Két kamion és egy személyautó ütközött össze az M5-ös autópálya 22-es
kilométerszelvényénél, az M0 Gyál térségében, reggel 8,30 magasságában a főváros felé vezető oldalon.
Információk szerint a személyautóba ketten beszorultak, egyiküket a fővárosi hivatásos tűzoltók már kiszabadították. Az érintett útszakaszt teljesen lezárták. A visszatorlódó járművek Ócsán túl is leállást képeztek a pálya forgalmába. Aki tudott, már Inárcsnál kitért, mások pedig az ócsai kihajtónál vettek irányt a város felé. A helyi polgárőrségtől az esetről nem érkezett híradás, így azt sem tudni, hogy a megnövekedett forgalom átvezetésében tudtak-e egyáltalán segítséget nyújtani.

A balesetet követő egy óra elteltével egy sávon megindulhatott a forgalom, de továbbra is jelentős torlódásra kell számítani itt a nap folyamán.
Kérik, lehetőség szerint válasszanak másik útvonalat!
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése