2017. október 23., hétfő

Újhartyánban igen, Ócsán kevésbé tartják fontosnak a nemzeti megemlékezéseket - Október gyászos virágai

Ócsán az idén már ismét nem tartotta fontosnak az önkormányzat és a mögöttes polgármester, hogy Október 6-án hivatalos, nyílt városi megemlékezést tartsanak a városban.

Bukodi Károly fényképe.
Áder János 2016 október 6.-án a nemzeti gyásznapon példamutató megemlékezést tartott Ócsán - akkor a polgármester is ezt követte

Tavaly Áder János jött Ócsára megemlékezést tartani, hiszen sem előtte, sem ezt követően nem tartotta fontosnak a városvezetés a közösségi megemlékezést. Bukodiék (Horváth T. középiskolai tanárral  karöltve) ezt csak amolyan iskolai programnak tekinti, mint annak idején a szocialista vezetés alatt a márciusi forradalomra való visszaemlékezést. 

Szűcs Lajos fényképe.
Szűcs Lajos: Az aradi vértanúkra emlékeztünk Maglódon

Szűcs Lajos fényképe.
Vecsésen is fejet hajtottunk a vértanúk tiszteletére
Annak idején a bolsevik-szocialisták nagyon félték a forradalmat, különösen '56 után. Így némileg érthető is volt a diktatúrában az efféle hanyagolás. Viszont érthetetlen ez a két ócsai fideszes vezetőtől, aki nem csak a város, hanem az önkormányzat élén egyfajta politikai irány- és példamutatást gyakorol. Érthetetlen, mivel az amúgy Ócsától egyre távolabb szakadó Szűcs Lajos is több nyilvános és hivatalos megemlékezésen vett részt október 6.-án, mint Bukodi és Horváth együttvéve ezen alkalomból adódóan. Nekik ugyanis még a városi megjelenés is tehertételt jelentett.

Így az idén már nem is volt érdekes és számontartott megemlékezés Ócsán október 6.-a. 

Szégyen ez rájuk és ránk nézve is, mivel korábban már volt példa arra, hogy a helyi emberek áthidaló megoldásként a maguk szervezésében tartottak megemlékezést azon alkalmakkor, amikor a városvezetők erre nem mutattak hajlandóságot. Évekig így zajlott júniusban a Trianoni-emléknap. 

Aztán amikor már elfogyott a bőr az arcukról, akkor bevezették a műsoros megemlékezést ezen események tiszteletére. 

Most valahogy ilyen formán állunk október 6-án a vértanúk gyásznapjával, annyi különbséggel, hogy ezt a helyi ellenzék híján és más pártok almatag helyi vezetőinek képtelensége kapcsán nem szerveződött megemlékezés. Így Batthányiék Ócsán évek óta nem kapnak egyetlen árva koszorút, vagy mécsest sem!  Ez csupán a kötelező iskolai tananyag része maradt a városban.  

Bukodi Károly fényképe.
Október 6.-án csak és kizárólag a köztársasági elnök jóvoltából volt hivatalos központi megemlékezés Ócsán

Október másik gyászos emléke az október 23.-ai forradalom, mely a köztársaság nemzeti ünnepe. Ezt már Bukodi önkormányzata sem tudja & meri figyelmen kívül, vagy éppenséggel október 6-a példáján  magára hagyni. A szónoki képességekkel nem igazán tündöklő fociegyesületi elnökünk is polgármesteri formát öltve próbál kiállni és népi beszéddel letudni a maga részét. Az egészet amúgy a kulturális központra és az iskolára bízza, ahogy eddig is szokás volt. Ezért majd a felkészítő tanárok megkapják a maguk 30 ezrét a költségvetésből. A résztvevő gyerekek, pedig legjobb esetben egy szorgalmi jegyet a programban való szereplésért.

Mert Ócsán így szokás.

https://ocsa.hu/userfiles/image/ertektar/ocsa_ertektar_turul_03.jpgÓcsa még nem nőtt fel odáig, hogy október 6.-ra vagy október 23.-ra egy megfelelő emlékhellyel álljon ki az emlékezők elé.  

Ócsa önkormányzatában székelőknek elég egy kis (turulos) szabadság emlékmű, melybe kombinálva jelenik meg 1848, a II. világháború, és 1956 minden búja, bánata és fájdalma.  
Október 6.-a és 23.-a máig nem került bevésésre ebbe a talapzatba. 
Így Ócsának valójában megfelelő emlékhelye sincs ezen eseményekre. 

Ezt a mulasztást Bukodiék mesterkedése alatt nem is várja el a nép az önkormányzatától. Erre a jövőbeni eseményre egy új és jobb vezetésre lesz szüksége a városkának.  

Erre a jövő évi választásokat követően nyílik esélye a városnak. 
Addig is marad a jelen gyászosan szegényes és jellegtelen állapota. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t31.0-8/22498857_2045193742434290_8898143199031221985_o.jpg?oh=c8d5fbfa0e04703bfe9545faa1c2186a&oe=5AAFB540
Újhartyánban Október 23-ra díszbe öltözött a Hősök tere - Ócsának máig nincs ehhez hasonló közösségi emlékhelye

*

Nincsenek megjegyzések: