a Bukodi-Horváth adta több évre visszanyúló városvezetés alatt sem változott.

http://ocdn.eu/images/pulscms/MWU7MDA_/1b589ef48bb20677890a8f8366529043.jpg
Hiába érinti Ócsa közigazgatási területe a pályát, arra nincs közösségi forgalom
Így hiába hazudták a fejlődést és ígértek előnyöket az alsópakonyi szociális lakónegyed létesítése kapcsán, mikor még az írásban rögzített kerékpárutat sem voltak képesek megvalósítani. Már pedig ha az írottakat sem tarja be ez a két fickó, akkor mit várhat az ember tőlük, a szóban forgó esetekről?

Így a saját jólétükön kívül, a közpénzek kiaknázásán túl, nem sok polgári jóléti cselekedetet valósítanak. A város mentén húzódó autópálya közösségi közlekedésbe vonása egy olyan kedvező és jóléti cselekmény lenne, melyre legalább akkora igény lenne, mint az útmenti vízelvezetésre, a városon belüli járdázottságra, vagy a szintén nem létező kerékpárútra.

Bukodiék mindezt az elmúlt hatalomban töltött évek regnálása során sem voltak képesek rendezni. Decemberben mégis körbejutalmazták magukat, mint akik jól végezték dolgukat. A polgármester kéthavi illetményének megfelelő plusz juttatást, az alpolgármester meg egyhavit kapott a testület jóvoltából. Azt ezt egyöntetűen megszavazó testület tagjai cserébe szintén belemarkolhattak a kincstárba. Mindez szerény számítások szerint úgy 5 milliós tehertételt jelentett a lakosságnak. A pontos számadatokat persze nem tudhatjuk, mert a helyi kommunikáció ezt nem teszi közzé, és a Kisbíró erről sem számol be.

http://m.cdn.blog.hu/oc/ocsa/image/%c3%93CSA201108/%c3%b3csav.JPGBukodiék tehát láthatólag ugyanúgy nem kívánják elősegíteni az itt élők pénzkeresését, ahogy a közlekedését sem. Mert nem csak kerékpárutat nem hajlandók építeni, és ahogy a járdázatlanságot is a lakosságra tolják, ugyanúgy a közösségi közlekedésen sem óhajtanak javítani.

A vasút Ócsán csak a rendezetlenséget, a sorozatos késések nyomán a kiszámíthatatlanságot és a bosszúságot jelenti, a biztos és kényelmes munkába jutás helyett. A MÁV-ra itt ugyanúgy nem lehet számítani, ahogy a polgármesterre sem. Mindkettő a maga rossz beidegződése szerint jár. 

Ezzel a bizonytalan infrastrukturális háttérrel az ócsai ember olyan hátrányt szenved, mely más települések már rég áthidaltak.  

A szomszédos Inárcsról a Volánbusz 37,2 km utat megtéve 43 perc alatt jut be Népliget állomásra.  Ócsáról mindez  27,1 km távolságot és jobb esetben 48 percet, más esetben (Alsónémedin körbeutazva) pedig több mint egy órát jelent egyazon végcéllal. 

Ócsán az önkormányzat jelen vezetése nem képes a lakosságot képviselni - az itt élők sokkal esélytelenebbek a közlekedést érintően, mint a szomszédban élők
 
Nagy kicseszés ez, hiszen Ócsa városvezetése nem képes ugyanazt a szolgáltatásra szerződni a Volánnal, amire a szomszédos kistelepülés képes. Ezért, és a suta, mással nem törődöm vezetés végett kénytelenek az ócsaiak több órát utazással tölteni másokkal szemben, mert a polgármester nem képes  az autópálya adta gyors bejutást a lakossági közlekedésben biztosítani. Ennek a vezetésnek még ebben az esetben is nagyobb hátránya, hogy a munkahelyteremtésben sem képes félzárkóztatást nyújtani. Hiába a polgármesteri szónoklat, amikor esélyt sem biztosít arra, hogy új lehetőség nyíljanak az itt élők előtt.  

Városunkból busszal csakis az Ócsai úton lehet elérni Soroksárt, miközben adott a lehetőség egy gyorsabb, jobb útvonalra is, ami ráadásul új távlatokat, lehetőséget, adott esetben munkát, pénzkereseti forrást, és forgalomnövekedést is jelenthetne.  Az autópálya  mentén épült bevásárló központ ezt nyújtaná, ha ebbe az irányba is közlekedtetne járatokat a társaság. Ócsa önkormányzatában azonban ezt úgy tűnik nem fogják fel. A polgármester közpénzes autóhasználatát a lakosság fizeti. Az alpolgármester gépkocsihasználatát szintén a büdzséből fizetik. A polgármester körül ülő képviselők érdektelen és közönyösek a lakosság vonatkozásában, ezért nem foglalkoznak ezzel a problémával.  Így évek óta nem szorgalmazza a blogon kívül senki az autópályán való elérhetőséget, a fővárosba jutást.  Holott Bukodiéknak lett volna idejük és lehetőségük az elmúlt évek során az új járatok kialakítására. Ezt nem tették meg.

http://www.volanbusz.hu/files/public/terkepek/terelesek-lezarasok/koppany.png
Ráadásul még a Koppány utcai megállókat is megszüntették azzal, hogy útvonalmódosítással azokat kihagyják - a Tesco is kilőve

Így hiába is hirdet az Auchan, a Tesco munkaerőfelvételt és épít az IKEA új áruházat a pálya mentén fekvő bevásárlóközpontban, Ócsáról esélye nincs az embernek itt elhelyezkedve napjában bejárni, mert az önkormányzat passzivitása okán közvetlenül el nem érhető a cél.  Ezért gyakorlatilag kizárt, hogy ócsaiak egyeneságon eljussanak oda, hogy a munkatársakat kereső új áruházban munkát ajánlanak a helybéliek. Ezzel az munkába jutást és az elhelyezkedést is megnehezíti a vezetés.

Sebaj, mert Bukodi és társa vagy 3 millióval lett gazdagabb az év végi javadalmazáskor. Számukra mintha csak ez lenne a fontos. Az egyszerű melósnak meg a munkábajárást sem biztosítják megfelelően. 

Sokunk számára ez is fontos, nem csak a polgármester jutalmazása.

Volt az önkormányzatban akinek a környezetszennyezés biztosított elfoglaltságot - ez is kifizetődőbb lehetett, mint normálisan dolgozni
A hülye választónak meg tök mindegy, mert így is jó, meg úgy is. 
A pénz manapság egyre kevesebben keresik munkával. 
Ócsa városa jó példa lehet erre.

*

Nincsenek megjegyzések: