2018. július 20., péntek

Intézményi dolgozók munkájának önkörmányzati elismerése - mert így is lehet ( - Ócsán másra megy a pénz)

Augusztus 31.-ig lehet jelentkezni arra a pedagógusi pályázatra, aminek keretében 260-tól 500 ezer forintig terjedő önkormányzati ösztöndíjban részesülhet 25, a városban ténykedő pedagógus.

és örökségvédelmi hatástanulmány 2015

Mindez az önkormányzat egyfajta elismeréseként szolgál a helyi intézményekben kifejtett hivatástudatos oktató-nevelői tevékenységet folytató személyek felé Törökbálinton. Az ottani testület úgy véli, az intézményekben dolgozó óvoda- és iskolapedagógusok kiemelkedő gyakorlati pedagógiai, szakmai, szervezeti és települési, illetve helyi társadalmi szintű tevékenységének anyagi és erkölcsi elismeréseként teszik elérhetővé a 260 ezertől 500 ezerig terjedő juttatást 25 fő  intézményi munkatárs számára. Ehhez az összeghez a pedagógusok pályázati úton juthatnak hozzá. 

Így is lehet ezt a munkát végezni - városvezetők és polgármesterek közt is van különbség ( - az eredmény a választókon múlik)

Mindez a helyi önkormányzatnak átlagértéken számolva 5 milliós kiadást jelent, amit Ócsa évente többszörösen is elszór értelmetlen hülyeségekre. 

Gondoljuk csak át, hogy a Bukodi-Horváth uralta önkormányzatunk által megvett romos TSZ-Iroda épültének megvásárlási árából már 5 éven át 10 általános iskolai és 15 gimnáziumi tanár részesülhetett volna efféle támogatásban. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjQwIEFVHTks8oAa2ge6oHWiJrLbF2TPW1WVZfLihK5gp1xMVNoA7uLnyS9uY8sPwHuDs2MfHm5V6md8oN3DDxztevjkDLWUXOUeGmcEtEowTqKXn8Uso2Gz5eF51ngp8aD8wCmSgkoRMw/s1600/SSA40018.JPG
A fideszes önkormányzati vezetés által méregdrágán bevásárolt Tsz-Iroda - ez az üzlet és a mögöttes tevékenység jól példázza a hanyag gazdálkodás, a hűtlen kezelés és a korrupciót az ésszerűtlenséget ( - mindebből a pénzből hosszú évekig lehetett volna mások munkáját elősegíteni)

Vagy a több éve magára hagyott és összedőléssel fenyegető TSZ-Iroda leendő bontására szánt 10 millió forintból további 2 évig lehetne Ócsán 25 pedagógus átlagos értéken számítva 200 ezer forintos önkormányzati ösztönzőben részesíteni. 

Ha mindehhez hozzá számoljuk a vasúti aluljáró értelmetlen felújítására elszámolt korábbi 5 milliót, akkor ismét 25 pedagógus egy évnyi pénzbeli ösztönzőjét és egyben megtartását érhettük volna el. 

Persze a sornak ezzel még nincs vége, mert előhozhatnám a kiesett polgármesteri csapat éves közpénzes támogatásának összegét és más ráfordításait, amit szintén átszámolhatnék pedagógusi  juttatásra, egyfajta munka utáni elismerésre, vagy más szociális célú ráfordításként, de minek, amikor itt, ebben a városban mindez nem számít.

A lényeg, hogy kéthetente a polgármesteri csapat a helyi önkormányzati pályára lépjen.

*

Nincsenek megjegyzések: