2017. május 27., szombat

Boros nélkül próbálják újra életre kelteni az önkéntes tűzoltóságot Ócsán - Alsónémedin megunták a bénázást

Mint bizonyára sokak számára ismert, Bukodi önkormányzata a Boros Tibor elnökölte városi polgárőrség keretei belül kívánta Ócsán létrehozni az önkéntes tűzoltóságot.

Ócsa város hivatalos honlapján 2014. augusztusában tették közzé a felhívást, melyben Boros Tibor személyét jelölték meg a toborzás koordinátoraként. Az akkori elképzelések szerint a helyi polgárőrség szervezésében és árnyékában jöhetett-, illetve  válhatott volna valóra az önkéntes egylet.


Mint ahogy arról több esetben is beszámoltunk, az elmúlt közel 3 év elteltével sem jutott előrébb  a Boroshoz rendelt dolog. Az önkéntes tűzoltó toborzás eredményeiről a volt elnök vezetése alatt és azóta sem számolt be az ócsai polgárőr egyesület és a városi önkormányzat sem beszélt erről.  

Az időközben környékünkön és környezetünkben bekövetkező számos baleset, valamint tűzeset sem lendítette előrébb ezt a dolgot.  Hiába szorgalmaztuk, vagy hiányoltuk a cselekvés, vagy panaszoltuk a semmittevést, csak nem mozdult előrébb az ügy, de még csak nyilatkozattételre és szóra sem sikerült  bírni az érdekelteket. Boros és Bukodi egységesen lapított ez esetben (is). Hiába a két különböző világnézet és pártállás, ebben az esetben olyan közös elhallgatásba burkolództak, mint újdonsült házasok a nászéjszaka történései kapcsán.

Ebbéli frigyük zártságát misem igazolja jobban, mint az a tényleges szótlanság, mely a jelen történései kapcsán is fellelhető.

Az ócsai önkéntes tűzoltóság ügye az elmúlt évek során elhalni látszott. 

Az ócsai környéki esetek, köztük súlyos balesetek és tűzesetek sem mozdították előrébb az ügyet. Így volt ez a legutóbbi időkig, amikor is a szomszédos kistelepülés, Alsónémedi unt rá a mostanság őket sújtó tüzek és bekövetkezett balesetek utáni hosszas várakozásra. Arra a reménytelenül telő időre, amíg a távoli segítségre kell várni.  

https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/v/t31.0-8/17972099_1808032599214296_5818074709781198415_o.jpg?oh=3173d5d38288ba97191ed21d8e38112b&oe=59A79F05Április 13.-án korán reggel frontálisan ütközött össze két személygépkocsi még csütörtök hajnalban Bugyi és Ócsa (Felsőbabád) közelében. A gépkocsikban a sofőrök utaztak, akik sérülten, de önerejükből elhagyták az összetört autókat. A dabasi hivatásos és a délegyházi önkéntes tűzoltók igyekeztek a bajbajutottak megsegítésére. 
Este Ócsa ellenkező oldalon levő határában ütközött össze egy kisteherautó és egy személygépkocsi, az M5-ös felé vezető Üllői utcában. Az autó az árokba borult, sofőrjét a dabasi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki, mivel a helyi polgárőségnél korábban toborzottak nem alakultak önszerveződő egységgé, és így a városban nincs tettre kész segítség. 

Május 17.-én kigyulladt és mintegy ötezer négyzetméteres területen égett a nyárfa virága Alsónémediben, a Nyárfa utcában. A tűz átterjedt három üres műveletlen telekre, valamint egy használaton kívüli telephelyre is, ahol a felhalmozott hulladék kapott lángra. A dabasi hivatásos tűzoltók két vízsugár és kézi szerszámok segítségével oltották el a lángokat.

https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/v/t31.0-8/18489774_1850134995004056_1177717206312599654_o.jpg?oh=a849df912127a13775f38024f698f3ad&oe=59ACFA88

Május 25.-én egy Alsónémedi családi ház pincéjében, a kazánhelyiségben keletkezett tűz, A kazán használat alatt állt, a Liliom utcában, ahol az összehordott fa és egyéb éghető anyagok kaptak lángra. Az épületben az eset során senki nem tartózkodott. A dabasi hivatásos tűzoltók két vízsugárral előbb körülhatárolták, majd eloltották a lángokat, miközben megkezdték az értéktárgyak kimentését is. 

Mindez már túl sok volt. 
Alsónémedin nem olyan emberek élnek, mint Ócsán. Megunták a süketelést.

Előzetes egyeztetések után 2017. április 26-án konkrét megbeszélések történtek az illetékes vezetőkkel. Persze erről Ócsán nem sokat lehetett hallani. 

Alsónémedi a Monor Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetőjének,  Gere Imre tü. ezredes, Dabas Tűzoltó-parancsnokság parancsnokának, Vad Tibor tü. őrnagy, és immáron már Ócsa város Polgármesterének Bukodi Károly, támogatásával az Ócsai Önkéntes Tűzoltó Egyesület létrehozását megkezdhetjük! 

Az Alsónémedi Polgármesteri Hivatal által bejelentett és közzétett célok:

- Olyan Tűzoltó Egyesület létrehozása, amely Dabas hivatásos Tűzoltó-parancsnokság munkáját segíteni tudja, mely együttműködési szerződés birtokában lehet!
- Önálló beavatkozó egység jogát megkaphassa évenkénti minősítéssel!
- Az egység a vonulást a riasztástól számítva 2 percen belül tudja megkezdeni!
-  Igény szerint a környékbeli településeket is védheti /Alsónémedi, Bugyi, Felsőpakony/!
- Ócsa város életében, működésében aktív szerepet vállal.

Mindezen célkitűzések alapján egy Facebook oldalt és csoportot hoztak létre, valamint ismételten toborzást hirdettek - immár Boros  mellőzésével - Alsónémedin az alábbiak szerint: 
 
Reméljük, hogy hamarosan tagjaink között üdvözölhetünk!
Sorainkba várjuk azokat az Ócsa, Alsónémedi, Bugyi, Felsőpakony, és környékbeli civil lakosokat, akiket érdekel az Önkéntes Tűzoltó munka.
Akik szeretnének segíteni bajba jutott embertársaiknak, szívesen lennének tagjai az induló ÓCSAI ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ EGYESÜLET-nek.
Nagy szeretettel várjuk volt, vagy jelenleg hivatásos Tűzoltó kollégáinkat is!
Jelentkezni az Ócsa Öte Facebook induló oldalon, privát üzenetben lehet, vagy ocsaote@gmail.com

Ócsán minderről ezidáig semmi hír. Boros már nem számít, Bukodi pedig nem mélyen lapít. Ócsa város hivatalos oldalán, vagy az Ócsai Kisbíróban erről semmit nem lehet olvasni. Mintha Ócsa lakosságával nem is foglalkoznának. A kisvárosi polgármesterünk nem éppen kötelessége tudatában és felelős városvezetőként járna el ez esetben, amikor ismét elmulasztja az itt élők tájékoztatását. 

Bukodi polgármester valahogy ezt is és az egészet úgy kezeli/né, mint azt a környezetszennyezést, amit szintén az általa vezetett önkormányzati társulás közreműködésével hoztak össze. Ezáltal ez az önkéntes mozgalom is olybá tűnik, mint az a szennyes közügy, ami az ő tolmácsolásában meg sem történt. A Kormányhivatal ezzel összefüggő eljárását ugyancsak nem osztotta meg. Ez esetben a lakosságot éretlenként kezelve, azt kizárva, ezt sem közölve most is csak a háta mögött eljárva cselekszik és teszi részesévé az embereket a személyével kapcsolatos ahhoz köthető történéseknek. Ez a megalománia inkább egy Napóleon-szindrómás vezérre lehetne jellemző, semmint egy igazi polgármesterre.

Ócsa tűzoltóinak már két Facebook oldal is létesült, csak éppen a szerveződés nem jött még össze

Ócsa városvezetése nagyon tévúton van.

*

Nincsenek megjegyzések: