2015. július 11., szombat

Nyári buzulásaink - inkább több homofób, mint egy homokos ( - sok ludas disznóság)

Nem a nyár és annak melege a kiváltó ok, de mégis divattá vált mostanság buzinak lenni. Ezt a kifordultságot a liberálisok (szabadelvűek) szabadították a nyakunkra.

http://40.media.tumblr.com/b000b5c0c2f1ef14111b6a28b19e399f/tumblr_inline_nqx63glums1sjo8ai_500.png
120 óvodás gyermeket kényszerítettek a buzivonuláson való részvételre
Az önmagával kezdeni képtelen jómódú társadalmak lezüllött alakjai, a táposok, a hallucinogének élvezői közül törtek ránk a fajukat tévesztő egyneműségükben fürdőző buzeránsok. Ez a mondat, sokak szemében egyfajta képzelettársítással járó folyamatot gerjeszt és homofóbiáért kiált.  Ez pedig máris egy gerjedelem, egy újabb megvetés képzete. (Pedig az elutasítás még nem jelent homofóbiát.) Mert ezek a libsik amúgy is annyi mindent kiáltatnak a maguk elfogadás érdekében.  Érdekes ez az ellentmondás, miközben ők lennének azok, akik a másság befogadása mentén az egymás vagy éppen a „más” befogadását hirdetik. Közben a konzervatívokat nem szívlelve egyfajta keresztényüldözést folytatva állandó náci képzetben élnek fogalmaznak, és szavakba öntve gyűlölködnek velünk szemben. Sőt nem csak szavakban, hanem tetteik által is ezt teszik. Provokálnak.  Már lassan nem csak virtuálisan rombolják a keresztény jelképeket, hanem valóságosan is ellenbálványt állítanak városaink különböző helyein akár a menóra, akár más kegytárgyaik, vagy megjelenéseik által.  Míg korábban a keresztény templomokból induló körmenet volt a vallási trend, addig manapság az erkölcstelenség, az önmagunkból való kivetkőzés, a szexuális kifordultság, az intimitásvesztés az, ami ránk tör és terjeng körülöttünk.  

http://41.media.tumblr.com/edc14b9afb1289b9d4ba31eb8322b489/tumblr_inline_nqx7jzK1pZ1sjo8ai_500.jpg
Valahol Európában - mostanság
Ebben a közegben úgy szaporodnak a buzik, mint parlagfű a gondozatlan földeken. A liberális eszmevilág torz szülöttei ők.  Persze ezzel a torzultsággal még békén lehetne élni akár köztünk, ugyanúgy, mint egykor, vagy korábban, de nem nyugszik a vérük. Egyre csak törnek elő és vallják magukat másnak, mint a megszokott, az elfogadott, vagy a normális. Ők saját bevallásuk szerint sem heterók. Mi vagyunk azok, akiket ezért megvetőleg homofóbnak titulálnak.  Most akkor értekezhetnénk arról, hogy ki bélyegzi meg a másikat?

http://41.media.tumblr.com/629da287bd756f72a56bacce7bcefec6/tumblr_inline_nqthvbHAMc1sjo8ai_500.jpg
Felturbózott erőszakoskodók. - ez a valós parádé
De nem is ez a fontos, mert senkit nem érdekel, hogy a magánügyeiben ki hogyan él, miként szexuál, vagy kit és mit használ.  Ebben az sem baj, ha egynemű párokat alkotnak magéletük során. És a hangsúly ebben az utóbbiban leledzik.  A magánszférában. Elvégre ez legyen mindenkinek a magánügye. A sajátja. Nem tartozik a közre. Ne csináljuk belőle már közügyet. Ne teremtsünk, hozzá helyet ne példálódzunk vele és ne ezt ünnepeljük, vagy ünnepeltessük. Sem másokkal sem pedig önmagukon belső köreit kitágítva a nyílt utcán, a köztereken és a sajtó által. Ne a kifordult nemi identitás legyen a már a bemutatandó szórakozás. Az attrakció, a kedvcsináló műsor.  És ezzel meg is fogalmazódott a lényeg. Ez a baj ezzel a meleg fesztiválos, buzi és miegyéb elemek obszcén megjelenítésével, vagy ránk erőltetett elfogadtatásával. 

Sokunknak ez valahogy nem megy le a torkunkon, mint muzulmánnak a sertéshús. Úgy ér bennünket, mint az arabhoz vágott cipő. Vagy a kutyának nyilvánítás megvetése.  Igen, a fajunkból kifordultak megvetése, és normálisak arcul köpése ez, amit a liberalizmus zászlaja alatt nyomnak le a torkunkon.  

Az elmúlt napok eseményeit megtapasztalva láthatjuk, hogy az Egyesült Államokban az “egyenlőségért” vívott harc sokkal előrébb jár, mint szeretett hazánkban, ezért remek képet kaphatunk arról, hogy mi is vár ránk pár év múlva, ha tovább tűrjük különböző degenerációk térnyerését. - Olvasható az Ex Oriente Lux-on.

 
 Olyan ez, mint egy erőszak. Egyfajta nemi erőszak. A nemek egymásnak erőltetett erkölcstelensége. Az egyneműség összefonódása és a természetes nembeliség elutasítása. A másság eszméje család és nemzetellenes összeesküvés. Egy fricska a nemzeti érzelem, családtudatos nevelés és keresztény erkölcsvilág berendezkedésére.

http://www.hir24.hu/Root/Shared/Pictures/2015/07/11/Erzsebet-hid.jpg
Az a városvezetés aki képes átszínezni a hófehér hidat az inkább Amerika- és buzibarát gesztust gyakorol, mintsem utálatot.

A baj azonban nagyobb, mint a felvonulók megjelenítése. A gond a társadalmi szociális berendezkedésünkkel van. Ugyanis nem vagyunk felkészülve a fesztiválon kívüli mások mindennapi jelenlétére, felszaporodására és köztünk létére. - mert midig a hetero a hibás

http://www.tmkronika.hu/upload/userfiles/news/kulkajanos.jpg
Kulka: „Ha nincs Kerényi, én sem vagyok meleg"- mert mindig a hetero a hibás

Gondoljunk csak bele. Életünk minden apró rezdülése, napi funkcióink és berendezkedésünk mind az eltérő nemiségünkre alakult, épült és létezik. Így alakul sorsunk a pelenkázástól fogva az öltözködésen át a cselekvéseink során. Már az óvodában a megkezdődik a nembeli különbségek kidomborodása. A játékok, a viselkedések, a szavak a hanglejtések és a berendezkedések folytán.  A vécéhasználat is a nembeli különbségekre alapoz. Az intimszférám részévé válik.  Normális embereknél az elsődleges és a másodlagos nemi jellegen túl más hormonok határozzák meg, és dominálják a lányokat és szintén mások uralják a fiukat. Ez a különbség természetes.  A különbözőségünk a normális és a vonzó.  Ebbe a közegbe egy más elegy bekerülés rendszeridegen, ami sehogy sem passzol a kialakult társadalmi viszonyokhoz.  A vécét az azonos nemek szerint választjuk szét az oviban, az iskolában és a közéletben. Az öltözők is így lettek létesítve az iskolákban az uszodákban és másutt is. A női WC, a női napozó és az elkülönülő orvosi vizsgálat mind a biológiai különbségekre épül. A normális emberi gondolkodás is ezzel számol.  A sportban is a külön játszanak, vagy küzdenek a fiúk (férfiak) és a lányok (nők).  Persze pár kivétel itt is létezik, mert vannak vegyes sportok és olyan versenyek is ahol a nembeli különbség nem számít. Az iskolai osztályban sem különülőnk már el nemiségünk szerint.  És ez így normális. 

Az azonban elfogadhatatlan, hogy akár az iskolai, akár serdülő, vagy a felnőtt kori intim szféránkba befogadjunk egy azonos nemű olyan alakot, aki ránk izgul, hozzánk vonzódik.  Egy ilyen emberrel nem szívesen engedem le birkózni a gyereket, mert minden lábra menésben, combfogásban, átkarolásban, vagy kulcsolásban azt érezném, hogy csupán fogdossa a másikat és sport lényege veszne el. Egy ilyen egyén ne fürödjön együtt a gyerekkel, a félig felnőttel a gólyatáborban vagy a kempingben a férfiaknak, vagy a nőknek szeparált részben. Mert ez már az intimitásomat, a józanságomat sérti.  Ezért is osztályidegen és társadalomellenes, vagy elfogadhatatlan a másféle nemi beállítottság ilyenfajta kordukálása. A katonaorvos is a nemek szerint szelektál. 

http://kep.cdn.index.hu/1/0/888/8884/88842/8884273_ebca6db9e759c1397d5cc5b4f05387cf_wm.jpg
Barabás Richárd tavaly ősz óta önkorm.-i képviselő - eredetileg színész és homokos
Az egyneműek házasítása nem normális.  A heteronak is jár az, hogy ne kelljen egy olyan előtt levetkőznie, akiben akaratán kívül érzelmi indulatot, vonzódást, vagy nemi gerjedelmet kelt. 

Ne csak az éves fesztiválok alkalmával mutogassák vonagló testüket a nagyközönségnek, hanem a hétköznapi életben is különüljenek el tőlünk. Tárják fel másságukat és ne nézzenek, ne öltözzenek, ne birkózzanak együtt azokkal, akik nem akarnak velük egy ívásúak lenni.

Nem öröm ez senkinek. Sem a magából kifordult egyénnek, sem a normálisan szülőnek.

Ezért ne terjesszék, ne hirdessék a másságukat, hanem éljék meg maguk közt csendben ahogy a heterok is megélik a maguk szexualitását. Ne provokáljanak, ne nézegessenek, ne fogdossanak és erőszakoskodjanak se az utcán, se az élet más területein. Legyenek meg maguk békében és boldogságban, egymás farában, vagy ahogy jó nekik, de semmi esetre se disznólkodjanak, mert a muzulmánok szokásait is elfogadjuk anélkül, hogy állandóan fesztiváloznának, vagy mecsetbe kényszerítenének. Ők is és mi is békében tudunk egymás mellett élni. Valahogy csak a liberális az abnormális buzik nem nyugszanak.

Mi szükség erre? 
Ők miért nem vándorolnak máshova? Miért nem mennek a liberális nyugatra?
Miért ragaszkodnak hozzánk? Miért nem keresnek maguknak melegebb éghajlatot?

Tovább is van, olvasd még.
A magukat mutogató, magukból kifordultak képei a továbbiakban, klikk az írás után. 
Nézze meg a képeket. Kattintson a folytatásért a továbbra, és nyílik a képtár.


http://img5.hvg.hu/image.aspx?id=01554e15-94c1-4ed7-b426-3e5b884c3ceb&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c
A liberális körökből ismert Lang Györgyi rendszeresen kifejezi másságát - váljék egészségére ( -gusztustalan)

http://img9.hvg.hu/image.aspx?id=e0ef32b5-e8e7-416e-9c66-74f8e0d8299f&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c
Árvai Péter (Prezi) és ebbéli társa is a melegben vonul. ( -egyívásúak)

http://img7.hvg.hu/image.aspx?id=9723a2d4-9b4e-4ba3-9c27-674a943c2420&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c
 Lakatos Márk, egy újabb találat:  az Origónak gyorsan le is nyilatkozott: "Mindenkinek legyen joga szeretni bárkit, nincs felsőbbrendű vagy értékesebb szeretet."
http://img9.hvg.hu/image.aspx?id=3087f0a0-7ddc-4a33-8913-8ac61a3654f6&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c
Fisher Iván is megérkezett - Őt sem bántja senki a mássága végett.  ( - minek teregetni a szennyest)
http://m.blog.hu/jo/jobbegyenes/image/alfoldi_pride.jpg
Alföldi Roberta Róbert kampány-hangadó nem maradhat ki az egyneműek parádézásából. ( - Ő lenne a főbuzi)
http://www.hir24.hu/Root/Shared/Pictures/2015/07/11/pride(650x433).jpg
Előtérben ölelkező férfiak, a háttérben szivárványosan Burány Sándor politikus.
http://www.hir24.hu/Root/Shared/Pictures/2015/07/11/pride(5821b56d-0c0d-4757-a718-4664f83c6cd6).jpg
Ugyanott férfiak csókolódznak - ezt nem kéne gyerekek előtt mutogatni  Vagy ezt kéne elfogadni?
http://www.hir24.hu/Root/Shared/Pictures/2015/07/11/ellentuntetok.JPG
Most akkor ki provokál kit? Valóban undorító két férfi csókolózása. Különösen az közterületen!
http://img.444.hu/sites/25/budapest-pride-fot%C3%B3k-09.jpg
Mindenki abnormális és buzi?  Megengedhetetlen ez a provokáció!

http://img.444.hu/sites/25/budapest-pride-fot%C3%B3k-20.jpg
Vagy ők lennének példa a normális és elfogadni muszáj etalonra?  Nyálas buzik.
http://img.444.hu/sites/25/budapest-pride-fot%C3%B3k-19.jpg
A homoszexuálisok és egyéb deviánsok éves vonaglása megér ennyi ráfordítást? Miért a normális többség fizeti mindezt?
http://img.444.hu/sites/25/budapest-pride-fot%C3%B3k-21.jpg
Nem művészet és nem is egy normális jelenség. Mire jó a magamutogatós másság? Mikortól válnak mutogatós bácsikká?

http://img.444.hu/sites/25/budapest-pride-fot%C3%B3k-23.jpg
A két ölelkező férfi közül melyik a fiú? Férfipár eleve egy abszurd és abnormális össze-hozatal (párosítás).
http://nepszava.hu/picture/55115/normal/219/00219898.jpeg
Izrael budapesti nagykövete ismét az utcán - bele is betegednének, ha nem szólhatnának bele ( -önkifejezés)
http://nepszava.hu/picture/55096/normal/219/00219822.jpeg
Buzik egymás közt - a többség szerint ez nem az utcára való cselekedett ( -gusztusok és gesztusok)
http://nepszava.hu/picture/55106/normal/219/00219862.jpeg
Kiszívja a nyakát a meleg - ez lenne az elfogadott cselekvés ( - lesz még lejjebb is)

http://nepszava.hu/picture/55102/normal/219/00219846.jpeg
Fiatalkorúakat és kiskorúakat nem volna szabad ennek kitenni - hova lett az erkölcs
http://nepszava.hu/picture/55132/normal/219/00219966.jpeg
Büszkeség és melegség nem ugyanaz - mi nem erre vagyunk hangolva ( - polgárpukkasztás)
http://nepszava.hu/picture/55134/normal/219/00219974.jpeg
Kisgyerekkel a deviáns, leszbikus, meleg vagy pedofil csoportosuláson, több mint egyszerű vétek - akár pornót is nézhetne

http://www.blikk.hu/data/cikk/2/37/77/49/cikk_2377749/pride-01.jpg
Abnormálisan, mell-lengetve, szabadon - elszabadultság ( - hol itt az elnyomás)


(Fotók: Internet, Index, Tuba Zoltán, Ancsin Gábor / Képszerkesztőség, stb)
*

Nincsenek megjegyzések: