2016. március 14., hétfő

Néma beismerés: - Hiába jönnek mennek az emberek, semmi érdemi változás ( - csak a drága vezetés marad)

Ócsa város polgármestere az önkormányzat hivatalos lapjában közreadott fogadóóráján ismeri és mondja tollba a csinos ismeri Paksi Zita szerkesztőnek, hogy a számos feladat mellett figyelmet kell szentelni a városi tulajdonú épületek és közterületek karbantartására is.

http://www.ocsa.hu/img/pikto_ocsaikisbiro.jpgA pofánk leszakad, mikor ettől a fickótól ezt hallani vagy olvasni, hiszen másról sem ír a blog, mint a városi elhanyagoltságról, a lepusztult környezetünkről, vagy annak elszennyezéséről. Másról sem szólunk, mint az ócsai környezet összefüggéstelen foltjairól, az egybefüggő járdahálózat hiányáról, a kerékpárutak nem létéről, a lepusztulni hagyott, rogyadozott épületek állapotáról és városunk közterületi megjelenésének sivárságáról. A rendezetlen arculatról, a helyi közállapotokról és a vezetői beleszarásokról.

Ha a polgármester feleannyit figyelmet, energiát és pénzt fordítana a városi környezetre, mint amennyit az őt körülvevő csinos titkársági dolgozókra, a lapszerkesztőkre, vagy az utóbbi idő kiutazásaira fordít, akkor bizony más itt élők is jól érezhetnék magukat. Sőt nem csak az ócsai honpolgárok, hanem az ide látogatók is megtalálnák azt a vonzerőt, a csábítást, ami most hiányzik.

https://fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xft1/t31.0-8/11222029_399173413612844_1338062085235042888_o.jpg
Sokszor a propaganda nem elég - Dalgety Bay visszautasította a közeledést
Mert nem elég mindig csak a polgármester mellé csábos külsőt biztosítani, ha az idelátogatások során a városi környezet valóságbeli megjelenése után csalódás az eredmény.  Talán ennek egyik legjobb példája a testvérvárosi kapcsolatok során beállt fiaskó lehet. A skóciai Dalgety Bay városának delegáltjai valami olyan negatívumot kaphattak Ócsán, aminek után a viszont látogatásra fogadni sem voltak hajlandóak a városi elitünk csapatát. Igaz, az akkori lapszerkesztője az Ócsai Kisbírónak még az ugyancsak reprezentatív Molnár Anna volt, de erről a negatív storyról azóta sem sokat lehet tudni. Mert a történtekről sem Annácska, sem Károly nem nyilatkozik. Az újdonsült lapszerkesztő pedig végképp nem, hiszen Ő még a saját bemutatkozásaival sem foglalkozott az újság hasábjain. A polgármester meg nem törődött a bemutatással ugyanúgy, ahogy az elődjénél sem, úgy most sem szólt róla. Igaz a régi búcsúztatására sem fordított figyelmet a mester. Mintha csak az számítana, hogy egy fiatal legyen az oldalán és minden más nem. Pedig a városi tisztség és a tisztesség ennél többet igényel. 

Az odafigyelés nem csak hölgyek vonatkozásában, hanem a város szempontjából is fontos lenne. Mert nem elég a lap hasábjain lenyilatkozni, hogy "az önkormányzatnak számos más feladata mellett figyelmet kell szentelnie a tulajdonában levő épületek és közterületek karbantartására", amikor láthatóan más a helyi trend. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjyar0F4kKUdhyphenhyphenDtcRNcqB5e-IwvjTlw3rfQZYfqwr6vxvF8KFZhAbB_kQNfcvCc9rM3s4SS87GZM35wMKc7nBOMelQ39Nd7nEyd1c3fHaFVMcLhrnu_0LLA-6tAglevPOWI6reyuRwxYI/s1600/SSA40373.JPG
Hiába aszfaltoznak kívülről, ha nincs a megállóhoz vezető járda kiépítve - a márciusi lapszám ezzel a dicsőséggel indít

A városházával szemközt, a műemlék Premontrei kolostor szomszédságában évek óta omladozik az önkormányzat által bevásárolt lepusztult irodaépület. Nem hiszi az ember, hogy ezt nem látja a hivatalban lévő személy, vagy a sorokat közreadó újságíró. 

Református presbiteri ház - műemlék romokban
Aztán szintén a műemléki környezetben, ugyancsak a mostani református templom szomszédságában és az egyházi társaság tulajdonában éppen összedőlni készül az a presbiteri ház, (Ady E. u. 4.) ami elvileg örökségvédelem alatt áll.  

Sajnos ezzel sem foglalkozik a polgármester, ahogy Ócsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási, kulturális és sport Bizottság elnöke, Hantos Péter református lelkész sem.  Az embereknek már az az érzése, hogy valami telekspekuláció állhat a háttérben, a telek felszabadítása érdekében, amiért inkább kivárnak és hagyják összedőlni a műemlék épületet. Mi más vezérelheti az érintett feleket, hogy képesek ezt éveken át a természetre hagyni.  

Különös súlya van azoknak a szavaknak amit az önkormányzati újságban a polgármester fogadórája során közreadtak, hiszen abban arról a felelősségvállalásról is szót ejt, mely őket, mint önkormányzati tisztségviselőket terheli ez ügyben. Mert valójában hova fordítják a figyelmüket, ha nem a szoknyát nézzük, az ilyen roskadozó épületekre? 

http://keptar.oszk.hu/033900/033918/42256457.jpg
Ma már nem ezt a régi arcot mutatja - a mi vezetés átformálta
Különös felelősség ez azok után, hogy az Ágasház felújítása után miket éltünk át.  Az egykori ágasfa cseréje, majd a hátsó kerítésrész elmaradt befejezése, és az ugyancsak műemléki területen lévő Lakatos-ház lebontása, elvesztése, valamint a telekrész további rendezetlensége.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjOObjFlOrZJiSER4sVfEri7q9YWM5-AAof6Yxxq96D-kU-pdY6J0Y-KCFSeF9D05qg5hLvjlxC37l_Jh72MVqi7BCh9QA-uAzftCAl3NDR57431g9Ko_qQT39TXgTcDla9a0TJ9FaUOuY/s1600/Lakatos+bel%25C3%25BClr%25C5%2591l.JPG
Tájjellegű népi lakóházbelső - a mostani vezetés eltüntette

Ezek után tavaly még egy paraszti vályogház tűnt el, s kaphatott bontási engedélyt a területen. Mindezek és az ismert ottani házszerzések bizony azt igazolják, hogy az öreg templom környéke bizony a spekulánsok prédája lehet. A terület ma már sokkalta kevésbé őrzi ősi falujellegét, mit korábban, mikor több, a régi korra jellemző lakóház állt még ott. Ma ezek hiányában egyre inkább zsugorodik, pusztul és beszűkül az Ófalu (Öregfalu) környéke és csupán pár Tájházra apad. 

A reformátusok tulajdonában álló presbiteri ház évek óta elhagyatottan küzd az elemekkel a fennmaradásért. Dacol az egyházi (lelkészi)  lelketlenséggel szemben  a neki szánt  végzettel, a beteljesülés ellen. Ez a sorsára hagyott épület  annak a pár műemléki védelem alatt álló háznak az egyike az öregfaluban, ami még őrizi a kor magyaralföldi építészetének sajátosságait. Az öregfalu egykori 62 portájából ma már alig lelhető fel  pár ép parasztház. Hiába  vannak nyilvántartásba véve és élveznek elvi védelmet az Ócsai Tájvédelmi Körzet részeként, ha a műemlék templomot élvező egyháziak sem becsülik  megfelelően. Az eddig elhullottak és a két utolsó bontás is azt igazolja, hogy ez a meghatározás nem sokat jelent. Az ügyeskedők és az önkormányzatban is képesek a kijátszására. A Lakatos-ház eltüntetése szomorú példája ennek a lelketlenségnek. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiip6rrddxMMBRXhVB0rjuGMwhOrDCYZlUmT8vvb1msYuhE5591tUaBrJPauIjL7vjTVprM0hUXqk7YOB9_hvb8uSTJgibMD3tJIAemO31fG_afnZY02qsY0w36qZTtjFITwLTmU7JihNw/s1600/SSA41478.JPG
Erre a tévhitre volt ötmillió, a műemléki házra bezzeg nem telik
Bizony ez önkormányzati felelőtlenség, aminek fényes bizonyítékát szolgáltatja a Bukodi-Horváth alkotta pár(t)vezetés és a legutóbbi lapszámban adott (hivatkozott) nyilatkozat.  

Nyomon követhető, hogy költenek és mire nem. Az Ócsai Települési Értéktár részeként az Öregfalut nem is vették fel. Valóban ennyit jelent a számukra? Nem hisszük, hogy mindenki így van ezzel.

Ma ott tartunk, hogy ismert helyiek próbálnak ingatlant szerezni a területen és beköltözni a műemléki övezetbe. Ehhez pedig házra, vagy telekre van szükség. A korlátozások csak az ilyen-olyan megüresedést,  mint például az omlást, vagy összedőlést netán életveszélyessé vált bontást engedélyezhetik. Így játszották el a Lakatos-ház állagmegóvását és bontását. 

Oktatási, kulturális és sport Bizottság fideszes elnöke - lelkész
Bukodi Károly és Horváth Tamás felelőssége kétségtelen az ügyben. Most azonban a református lelkész is megfelelőn igazodik a csapathoz, hiszen az egyházi kötelékébe tartozó műemléki védettség alatt álló presbiteri ház megmentése érdekében semmit nem hallani. Nem tudunk egyetlen nyilatkozatról felmérésről, jegyzőkönyvi bejegyzésről, ami az elmúlt évek során dokumentálta volna azokat a törekvéseket, hogy az épület megmentése, állagmegóvása és korhű felújítása érdekében cselekedtek volna. Úgy látszik az összeomlásra várnak, hogy aztán a romokat a Lakatosházhoz hasonló mód tüntessék el. Eztán biztos előkerülnek a reformátusok bukszái és lesz pénz egy új ház létesítésére, amit majd a a lelkész is magáénak érezhet. 

A képen látható állapot az időmúlással tovább romlott - az önkormányzati vezetés és a református lelkész sem törődik vele

Bizony erre irányulhat a spekuláció és az elhanyagolás. Ehhez partner az önkormányzat, és valószínűleg ezért nem szólongatja fel, nem cseszegeti a reformátusokat az épület megmentésre. 

Bukodi Károly a népszerűséghajhászás közben elszólta magát a legutóbbi fogadóóráján. A vezetői posztjából adódó felelőssége ez ügyben is  kétségtelen.  Kérdés, hogy vállalja-e és cselekszik a roskadozó épületek megmentése érdekében, vagy megmarad magának a Lakatos-házbeli szinten?

Az egykori örökség, az önkormányzat által elbontott Lakatos-ház hűlt helye - a közeli presbiteri háznak is ez a sors vár

Mert ugyebár nem elég 4 évnyi alpolgármesterség és közel 6 évnyi városvezetés után egy tízméternyi aszfaltcsíkot felmutatni az egyik buszmegállónál, amikor ahhoz még járda sem vezet és akkor, amikor a városi gimnáziumnál még ennyire sem telik, de milliókból futja utazgatni, arculatot cserélni, úja autóra, év végi bónuszokra és költségvetésbe illesztett plusz juttatásokra. 

https://fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/t31.0-8/12716253_1986940044865467_3546752209268558038_o.jpg
Eredményesség: Széchenyi utcai buszmegálló - az idevezető járdára már nem tellett a költségvetésből ( - mindig másra megy el a pénz)

Mindezt nem leplezi az újságnál csendben bekövetkezett váltás, hiszen a polgármester és a városvezetés mit sem változott.   

Sajnos a várossal kapcsolatosan ez már nem mondható el, hiszen nem, hogy nem változott semmi, hanem csak romlott a környezeti állapot. A vasúti parkolóberuházás hulladékának egy része a házaink tövébe került, a vasút átjárók továbbra is az idő martalékai, az úthálózatunk is vele pusztul, és a környezetünk sem újul meg.  

Mindezen tünetek számbavétele után bizony kevés az a máz, amit a mester magára igyekszik kenni a sajátos híradásai által. 
Háttér és képek: Internet - Facebook
*

Nincsenek megjegyzések: