2016. szeptember 4., vasárnap

Zebrákat fogad örökbe a polgárőrség - Ócsán ebből is kevés van, ezért is fontos a gondozás ( - iskolaprogram)

http://www.koloknet.hu/files/14/zebra.jpgA szeptemberi iskolakezdésre a polgárőrség állítólag zebrákat fogad örökbe az állatkertekben megismert és megszokott mód. Az örökbefogadás ugyanis egyfajta gondoskodást, odafigyelést, istápolást jelent. Különösen fontos ez az iskolások védelme és a biztonságot jelentő zebrák biztosítása során, avagy érdekében. 

Ócsán minderről nem sok hírt hallani, mert ahogy a városi szócső nem beszél erről-arról, úgy a polgárőrség sem ad számot erről. Az is lehet, hogy itt ahogy annyi minden más, ez a kezdeményezés is elhervad.

Pedig Ócsán nincs sok zebra, amire igazán odafigyelni, vagy gondozni kéne. Az a pár, ami létezik, pedig igazán megérne némi odafigyelést. A polgárőrszövetség állítólag erre hívta fel a tagságát és vállalt némi elhívatottságot az ügyben.

http://www.bazmegyei-polgarorseg.hu/wp-content/uploads/2014/03/opszemblema.jpg 
Fogadj örökbe egy zebrát! címmel indít programot a polgárőrség. A szövetség alelnöke az InfoRádióban elmondta: a kampány célja, hogy az önkormányzatokkal közösen kijelölik a fokozottan figyelemmel kísérendő gyalogátkelőhelyeket. Ha kell, akár egész évben segítik ott a közlekedőket - tette hozzá Pausz Ferenc. 

„Már nagyon régen megfogalmazódott, hogy ezt az ötletet megvalósítsuk. Adódott, hogy van egy ötvenötezernél is nagyobb létszámmal működő szervezet, a polgárőrség, nagyon sok településen ott vannak, jó kapcsolatban vannak az önkormányzattal és a rendőrséggel is” - hangsúlyozta Pausz Ferenc.

Az Országos Polgárőr Szövetség alelnöke kiemelte, a program arról szól, hogy az olyan, nagy forgalmú gyalogátkelőhelyeket, például iskolák környékén örökbe fogadja a településen működő polgárőr egyesület, amelyet aztán folyamatosan figyel, egyrészt a gyalogosmozgást, másrészt a forgalomtechnikai jelzések állapotát is.

„A cél, hogy ha valami nem megfelelően működik, jelezzék az önkormányzatnak vagy a rendőrségnek. A nagy forgalmú időszakokban jelzőőri tevékenységgel segítik is a gyalogosok biztonságos átkelését” - fűzte hozzá Pausz Ferenc.

A polgárőrség nem vesz át fenntartási vagy üzemeltetési feladatokat, a jelzésen van a hangsúly – jelentette ki az Országos Polgárőr Szövetség alelnöke.

„Sok olyan gyalogátkelőhely van, ahol nem látszik normálisan a jelzőtábla, mert benőtte a fa vagy a bokor, vagy az útburkolati jel már nem megfelelő minőségű, ezekre hívják fel a figyelmet a polgárőrök” - hangsúlyozta Pausz Ferenc.

A városban láthatóan nagy a káosz a zebrák környékén - a rendezetlen táblák és közterületi viszony közt az autósok büntetlenül és sorozatosan követeik el a szabálysértéseket még a zebrák környékén is ( - Ócsán senki nem foglalkozik ezzel)

Ócsán a vasútállomás előtt áll egy zebra, amit senki nem vesz vesz figyelembe. Az ott létesült Restiben iszogatók sem nagyon használják, amikor bagóért, vagy más italért a Nemzeti Dohánybolt italdájába mennek át. Az ide járó autósok is itt állnak meg a zebrán, jobb esetben közvetlenül az  előtt, vagy mögött, ami ugyanúgy nem szabályos és a közlekedés biztonságát veszélyezteti, de Ócsán mintha ez sem számítana. Itt nincs közterület-felügyelő, rendőr, vagy polgárőr, aki szólni merne ezért. Így évek óta ugyanaz a helyzetkép. Ráadásul az önkormányzat városüzemeltetése sem képes a zebrák kialakításán úgy változtatni, hogy ott, vagy azon ne lehessen szabálytalanul megállni. Ehhez pedig sokszor elég lenne néhány beépített elem, mint például   szegélykő, korlát, vagy karó. Pedig a biztonságot a védelmet ez jelentené, ha már az autóval érkező a közeli parkolót nem képes használni.

Az ócsai vasútállomással szemközti "Retro előtti" zebrát is örökbefogadóként rendezhetné valaki, mert most valahogy elnyomják a szabálytalankodók - Ócsán amúgy nem divat a megállási és parkolási szabályok betartása

Az iskolánál található még zebra, ami kicsik áthaladását biztosítaná, de sok szülő képes ott is annak vonalában, vagy éppen azon megállni és a gyereket kirakni.

Mindez azért van így, mert az iskola előtt kialakított parkoló kicsi az intézményhez mérten. A Bajcsy meg forgalmas és nehézgépjárművekkel, buszközlekedéssel terhelt. Az iskola főbejáratához vezető utcácska (köz) meg le van zárva a forgalom elől. Oda csak külön engedéllyel lehet behajtani. Erre nagyon odafigyel a polgárőrség és a közterület-felügyelő. Ezt többnyire a tanároknak, a haveroknak és a sörfocistáknak biztosítják. A szülők és az iskolába gépkocsival érkező gyerekek ki vannak tiltva.  Ők csak a forgalom zavarásával és a saját testi épségük kockáztatása mellett állhatnak meg, szállhatnak ki az iskola előtti zebránál.  

Ócsa,  Halászy Károly Általános iskola előtti útszakasz a zebrával és a forgalom elől elöl elzárt, "tiltott" iskolaközzel  - itt ez a gondoskodás ( - a helyi polgárőrségnek volna mit örökbefogadni)

Ezért sem lehet közömbös, hogy a helyi polgárőrség vezetője mennyire fogadja be a zebra-programot és  miként hajlandó örökbefogadni egy számára szimpatikus zebrát, amit szem-fülel, gondoz és biztonságossá tesz.  Enélkül ugyanis csak üres beszéd és semmitmondó kezdeményezés marad ebből is, mint a szintén polgárőrséghez kirendezett tűzoltótoborzóból.

Ócsa vasútállomása és zebrája - nem a Retro-büfé a hibás, hanem az, aki mindezt elnézi illetve engedi ( - nem a KRESZ szabályainak a betartása, vagy megszegése, hanem a balesetveszélyes helyzet felszámolása és feloldása lenne a lényeg)

Hogy ez mennyire normális, vagy se, ne is kérdezzék, mert itt ez az elfogadott. 
Ócsa már csak egy ilyen város. 

*

Nincsenek megjegyzések: