2021. július 3., szombat

Kassai Lajos: “Elszakadtunk a teremtett világtól – ez a legnagyobb baj!”


 
A hunok legnagyobb királyáról, Maotunról (i. e. 209-174) osztott meg egy történetet Kassai Lajos.
 
Amikor a fiatal Maotun a trónra került, szomszédja és gyakori ellensége a xian-bei nép, a mostani mongolok elődje, ki akarta puhatolni a fiatal hun király erejét. Követség ment a hunokhoz azzal, hogy fel akarják javítani lóállományukat, és ehhez szükségük van Maotun kedvenc lovára. Azt kívánják, hogy a lovat a hunok adják át nekik.

Maotun összehívta a tanácsot és meghallgatta a véleményket. Sokan háborút akartak azon arcátlanság miatt, hogy a xian-beik követelni merészelik a hun nemzet büszkeségét, Maotun lovát. Maotun azonban azt mondta: hát egy ló, a jó szomszédság csak megér egy lovat, hadd menjen a ló.

Nem sok idő telt el azonban és újabb követség érkezett azzal az üzenettel, hogy a xian-bei kán fia nősülni készül és nagyon megtetszett neki Maotun legkedvesebb felesége. Azt kívánja, hogy a hunok küldjék el neki ezt a nőt. Maotun újra összehívta a tanácsot és meghallgatta a véleményeket. A felzúdulás még nagyobb volt, mint először. A tanács háborút követelt. Maotun azonban azt mondta: hát egy nő, a jó szomszédság csak megér egy nőt, hadd vigyék a nőt.

És telt-múlt nem is sok idő és harmadik követség is érkezett a xian-beiktől. (A pusztai lovas népeknél szokásban volt, hogy egy széles lakatlan határsávot, gyepűt hagytak szomszédos népek között az esetleges súrlódások elkerülésére.) A harmadik xian-bei követség azt az üzenetet hozta, hogy a hunok vegyék tudomásul, hogy a xian-beik a határaikat kiterjesztik és a lakatlan gyepűt birtokukba veszik. Maotun harmadszor is összehívta a tanácsot és mindenkit meghallgatott. Többen azt mondták, hát azért nem érdemes a jó szomszédi viszonyt felbolygatni. Maotun azonban azt mondta: nahát akkor, akik ezt mondták, azoknak a fejét rögtön csapják le, a teljes hun hadsereg pedig rögtön nyergeljen, azonnal megtámadjuk a xian-beieket. Mert lovat és asszonyt a jószomszédságért adunk, de földet, amely a nemzet alapja, földet nem adunk. A hun sereg rögtön megtámadta a hamis biztonságérzetben ringó és felkészületlen xian-bieket, tönkre verte őket, sok foglyot és állatot zsákmányolt. Így indult a hun világbirodalom megteremtése.

Ez egy uralkodó!” – mondta Kassai Lajos a történet végén.

 

 
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhdiojJ-4w2kWYLSyILaqHGMLTzXBBPOeHn688dbI3M738NZ-96AUu_wijFYROJXYaeW8lp76AhVDK5EttxHxQZ0uFAKJU0Yl5S1DTn5NaTdKtRbYwMtUnW0FHomlPpx7P3-HUKGDM70vyM/s1600/Kassai+lovas%25C3%25ADj%25C3%25A1sz1.jpg
Kassai Lajos
 Egy amerikai polgár huszonegy éves koráig nem fogyaszthat alkoholt.  Tizennyolc éves koráig nem élhet nemi életet, de nyolc éves korában dönthet a nemi identitásáról.

Egy bűnözőnek több joga van, mint az áldozatának. Egy tanárának kevesebb joga van, mint a diákjának. Szótárunkba került a megélhetési bűnözés és szétvált az igazság és a jog.

Gyermekeinket féltjük a drogtól, de nem tudjuk milyen tartalmakhoz férnek hozzá a neten. Féltjük a rossz társaságtól, de hagyjuk, hogy behálózza őket a Facebook.

A veszélyes hulladék szállítására és tárolására szigorú szabályok vannak, de a kereskedelmi tv-ket senki és semmi nem korlátozza a társadalmat mételyező szenny és mocsok sugárzásában.

Elszakadtunk a természettől és ezzel együtt elvesztettük természetességünket.

Ma már a vallásos ember is materialista. A karácsony bevásárló őrületté vált, a templomokat a plázák váltották fel. ”Még soha nem volt az ember ennyire szabad.”    Szabadon választhatunk a szupermarketek közül és dönthetünk, milyen terméket teszünk a kosarunkba, de eszébe ne jusson senkinek, hogy zárva tartsanak vasárnap.

Korunk prófétái és felkent papjai a motivációs trénerek. Hitről és szeretetről prédikálnak, de nem istenben kell hinned, hanem önmagadban, nem a teremtett világ felé kell szeretettel fordulnod, hanem önmagad felé, nem az üdvösség a cél, hanem az anyagi világban való tobzódás.

A mobiltelefonok már kezdenek okosabbak lenni, mint felhasználóik.

Egy nemzet vezetőjét bárki bármilyen stílusban bírálhatja és szidhatja, le is válthatja, de próbálja meg egy kereskedelmi csatornával ugyanezt.

Mára már világos számunkra, hogy míg civilizációnk maximalizálta szellemi képességeink kiaknázását és olyan kényelmessé tette életünket, hogy az már kezd kényelmetlenné válni, lelkünk az antikrisztus zsákmánya lett.

Büszkék vagyunk világméretű Disney-Land-ünkre, jól kiszórakoztuk magunkat, most már le kéne állítani a ringlist, csakhogy mindnyájan rajta ülünk.

A lelke mélyén minden ember tudja, hogy ennek a valamikor szebb napokat élt Föld nevű bolygónak nincs gazdája. Aki azt hiszi, hogy a globalizáció megtorpan, mielőtt felemésztené kulturális és biológiai környezetünket, téved.

Ne várjunk a cselekvéssel, hiszen a kőkorszaknak sem az vetett véget, hogy elfogyott a kő.

A Titanic süllyed, de vannak mentőcsónakok. A mikroközösségek válhatnak a józan ész, a természetközeliség Noé bárkáivá, reményt adva emberi mivoltunk megőrzésére. Ami rendkívüli módon megnehezíti a ladikokra való átszállást, az a gigantikus méretűvé duzzasztott egónk.

Civilizációnk olyan kényessé tette derék polgárait, hogy komfortzónájuk legcsekélyebb elhagyása is forradalmi indulatokat válthat ki. Persze korunkban a lázadás is a virtuális térre korlátozódik. Egy kényelmes fotelból a világháló valamely virtuális bilijében egetrengető viharokat vagyunk képesek korbácsolni indulataink korlátlan szabadon engedésével. Lehetőleg álnéven, vigyázva, hogy az általunk felkavart fekália nehogy ránk is fröccsenjen.

 https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/2/28/WFEA_president.jpg/1200px-WFEA_president.jpg

 Megváltoztatjuk a világot, majd ez a megváltozott világ változtat meg minket. Ez mára olyan sebességet ért el, hogy sokan azt sem tudják már, hogy fiúk-e vagy lányok, de ha mondjuk tudnák, azzal se mennének sokra, mert ki mondaná meg nekik, mit is kezdjenek ezzel a felismerésükkel, mihez igazodjanak, ha nők, és mihez ha férfiak.

 Hány meg hány mentőcsónakot láttam már elsüllyedni, mert senki sem evezett, mert össze - vissza eveztek, mert túl kevesen voltak, mert túl sokan voltak, mert nem tudták eldönteni, mi a helyes irány. Ennek ellenére itt állok én is, tökhéj ladikom orrában a háborgó tengert fürkészem és kérlelhetetlenül mutatom az irányt és könyörtelenül diktálom a tempót. Mögöttem erős és elszánt evezősök, férfiak és nők. Tudom, hogy nem vagyok különb náluk és hiszem, hogy nem bennem bíznak, hanem abban, amiben én is bízok.

Kassai Lajos

Kaposmérő, 2018. március 1. 

"Ez egy lehetőség arra, hogy elgondolkodjunk, hogyan is élünk"

*

Nincsenek megjegyzések: