2018. június 10., vasárnap

Érdektelen, kiesés előtti mérközésre készülünk ma - milliós közpénzekből ennyire vitte a polgármesteri csapat

Már a tavalyi szezonban is csak a szerencsének köszönhette a bent maradást az Ócsa VSe focicsapata, ahogy az ezt megelőző bejutást is.  Nem a pénz és nem a tudás játszotta a főszerepet ebben.

A pénz, a támogatás azonban mindig elfogyott. Elszámolták, felélték. A pénz ment, az eredményesség elmaradt a számunkra. Az ócsai adófizetőknek rossz befektetésnek bizonyult a foci. 
Nem éri meg a pénzt. 

Sportszelet Online fényképe.


 A városi önerő évek óta messze meghaladja a csapat és a lakosság teljesítőképességét. Az áldozatot azonban mégis csak az itt élő, helyben adózó lakosság hozza. Természetesen nem önszántából. Ebben is helyette döntenek az önkormányzat falai közt. Úgy ahogy a polgármester óhajtja. Ezért a ráfizetés. Az, akinek az adóbefizetéseit nem a városi jobb létére, hanem javarészt a polgármester hóbortjának kielégítésére fordítja az általa vezetett önkormányzat hűbéres képviselői által megszavazva, az mind ráfizet erre az őrületre, amit itt sportnak nevezett focinak hívnak.  

Ezek a makulátlan fickók úgy szolgáltatják ki Ócsa népét, ahogy képmutató jellemük lehetővé teszi. Ők nem képviselik a választóik érdekeit. Csupán a magukét. Mindezért cserébe a polgármester az illetményüket meghaladóan éves különjuttatásban részesíti őket. Természetesen ezt is a köznép befizetéseiből. Külön is pénzhez jutatva őket.
Ugyanúgy, ahogy a focicsapatot is finanszírozzák.

Azt, amelyikért most ódát emelt az egyik fanatikus törzsszurkoló. 

Mindig is a szívünkön viseltük a város értékeit és annak sorsát. Így hát miért ne segítenénk abban, hogy mindez eljusson a címzettekhez

A Fidesz-KDNP alkotta kormánypárt az ilyen fanatikus szurkolóknak építteti azokat a kolosszális stadionokat, amiket hálából nem képes a tábor megtölteni érdeklődőkkel. 

A jelenségből ítélve, és ahogy Ócsán is látszik, kevesebben vannak a lelátókon, mint ahányan ezért a bérüket áldozzák. Ezért is a különös figyelem, a hűbéres szeretet, vagy éppen megvetés a labdarúgás iránt.

Sportszelet Online fényképe.


Mindenesetre a jelenséget tapasztalva a Jobbik még ereje teljében beharangozta, hogy a városvezetői és más tagsággal járó (egyesületi) elnöki posztok összeférhetetlenségeket szülnek, amiket hatalomra jutásuk esetén felszámolnak. 

A Jobbik az ócsai csapathoz hasonló alulmúlta önmagát a játéktéren. Ahogy a csapatunk is szétesni látszik, úgy a Jobbik sem képes a régi formáció továbbvitelére. Azonban amíg Vona képes volt a háttérbe lépve visszább vonulni, addig a polgármester elnökölte csapatvezetőnk nem lépi meg ezt.  
 
Ma bármi is történik a pályán, vagyis akár nyer, vagy veszít a két utolsó helyezett csapat a végeredményen ez már nem változtat. Ócsa nem fog előrébb lépni és már nem lesz képes lejjebb csúszni. Ez vég.

A Bukodi elnökölte Ócsa VSe-nek az szolgálna a javára, ha a városvezetés és a klubvezetés ketté válna. Vagyis Bukodinak fel kell adnia az egyik posztot, mert nem csak nem képes mindkettő egyazon idejű betöltésére, hanem még nem is összeegyeztethető a két vállalás. Jelen esetben nem lehet úgy finanszírozni és zsebelni az egyik kasszából a másikba, hogy az ne váljék összeférhetetlenné. A többségnek elege van a fociból és a mögöttes finanszírozásokból. Nem focipályákra, hanem más termelő beruházásokra, városi fejlesztésekre van szükség. 

Bukodinak a városlakókra és nem a saját focista hóbortjára kéne fordítani a milliós kifizetéseket.

*

Nincsenek megjegyzések: