2018. október 7., vasárnap

Közetetés - fideszközeli cégek emésztik a pénzt és mérgezik a társadalmat ( - megyeszerte és Ócsán is etettek)

 A Hungastnak ez a második iskolai ételmérgezés-ügye

https://66.media.tumblr.com/4906e800dec6a09a2a09886af9e4c429/tumblr_pg645bPoa61ttrxmxo1_1280.jpgSzombathelyen calici vírus okozta a fertőzést, amelyben egy hete több mint háromszáz diák, több pedagógus és néhány diák hozzátartozója is megbetegedett.

A közétkeztetéssel foglalkozó, a Hungast csoporthoz tartozó Elamen Zrt. az MTI-hez csütörtök este eljuttatott közleményében azt írta, hogy az illetékes szakhatóságokkal közreműködve a társaság is számos mintát vett az alapanyagokból, konyhai felületekről. Azokat a hatóságok és a társaság által külön megbízott akkreditált laboratóriumok is bevizsgálták.

“Az előzetes eredmények alapján patogén, tehát kórokozó baktériumot nem mutattak ki sem az ételmintákból, sem pedig a főzőkonyhai felületek törletmintáiból” – olvasható a Hungast csoport – Elamen Zrt. közleményében.

https://i.ytimg.com/vi/ZW02O__-Suo/hqdefault.jpg A Vas Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint azonban a minták laboratóriumi vizsgálata még tart, az eredményről később tájékoztatnak.

A calici fertőzés a vírust hordozó személyeken keresztül terjed. A kórokozó hasmenés és hányás eredményeként ürül ki a szervezetből, így szennyezett kézzel, tárgyakkal való érintkezés lehet a megbetegedés forrása. Ezen kívül nyers élelmiszerekben, vagy vízben is szintén előfordulhat (wiki)

https://hir.ma/wp-content/uploads/2016/08/rtl-65044-04144600.jpgA cégcsoport sikerei mögött sokan Bánki Eriket, a Fidesz országgyűlési képviselőjét sejtik, noha Páger Zsolt, a cégcsoport üzletfejlesztési igazgatója a Magyar Nemzet  erre vonatkozó kérdésére azt mondta, „nem tud arról, hogy Bánki Eriknek bármilyen befolyása lenne a Hungast életére”. A sejtésnek az adott alapot, hogy a Hungast Holding Zrt. tulajdonosa az S-Food Kft., amelynek tulajdonosai között György Tamás és testvérei is megtalálhatók. Az Átlátszó cikke egyik szerint György Tamás – György Zoltánnal együtt – korábban tulajdonosa volt annak az Aquaplus Kft.-nek, amely több fideszes vezetésű településen is épített fürdőket, és amely alapítója volt az Aqua Holding Kft.-nek. Utóbbiban 2006 és 2010 között tulajdonos volt Bánki Erik, a Fidesz országgyűlési képviselője is.

Hungast – Óbuda
http://pecsiplusz.hu/includes/images/media/hungast-1359370845.jpg
Azt már  Népszava írta meg 2017. augusztusában, hogy az óbudai önkormányzat nem bontott szerződést az az év tavaszán tömeges ételmérgezést okozó, a Hungast érdekeltségi körébe tartozó Gyermekmenza Kft.-vel, annak ellenére, hogy a bíróság is jogerősen elmarasztalta a szolgáltatót. A Hungast kétségbe vonta a hatósági eljárást és az eredményt is, szerintük ugyanis a később kimutatott, mérgezést okozó baktérium jelenléte a felszolgálás idején határértéken belüli volt. A cégcsoport úgy véli, annak sincs „igazolt bizonyítéka”, hogy valóban megbetegedtek a gyerekek.

http://chefpincer.hu/images/2018/04/IMG_8731.JPGHungast – Zugló
 Zuglóban a közétkeztetési szolgáltatásról szóló szerződést néhány nappal Papcsák Ferenc akkori polgármester távozása előtt írták alá – írja szintén a Magyar Nemzet. Ezt a szerződést a későbbiekben módosították, így a XIV. kerület csaknem 200 millió forinttal járt jobban. A cég ugyanis  150 millió forintért felújított étkezőket és tálalókonyhákat, a tálalókonyhákat évi 30 millió forinttal kevesebbért üzemelteti, és 20 millió forintért még fejleszt is ezeknél. Sokan támadták a cégcsoportot, amiért kezdetben Esztergomból szállította az ételt Zuglóba, Páger Zsolt viszont azt hangsúlyozta, hogy ezt eleve csak átmeneti megoldásnak szánták, és azóta már Budapestről szállítanak.

Hungast – Szekszárd
https://static.pecsiujsag.hu/news/pecs/50603_20120815180856_20120815180856.jpgArról a 24.hu számolt be, hogy saját menzás cégét tette tönkre Szekszárd, hogy fideszes kézbe kerüljön az iskolai étkeztetés. Szekszárdon 2007-től az akkori fideszes önkormányzat kirúgta az addig főző vállalkozásokat és a közétkeztetéssel saját cégét bízta meg, a Diákétkeztetési Kft. 500 milliós hitelből korszerű új konyhákat hozott létre és viszonylag stabil minőségben főzött. Bár a hitelek visszafizetése sok problémát okozott, 2015-ig a cég visszafizette azokat, és 2015-ig nyereséget is termelt. Ennek ellenére az Ács Dezső polgármester vezette szekszárdi önkormányzat 2016 márciusában minden épeszű indok nélkül átadta az étkeztetés jogát  – két kisebb iskola kivételével – a Hungast csoporthoz tartozó Kölyökmenza Kft.-nek

Nos, a rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával büntetőeljárás keretében vizsgálja a négy szombathelyi iskolában történt tömeges megbetegedés körülményeit. Az óbudai esetből kiindulva, valójában mindegy, mi lesz az eredménye.
Szerző/Forrás: Huppa

Nincsenek megjegyzések: