2017. február 22., szerda

Öt pályázat jelent meg: erre lehet pénzt nyerni - Ócsának azonban erre sem lesz önereje ( - visszafejlődés)

Ócsa fejlődése valahol megállt az Alsópakonynál kezdődő kerékpárút végén. 
Ott, ahol a buszjárat sem kapta meg a fordulópontot és a beígértek sem valósultak meg.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiBhluHX9PIOXZ8YEmKTGBzao4h_U6W2lTnlHfmWFVNqZMnXMpwIaLClEDonYrXDi4nvSVkKOib1BGleWxgWyhTVUt9SuIGsqefbKVhr-iOTUbodkE-yBR55Srpa-2D8aB-z_KSZ-Co-dA/s1600/SZT-6.jpg

Ez a hely az, mely a fővároshoz oly közel, de fejlesztésekben oly távol áll, hogy az elmaradottságot már a helyközi választások ciklusaiban lehet mérni. 

http://alfahir.hu/sites/barikad.hu/files/2011/09/ocsa_lakossagi%20forum.jpgÓcsa az a kisváros, ahol nem a város, hanem sokkalta inkább annak vezetői gyarapodnak. Itt az közutakon olyan krátereket találni, amit a NASA a holdraszállás alkalmával sem vélt felfedezni. Mégsem, vagy talán pont ezért nem is szántak negyede annyit sem foglalkozni ezzel helyi szinten, mint ahogy arról a hírekben hallani/olvasni lehetett.

Hiába hazudta ígérete meg két városvezető a vasútállomásig érő kerékpárutat, majd a Falu Tamáson a Bajcsy-ig vezető második szakaszt, amikor egyikből sem lett semmi. Az alsópakonyi telepről kiinduló nyomsáv még az autópálya átvezetése előtt kifogyott a lendületből. Így nem, hogy az állomásig, de az ócsai oldalig sem ér el. Ezek után azt is elvetették, hogy a Vasútállomás és a Városháza előtti fő közlekedési útig egy ilyen összeköttetést létesítsenek. Így Ócsa lehet az egyetlen olyan kisváros, ahol nem csak a gyalogos közlekedéshez nélkülözhetetlen járdák sokasága hiányzik, hanem még egyetlen kilométernyi belterületi kerékpárúttal sem rendelkezik. Pedig lett volna lehetősége a városnak a megvalósításra, ahogy Bugyinak, Tatárszentgyörgynek, Dabasnak és másoknak. Csakhogy itt ez nem foglalkoztatta a képviselőinket, ahogy a lakosságot sem. Még azt sem érte el az önkormányzat, hogy a Bajcsy külső szakaszán, legalább az árpád utcától a sorban utolsó munkahelyig (Bata Ltd-ig) a cégek (Ócsai Malom, Semmelrock, stb) összefogásával kialakítsanak egy nyomvonalat a hozzájuk munkába járó dolgozók biztonsága érdekében. 

Ócsa városvezetése valahogy másként gondolta ezt. A polgármester számára a céges segítség, a támogatás valószínűleg kimerül a saját  maga elnökölte klubban.

http://www.ocsa.hu/userfiles/image/20130802_sportpalya.jpg

Ha azonban nem lennénk ilyen szűk látókörűek és képesek lennénk a város valamint az itt élők érdekeit

Nem véletlenül hozzuk fel ezeket a hiányosságokat, mivel újabb öt, a helyi gazdaság- és turizmusfejlesztést, energetikai korszerűsítést és fenntartható városi környezet fejlesztését támogató pályázati felhívás jelent meg. Ráadásul ezek összege emelkedett, és két nyitott felhívás - a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP), -  összesen 92,9 milliárd forint értékben nőtt. Erről az MTI-t Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára tájékoztatta a sajtót.

Vecsésen máris bejelentették, hogy Mentőállomás és egy új Egészségügyi központ épül a városban. Nálunk meg azt tapasztalni, hogy még az önkéntes tűzoltóegyletet sem volt képes az erre hivatott felállítani. Az önkormányzatunk és a mögöttes személyek nem képesek még egy ilyen alapvető vállalást sem megvalósítani.

Ócsa önkormányzati vezetése azonban nem beszél erről. Sőt, valószínűleg nem is pályázik a gazdaságélénkítő- és a turizmusfejlesztést elősegítő programokra, hiszen még a helyi Tourinform irodát is visszafejlesztették és bezárták.

http://www.orszagkozepe.net/images/sampledata/design/iroda04.jpg

Hiába emelkedett a helyi gazdaságfejlesztést célzó felhívás keretösszege 2,1 milliárd forinttal, így 2,6 milliárd forint érhető el az önkormányzatok és többségi tulajdonú vállalkozásaik kisléptékű termék-előállításhoz kötődő logisztikai fejlesztéseinek támogatására, de Ócsa erre sem mozdul. 

Aztán szintén emelkedett a Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése című felhívás keretösszege a rendelkezésre álló tervezett 8,8 milliárd forintról 9,9 milliárd forintra, ami a bölcsődei, óvodai férőhelyek bővítését szolgálja.

Látható, hogy a kormányzat próbál segíteni és lehetőségeket biztosítani,de ha a helyi vezetés nem foglalkozik a városlakók gondjaival, és nem pályázik, akkor egy elmaradott, hátrányos hellyé válik a település.

Szűcs Lajos o.gy képviselőként és ócsai lakosként sem kezelhetné közömbösen a helyi ügyeket. Míg a város képviseletét látta el, addig sem sok újat mutatott fel számunkra. Most, hogy a szomszédos körzet képviselőjével váltották egymást, máris több beruházásról számol be, mint egykoron.

http://images.slideplayer.hu/8/2089482/slides/slide_1.jpg

Alsónémedi már korábban lepipálta Ócsát. Inkubátorház, új szennyvíztisztító, ipari parkok, telephelyek sorát hozták létre az évek folyamán, miközben Ócsán semmi ilyen nem történt.
Illetve mégis. A pénteki sörfocikhoz készült egy műfüves pálya, ami kiegészült a járulékos perekkel. Bukodiék hivatalára már csak ez (ezek az ügyek,) és a hivatali visszaélések utáni nyomázások nyomják a bélyeget. Itt mintha mindenki csak ezzel foglalkozna, más teendője nem lévén. Talán pont ezért nem jut itt idő az odafigyelésre a normális városvezetésre és a fejlődésre. Mert míg önkormányzati ügyvédekre sorra futja, addig járdákra, normális vasúti átjáróra, megfelelő fejlesztésekre láthatóan nem.

Bezzeg másutt már az elmúlt években folyamatosan és  egyre újulnak meg a gyáli óvodák. Első lépésben a Gyáli Liliom Óvoda, ezt követte a Gyáli Tátika Óvoda Bartók Béla utcai tagóvodája, most pedig a Gyáli Tátika Óvoda épületét semmisítik meg, hogy a helyére egy korszerű, 21. századi intézményt hozzanak létre.
Mi meg itt nyögünk egy tetőcsere hitelének terhe alatt, és nem vagyunk képesek még a saját gyermekeink étkeztetési ellátására sem, mert azt is másra testálta az önkormányzat fura ura. 

De ezt látni más területeken is. Ócsa környezete, látképe annyira erodált, hogy az is megérne egy külön misét. Mert ott, ahol az örökségvédelem ellenére népi lakóépületek, házakat pusztulnak, ott lehet aztán magyarázkodni, csak azt nem lehet mondani, hogy törődik ezzel valaki.

Monor is tud élni a lehetőségekkel: - ott üzleti parkkal aknázzák ki az M4-essel megnyíló lehetőségeket.
Nekünk ez sem jött még össze az M5 közvetlen környezetében.

https://www.google.hu/maps/vt/data=RfCSdfNZ0LFPrHSm0ublXdzhdrDFhtmHhN1u-gM,LDBkAs_QI-KtAKbZJ8Q_lFkE34DA0X1mZc7nF5ZQDGArE84P2QpQ79AuJ6fSXITUxq-6yYZfOQfFmztcAmMvr0tNAOLvy06u-Ueeagj864TZFtuvPSKM4v9vsOeqDJmlF1qwEnIv-2cbHvIy0BfbWD8yaP5aL4_2gmplhosb9-7As5wOtnO9xyipMEY3QdxtfCg7ITMQSwiticIvFydNUtx4EdMqVGSsXezB8l4Io0-yCezK2F5OEl7zbmjPAg

Szégyen Ócsa városvezetésére, önkormányzatára és tisztségviselőire nézve ez a látlelet. Szégyen, hogy mindezek ellenére figyelmen kívül hagynak olyan lehetőségeket, amikkel a társadalmi környezetünket tehetnék jobbá, szebbé, vonzóvá és élhetőbbé.

A társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztést célzó felhívás 20,4 milliárd forinttal támogatja elsősorban a kisléptékű, helyi, térségi jelentőségű turisztikai vonzerőt képező kulturális, épített, természeti örökség turisztikai hasznosítására irányuló fejlesztéseket.

Ezt igazán ki tudná használni a város, csak ügyebár itt ehhez nincs alkalmas ember, avagy megfelelő vezető.

Az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítését célzó két felhívás 50,7 milliárd forinttal támogatja a meghatározott önkormányzati intézmények hatékonyabb energiagazdálkodásának elősegítését.

A barnamezős területek rehabilitációját célzó felhívás célja 2,3 milliárd forint értékben a vállalkozások és befektetők, valamint a lakosság számára vonzó, ugyanakkor környezetileg fenntartható városi környezet, települési arculat kialakítása.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhf0AZes7rQIc8D9-pLCq887wLFKoBYmt8Z70sI7DdvhAPUrmGAop_K35Kv7yaH07JHLAJLenzzXePjWh15ods3hiSpT6fyWTOetjJSkM5Nych4g8wYy2uWGSispQ81vEmgw8EFARuA9sw/s1600/z%25C3%25B6ld+%25C3%25B3cs%25C3%25A1%25C3%25A9rt.png

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiNkG225VMQ2pKsNb6SNTtFR00bbycXmPVwsc0UyxfNKgtKLmPXHGeBywygn4sd-fKlhxlWLo4pgSL7kkCGaLMsuKI1MwgpAkGv2Cj72xaHgwVDfr6AgLsCADq5P7n5JOL4NoojGxS-jrU/s1600/SSA40319.JPGA Zöld város kialakítása című, 16,3 milliárd forint értékű felhívás olyan fejlesztéseket támogat, amelyek segítik a település fenntartható fejlődési pályára állítását - ismertette Rákossy Balázs.

Ócsa városvezetői a szlogen szintjén képesek felhívást közzé tenni a Zöld Ócsáért, miközben arra is képesek, hogy uralkodásuk alatt leszennyezzék az önkormányzati ingatlant. Így, és ezen vezetés alatt fordulhatott elő, hogy a városvezető(k) engedélyezte ingatlanhasznosítás keretében hosszú hónapokon át veszélyes építési hulladékot, betontörmeléket helyezhettek el, valamint áshattak be az önkormányzat által biztosított, de testületi felhatalmazással nem bíró, (önkényesen engedélyezett) városi területre.

Mi ez, ha nem Ócsa szemete, szégyene?

Szerintünk Ócsa többet érdemelne annál, amit a Bukodi-Horváth alkotta városvezetés itt produkál.

*

Nincsenek megjegyzések: