2016. március 21., hétfő

A bajban jól jönne a segítség - Ócsán azonban továbbra sincs előrehaladás a helyi önkétes tűzoltóság ügyében

Mint ismert, az Ócsa Városi Polgárőrség alá sorolták, és Boros Tibor gondviselésére bízták a helyi önkéntes tűzoltó egylet létrejöttét, valamint megalakulását.  

Ezzel kapcsolatos toborzási felhívás már 2014 augusztus elején napvilágot látott.  Ekkor adta hírül a városi önkormányzat, hogy civil kezdeményezés indult, amely a helyi önkéntes tűzoltóság megalakítását tűzte ki célul. A szervezésben, toborzásban részt vesznek a rendőrség, ill. a polgárőrség munkatársai. A hírről az Ócsai Kisbíró augusztusi száma szintén beszámolt. (Azóta már nincs hírértéke náluk a dolognak.)
Ennek a felhívásnak az volt a célja, hogy a szervezők felmérjék, van-e megfelelő létszámú jelentkező, aki vállalná az ezzel járó kötelmeket, a szükséges tanfolyam elvégzését, az önkéntes alapú közszolgálatot.  mindehhez a jelentkezéseket Boros Tiborhoz, (tel.: 30-99-44-925), az Ócsa Városi Polgárőrség elnökéhez utalták.

https://i.ytimg.com/vi/1ZTa3AxuM-E/maxresdefault.jpg
Gyál önkéntes tűzoltósága leselejtezett Ifa szerkocsikat kapott segítségül - Ócsán is el kéne valahogy indulni

A toborzásról a Dabasrégió Hírportál és blogunk szintén beszámolt. Sőt, mi igyekszünk ezen túlmenően is nyomonkövetni az eseményeket.

http://kekfeny.net/images/cik/2016/oteauto/DSCN4353.JPG
Itt is használt, de jó állapotú, felújított autókkal gyarapodtak az önkéntes tűzoltók - 2016 januárjában ( - az átadáson egyházi áldásban részesítik a járműveket)

Az elmúlt évek során, azonban Boros úrtól nem sok érdemit lehetett megtudni az ócsai önkéntes tűzoltó alegységgel kapcsolatos dolgokról.  Valójában azt sem tudni, hányan vállalnák a szolgálatot, a kapcsolódó tanfolyamot, kiképzést, oktatás és a felszerelést.  

http://gpsgames.hu/data/games/4063/4063_1.jpg
Ha van lovas polgárőr, miért ne lehetne lovas szerkocsi is
Szóbeszéd szerint volna pár lelkes személy, és aktív tűzoltó is a városban, aki a mindezzel járó kötelmeket vállalná a szabadideje terhére, és szívesen segítene szükség esetén.  A segítség pedig sokszor elkélne a bajban.  

Az eltelt 19 hónap alatt számos helyi tűzeseten vagyunk már túl úgy, hogy helyben nem állt rendelkezésre a segítség. Minden egyes tűzeset során a szomszédos tűzoltók ideérkezése és ehhez mérten gyors beavatkozásai próbálták megálljt parancsolni a tűzkárnak. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xpa1/v/t1.0-9/10649486_974918302600165_4647116538342780731_n.jpg?oh=ce6754f3a25280334f92800ed1b0ff51&oe=579292C1
Boros Tibor polgárőrvezető - hozzáállás kérdése
Sajnos helyi egységek az időmúlással sem tudtak közbelépni, mivel az máig nem jött létre. Ez nagy kár, mert időközben számos pályázatból és felszerelést biztosító lehetőségtől, támogatástól estünk el. A segítségnyújtás elmaradása erre már csak egyfajta tetőzés. Mindennek kárát a baleseteket átélők érzik meg a legjobban.

És balesetekből is kijutott rendesen a város környékére. A város mentén áthúzott autósztráda számos esetet produkált már, ami tűzoltói, vagy ehhez kapcsolható műszaki segítségnyújtást igényelt. Ezen esetekben is mások segítségét voltak kénytelenek a kárt szenvedők igénybe venni, mivel helyben nincs ehhez segítség. 

A lehetőség pedig adott.  A toborzás megvolt, a jelentkezők száma is mondhatni megfelelő. A megalakulás és a szolgálatba állás azonban elmaradt.. Boros Tibor és  a városvezetés meg hallgat, vagy halogat.  Valami biztosan van, csak úgy tűnik akarás nincs a megszólaláshoz.  De az is lehet, hogy a cselekvéshez.  Ki tudja, hogy a kezdeti lelkesedés a toborzott létszám meg van-e még és ugyanúgy vállalná az aktivitást, mint másfél éve a jelentkezéskor gondolták? Mindenesetre fennáll a gyanú, hogy a város és a megbízott vezetés már nem akar ezzel foglalkozni.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xaf1/t31.0-8/12113378_1327050613979166_3425072150117013549_o.jpg
Inárcsi tűzcsapdöntés - el kél a segítség
Pedig mostanság is szükség lenne a megfelelő segítségre.  A közeli napokban Inárcson történt baleset során döntötték ki a tűzcsapot.  A kiömlő víz lakóépületeket veszélyeztetett. A kiömlő víz a tűzcsap közelében lévő két ház pincéjét elöntötte, az ott tárolt eszközök a beömlő víztől károsodtak. Szerencsére személyi sérülés nem történt ez esetben. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xaf1/v/t1.0-9/1656000_1327050617312499_762648822474987421_n.jpg?oh=0dd22e6b80965e864d2d6f846931cbc2&oe=5794A74B
Dabasiak szivattyúzták a vizet - nincs más
Ennek ellenére Ócsáról is szívesen vették volna a segítséget, de erre nem állt rendelkezésre helyi egység. A polgárőrség erre, vagy az ilyen feladatok megoldására nem alkalmas. Így hiába a jó szomszédság, ha nincs segítség.  Ezért újfent csak a távoli Dabas város tűzoltóegységein állt és múlt a kárelhárítás. A hivatásos tűzoltók az utcára kiáramló és az épületekbe beömlő vizet szivattyú segítségével eltávolították.

Bizony az ilyen és az ehhez hasonló esetek ismételten  előtérbe helyezik az ócsai tűzoltóság alakulásának viszontagságait, mivel minden egyes eset azt igazolja, hogy itt, és ezen a környéken, valamint a 9000 lakosnak otthont adó Ócsán szükség lenne egy segítő-, mentő alakulatra. Ha ezt nem a helyi polgárőrség alatt és nem tűzoltóság néven jegyzik, akkor is szükség van egy ilyen, vagy ilyenfajta szerveződésre. 

Ócsa várossá válásának 10 évfordulójára ez nem jött létre.  Az önkéntes kisvárosi tűzoltóság nem alakult meg, és az ebben érintettek továbbra sem nyilatkoznak. A károsultak, vagy a leendő kárszenvedők pedig csak a vak szerencsének köszönhetik, hogy adott esetben miként jönnek ki a bajból.  Mert helyben továbbra sincs segítség.

*

Nincsenek megjegyzések: