2017. március 7., kedd

A korrupció jobban teljesít

Aligha kell bizonygatni: Eddie Murphy Gentlemanus c. konzseniális filmje alapmű a politikai mutyiról, amely természetesen világjelenség, vagyis semmiképp sem maradhatunk ki belőle. Olyannyira besimultunk „bátor és kreatív” hozzáállással, hogy mára sikerült a korrupciós élvonalban loholnunk. A magyar mutyi rendszerré vált, minden magyar, nemzeti, tisztességes, felelős és közjó dolgunk kemény ellenállása – maga az Ohm-törvény.

  

A kisemberek kis korrupcióját üldözi a hatalom, ám a politikai elit milliárdos csalóit megvédi az elszámoltatástól, s éppen erre bizonyíték a pártpolitikai célokra fölhasznált metróügyi OLAF-jelentés is – állítja Ligeti Miklós.


Ligeti Miklós – jogi igazgató
https://transparency.hu/wp-content/uploads/2016/02/Miki3-211x300.jpg
Jogász, 2002-ben végzett az ELTE AJK-n. Egyetemi tanulmányai mellett 1999-2000. között az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága mellett dolgozott, elsősorban települési kommunális környezetvédelmi projekteken. 2000-2002. között előbb a CMS Cameron McKenna ügyvédi iroda, majd a Freshfields Bruckhaus Deringer ügyvédi orda gyakornoka. Diplomázást követően az Országos Kriminológiai Intézetnél tudományos segédmunkatárs, elsősorban környezetvédelmi büntetőjoggal foglalkozik. 2006-ban jogi szakvizsgát tett. 2007-től az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium köztisztviselője, előbb a Büntetőpolitikai Szakállamtitkárság titkárságvezetője, majd 2009-2010. között a Statisztikai és Elemző Osztály vezetője. Büntetőjogi kodifikációs feladatok mellett a bűnözésmérés, a bűnügyi és rendészeti statisztikai rendszer működtetése a feladata. 2010 és 2012 között a Belügyminisztérium Koordinációs és Statisztikai Osztályát vezette, ekkor a kriminálstatisztikai feladatok mellett elsősorban rendészeti és nemzetbiztonsági kodifikációs feladatokkal foglalkozott.
 
- Miként lehetséges az, hogy felméréseik szerint a magyarok évről-évre súlyosabb problémának érzik a korrupciót, de az ilyen ügyletekkel hírbe hozott pártok támogatottsága alig változik?

- Az emberek politikai értékválasztását nem vizsgáljuk, ám azt látjuk, hogy van valamiféle erős hasadás a magyarok gondolkodásmódjában. Egyfelől a korrupciót szinte mindenki elítéli. Ugyanakkor, ha arról van szó, hogy mit tehet ellene az állampolgár, akkor el is tolja magától a felelősséget. Míg 2012-ben százból harmincan jelentették volna a korrupciót, addig mára ez húszra csökkent. Ebben a tekintetben már Ukrajna és Belorusszia szintjén van az ország.

Továbbra is lejtmenetben Magyarország korrupciós megítélése – ezt állapította meg a Transparency International 2016-os világfelmérése


Budapest, 2017. január 25. – Magyarország hét helyet csúszott vissza a világ legátfogóbb korrupciós ranglistáján, a Transparency International (TI) által készített Korrupció Érzékelési Indexben (Corruption Perceptions Index – CPI). Magyarország az elmúlt hat év leggyengébb értékét, 48 pontot ért el, és korrupció elleni teljesítménye szembetűnően visszaesett az Európai Unión, valamint a közép- és kelet-európai régión belül – hangzott el a Transparency International Magyarország (TI-M) budapesti sajtótájékoztatóján.

- A félelem vagy a hatóságok lanyha fellépése magyarázza ezt a csökkenést?

- Magyarországon az a legsúlyosabb, legrombolóbb jelenség, hogy a korrupciónak nincs következménye. A rendszerváltás óta igazán nagy volumenű, a kormány, a politikai elit számára fájdalmas korrupciós ügyben nem született komoly ítélet. Például a Postabank ügyében 200 milliárd forintra teszik az eltűnt pénzt, ehhez képest a fő elkövető megúszta egy súlyosabb közlekedési baleset ügyében is enyhének tetsző büntetéssel. Az emberek teljesen életszerűtlennek érzik, hogy a bejelentésüknek lenne bármilyen hatása. Ez is tükröződik abban, hogy mára Magyarország az Unió egyik legkorruptabb államának számít, már csak Bulgária, Görögország és Olaszország áll mögöttünk, Románia pedig holtversenyben van velünk.

https://transparency.hu/wp-content/themes/sage/dist/images/logo-hu.png

- Azért Romániában újabban tízezres tömegtüntetések vannak, mintha ott működne a társadalom immunrendszere.

- Tény, a holtverseny úgy értendő, hogy Magyarország korrupciós tekintetben romló tendenciát mutat, Románia viszont javulót. Ott ugyanis megszűnőben van a politikai elit által elkövetett korrupció büntetlensége. Ugyanakkor náluk is tovább dívik a keleties, baksis típusú vesztegetés.


- És milyen a magyarországi korrupció természetrajza?

- Magyarország kezd egyfajta irányított, vagy „fegyelmezett” demokrácia kialakulni, ahol a végrehajtó hatalom a társadalom minél több megnyilvánulását akarja ellenőrzi.

- A korrupciót is?

- Igen, a kormány nem tűri az olyan korrupciót, amiből nincs közvetlen haszna. Persze sikert értek el a rendőrök utcai korrupciójának visszaszorításában, és javult a kiskereskedelemben a számlázási fegyelem, bizonyos területeken tehát van némi tisztulás. Ugyanakkor éppen a rendőrség a jó példa arra, hogy míg a kisrendőröket a Nemzeti Védelmi Szolgálat folyamatosan „teszteli”, addig nem tudunk arról, hogy osztályvezetőnél magasabb beosztású hivatalnokra valaha is kiterjedt volna bárminemű vizsgálat. Azaz: míg a kisember korrupciójára lecsap a hatalom, addig a nagyember kisszerű korrupciójára nem.


- A nagyemberek körüli „furcsaságok” kapcsán évek óta visszatérő indok, hogy a „nemzeti tőkésosztály” felépítéséről van szó, azaz nemzeti érdek, hogy korábban a Közgép, most a Market Zrt. nyerjen egy-egy közbeszerzést. A nemzeti érdek felülírhatja a versenyt?

- Azért az jól látszik, hogy Magyarországon az elit a „nemzeti” indoklással működteti a korrupciót. A nemzeti protekcionizmus idejétmúlt, korszerűtlen gondolat, azaz az indoklás, hogy „Magyarországon azért kell a nemzeti cégeket megerősíteni, mert különben az uniós juttatások az itteni, mondjuk német multikon keresztül visszacsorognak”, már önmagában jelzi, hogy a kormány nem a siker és a teljesítmény által dominált piacban gondolkozik. Másfelől a TI kutatásai is alátámasztják, hogy ezeknél a beruházásoknál valójában nettó pénzgyűjtés folyik, jellemzően az indokoltnál sokkal többet számláznak ki szolgáltatásokra és ez a többlet nem marad a gazdaságban, azt nem arra fordítják, hogy például több embert alkalmazzanak, hanem készpénzként kiveszik korrupciós járadékként.

 
- Ezzel magyarázható, hogy hazánkban az összes nagyobb beruházás végül többszörösébe kerül, mint ahogy tervezték?

- Az uniós forrásfelhasználást szabályozó törvények nagyjából megfelelőek és általában igazodnak a brüsszeli irányelvekhez. Ha csak a törvények betűjét nézem, Magyarországon működhetne akár a világ egyik legtisztább közbeszerzési piaca is. Azt pontosan még nem lehet látni, hogy például a stadionoknál vagy az úszópalotánál miből adódott a többletköltség. Azt ugyanakkor a TI vizsgálatai is kimutatták, hogy a jelenlegi közbeszerzési szabályok és az intézményrendszer általában nem képes gátat szabni az indokolatlan presztízsberuházásoknak és a túlköltéseknek. Ezt a négyes metró példája is mutatja, hiszen amíg volt pénz, addig katonatiszt módjára szórták. Arra a fel nem tett kérdésre nem lehet válaszolni, hogy hol vannak a "jövendő négyesmetró-beruházások". Lesz-e majd közvilágításügy, ahol egy kormányközeli cég egész városokat tudott sötétbe borítani közpénzből, vagy hogy lesz-e Dagály-gate? Most még nem látszik, kiderül-e valamikor, hogy ezek is jelentősen túlárazott beruházások voltak, hogy a döntéshozók összejátszottak-e a kivitelezőkkel, netán a szolgáltatások rossz minőségűek voltak.


- Van prognózisuk arra, hogy az uniós pénzbeáramlás megszűnése után ez mit hozhat az országnak?

- Erre még senki sem tudja a választ. A 2004-től 2022-ig tartó szűk két évtized, amíg léteznek ezek a források, a magyar történelemben egyedülálló esélyt adott: korábban is voltak modernizációs időszakok, ám az ország sikeres, fenntartható fejlődési pályára állítására most nemcsak lehetőség nyílott, de finanszírozás is érkezett hozzá. Úgy néz ki, hogy Magyarország ezt nem használta ki. Nagy az ország forráslehívó képessége, ám ez kényszer is egyben: inkább költsünk el mindent, csak ne ragadjon be a pénzünk Brüsszelben. Ez még korrupció nélkül is komoly hatékonysági problémákat eredményezne.


- Azért az az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) négyes metró-jelentéséből is kiderül, hogy a hatékonyság hiánya és a korrupció kéz a kézben járnak. A TI hogy látja a négyes metró-ügyet?

- Ami eddig történt az szégyen. Szégyen, hogy annak idején ilyen súlyos összefonódásokkal terhelt projekt egyáltalán létrejöhetett, ahol sokszor egyazon személy volt a kivitelező és az ellenőrző, és állami döntéshozók céges lobbistaként tűntek fel. A kapzsiság összetalálkozott a rendkívül kaotikus, felkészületlen állami irányítással. Másfelől szégyen, hogy ezzel a helyzettel éveken keresztül nem tudott szembenézni az állam. Fontos ugyanis hangsúlyozni: az OLAF jóformán csupa olyan vizsgálatra hivatkozva írta meg a jelentését, amit a magyar hatóságok folytattak le. Az OLAF újra igazolta azt a szomorú feltételezést, hogy a magyar bűnüldöző szervek nem tudják feltárni az igazán magasra nyúló, politikai szálakkal rendelkező gazdasági-korrupciós ügyeket.

A Transparency International Korrupció Érzékelési Indexe (Corruption Perception Index) 1995-ben került kialakításra, amely a közszférában a korrupció érzékelt mértéke alapján rangsorolja az országokat az egész világon.  A Korrupció Érzékelési Index egy összetett mutató, amely különböző független és elismert intézetek által készített szakértői felmérések korrupcióval kapcsolatos adataira épít. A CPI a világon a legszélesebb körben használt korrupciós mutató.  A CPI egy áttekintést ad az adott pillanatban a korrupció érzékelésére a világon.

Az összetett index 0-100-ig mutatja a korrupció érzékelését a közszférában, ahol a 0 jelenti, azt hogy az adott országban a korrupciót magas mértékben érzékelik (“erősen korrupt ország”) és a 100 jelenti, hogy az adott országban a korrupciót egyáltalán nem érzékelik (“egyáltalán nem korrupt ország”).  A CPI az adott országnak a többi országhoz képest viszonyát mutatja a korrupció érzékelésében.


A Korrupció Érzékelési Index az állami szektorban tapasztalható korrupcióra összpontosít, és a korrupciót, mint a közhivatallal személyes haszonszerzés céljából való visszaélést definiálja. A CPI összeállítása során használt felmérések olyan kérdéseket tesznek fel, amelyek a közhatalommal személyes előnyök céljából való visszaéléssel – mint például közhivatalnokok megvesztegetése, kenőpénz közbeszerzési eljárásokban, közpénzek hűtlen kezelése – kapcsolatosak, valamint olyan kérdéseket, melyek a korrupcióellenes politikák erejét vizsgálják, felölelve ezáltal mind a közigazgatási, mind a politikai korrupciót.

https://transparency.hu/wp-content/uploads/2016/04/felsooktatas-700x420.jpg

- Majd most megoldják: nemrég feljelentések özönét tette a Miniszterelnökség az ügyészségen.

- Kérdés, hogy miért kellett ezzel az OLAF-jelentéséig várni. Hiszen a magyar állam nyomozó szervei már évekkel ezelőtt lefolytatták a vizsgálatokat, csak a végső következtetéseket nem vonták le, nem kötötték össze a szálakat. Kérdés az is, hogy ez pusztán minőségi probléma volt-e - bár önmagában az is súlyos tünet, ha például a nyomozók és az ügyészek nem eléggé képzettek. Vagy esetleg valamilyen szakmán kívül eső, mondjuk politikai megfontolás játszott szerepet abban, hogy az ügyeket nem vizsgálták ki megfelelően.

 http://m.cdn.blog.hu/ke/kettosmerce/image/vago.jpg

- Más területen viszont annál inkább meglódult az állami gépezet: rövidesen benyújthatják a TI-t is érintő civiltörvény módosítást. Eddig milyen volt a viszonyuk a kormánnyal?

- Mindig kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekedtünk. 2010 előtt még a Fidesz olvasta az akkori kormány fejére a mi megállapításainkat. Kormányra kerülve azonban elfelejtették a korábbi barátságunkat, és azzal vádolnak minket, hogy a 2010 előtti politikai garnitúra iránt vagyunk elfogultak, ami persze nem igaz.

Fotó: Molnár Ádám, Népszava
Fotó: Molnár Ádám, Népszava
- Jelenleg is futó együttműködéseik vannak a kormánnyal. Azokat lefújta már a hatalom?

- Nem. Igaz, a legfontosabb együttműködésből nem is tudna kifarolni a kormány. Az M6-os autópálya meghosszabbítására ugyanis úgy kapott sok száz milliárd forint uniós pénzt Brüsszelből, hogy azzal együtt megkapták TI-t is a nyakukba. Mi vizsgáljuk a gigaberuházásnál a teljes közbeszerezési folyamatot a kiírástól a lebonyolításig. Az ehhez szükséges együttműködés kielégítő, a bürokráciából fakadóan néhol kissé akadozik az ügymenet, de szándékos korrupcióra utaló jeleket nem láttunk. Régi tervünk, hogy a rendőrség szervezetének korrupciós kockázatait a testületen belülről kutathassuk, és most, együttműködve a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel, végre esély mutatkozik erre.

- Milyen civiltörvényre számítanak?

http://www.civilkontroll.com/wp-content/uploads/image/politikusok-b%C3%ADr%C3%B3k-%C3%BCgy%C3%A9szek-550.jpg- Azt el tudom képzelni, hogy nemcsak a civil szervezetek átláthatóságát szigorítják meg, hanem valamiféle stigmatizáló címkét akarnak ránk aggatni, például hogy külföldi finanszírozású szervezet lennénk. Ez azért pikáns, mert a legnagyobb, külföldről finanszírozott szereplő az maga a magyar állam.

A TI is Brüsszelből kapja a támogatása zömét, épp úgy, mint az ország, ahol élünk. Éppen ezért ennek a külföldi finanszírozás vádnak se teteje, se alja.
 Népszava nyomán
*

Nincsenek megjegyzések: