2016. április 21., csütörtök

A diákok szívják meg a tanerők végett - mivel nem dolgoztak az elmaradt órákat pótolni kell ( - megvezetés)

A pedagógusok pártpolitikai tiltakozásába (Orbán ellenes politikai akció) a diákokat is sikerült belerángatni számos intézményben, mivel a tanárok azt osztályokban közölték, hogy a tiltakozás idejére bizonyos tanórák elmaradnak.  Sőt még azt is hozzátették, hogy ezen a napon nem kötelező az iskolalátogatás.illetve nincs értelme bejönni.

http://holtuntetunkma.hu/wp-content/uploads/2016/04/iskola_sztrjk_0.jpg

Ezzel az "iskolakerüléssel" egyfajta szimpatikus gesztust sugalltak a tanulók irányába, ami aztán úgy jelent meg, mintha a diákság is a tanárok oldalán állna.  Ezt számos közösségi megmozdulással, gyerekek korgyűrűjével övezve tették pár helyen, amiről az ellenzéki sajtó rögvest beszámolt. 

Csak azt felejtik el egyesek, hogy miként is kapcsolódik a diák a tanárhoz. Milyen bonyolult összekapcsolódás, alárendeltség és függőség létezik ebben a viszonyban, akkor, amikor számos szülő azért sem mer szólni, hogy miért nem biztosítják számukra az amúgy a kormány által kötelezőn előírt szünidei ellátást. Nem egy olyan eset ismert amikor szintén az iskolába járó gyerek szüleit veszik le különböző termékekkel. Így sokszor elvárják azt is, hogy ez, meg azt vigyen a gyerek az iskolába. Ezek közt ismert tétel volt a WC-papír, a papír-zsebkendő, vagy a fénymásoló papír, hogy többet ne is említsünk. Aztán a  kirándulások is pénzbe kerülnek, még akkor is, amikor a pedagógusoknak az önkormányzat általában (megszavazza és) fizeti az utat.  A nyári táborozások, az ügyelet mind pénzbe kerül. Közben meg a tanár keres a nyári ügyeleten, a sporttáboron és az egyéb helységek használatán, amit az iskolai létesítményen belül használhat, vagy üzemeltethet. Persze ez sem egységes és nem is mindenki jut ehhez a lehetőséghez. De hogy van rá precedens, az is biztos. Szóval közel sem olyan vészes a dolog, mint ahogy híresztelik.  

http://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2016/03/Pedag%C3%B3gus-t%C3%BCntet%C3%A9s-025-HPGy-e1458072942459.jpg
ÁVH és szocializmus - ősi nyomvonal
A baj azonban mégis csak az, hogy az önkormányzat, a fenntartó nem oszt vissza eleget a rendszerbe. Ismert, hogy a tormaterem oktatási időn túli hasznosításával hány iskola foglalkozik. Ócsán is van ilyen.  Az ebből származó bevételek azonban elsorvadnak a kiadások árnyékában, hiszen az erre szerződött fél is viszi a magáét és a mögöttesen szerződő is az övét. Az iskola meg adja a hátteret, biztosítja a fedett helységet, a villanyt, a fűtést, az öltözőt. Mindez persze amortizációval és költséggel jár, amit az esetlegesen ott dühöngők nem térítenek meg. Ezért nem véletlen, hogy sokszor többe van a leves, mint  a hús. A gyerekek nem egyszer nem férnek a tornaterembe a növelt óraszámú tornára.  Az interneten elérhetők a videók, ahol azt látni, hogy a tornatár az osztályban foglalkoztatja a gyerekeket, vagy a folyóson lépcsőzteti őket, mintsem kivigye a pályára. Csupán azért, mert délutánonként ott baráti focizgatások sörmeccsek, vagy éppenséggel birtokháborításba torkolló összeröffenések vannak. Mert ugyebár ez már csak így működik.

http://www.pedagogusok.hu/sites/default/files/pillanatfelvetel-_1_2016.02.16._8-45.png
Szakszervezet, és vezetés
És akkor ehhez a politikai hisztihez használják fel a gyereket, mint a tüntetéssel szimpatizáló tömeget. 

A szerdai tanármegmozdulás során is úgy alakították, hogy mimnél kevesebb gyerek menjen suliba. Aki teheti, maradjon otthon. Ezt  a napot a szülő is igazolhatja. Ugye milyen ismerősek ezek a mondatok? És mégis azt mondják, hogy nem befolyásolták a diákokat a sztrájk során? Ugyan-már, amikor százasával mondták le az étkezést hétfőn, kedden úgy, hogy máskor az ilyen egynapos lemondásokat sok helyütt nem fogadják el. Most hirtelenjében milyen rugalmasak és jók lettek!  Csak az tűnik érdekesnek, hogy a tanári karból az aki korábban rendelt erre a napra sem változtatott azon, vagyis nagyrészt minden felnőtt befizető étkezett, míg a tanulók köze egynegyedét meg lemondták. Vagyis ennyi gyerek után szabadítottak fel időt és tanórát a saját politikai sztrájktörekvésük érdekében.

Akkor most ki is hat a másikra? Ki szimpatizál kivel? Vagy kit ültetnek fel?

http://fenke.hu/wp-content/uploads/2016/04/Pedag%C3%B3g-300x200.jpg
Kulturált tanárok?
A diákoknak ebből semmi előnye nem származott, hiszen az köztudott volt, hogy pótolni kell a szerdai országos pedagógussztrájk miatt elmaradt órák tananyagát. Csak ezt a pedagógusok a diákságnak nem mondták. Nekik tömegre és jelenségre volt szükségük. ehhez használták fel és ki a diákságban rejlő lehetőséget. 

A diákok hiányzását igazolni kell – közölte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) csütörtökön az MTI-vel.

A közleményben azt írták, hogy a központ által fenntartott intézmények közalkalmazottjai közül országosan tízből ketten vettek részt a sztrájkban.

Kiemelték, hogy a sztrájk idején hiányzó tanulók távollétét igazolni kell az intézmény házirendjében foglaltak szerint.

Az intézmény felelőssége, hogy a gondjaira bízott gyermekek, tanulók a tanítási időben hol tartózkodnak, akkor is, ha arra a napra sztrájkot hirdetett egy vagy több szakszervezet – tette hozzá a központ.

A Klik jelezte, a sztrájk miatt elmaradt tanítási nap, óra pótlását az intézményvezető abban az esetben rendelheti el, ha a tananyag átadására másként nincs lehetőség, tekintettel arra, hogy egy esetlegesen más időpontra megszervezett tanítási nap hátrányosan érintheti a tanulók és a szülők, illetve a munkabeszüntetésben részt nem vevő pedagógusok érdekeit.

A sztrájk miatt elmaradt órák tananyagának pótlásáról azonban mindenképp gondoskodni kell – közölték.

Kitértek arra: az intézményfenntartó központ a sztrájkban részt vevők munkabérének levonásánál a jogszabályoknak és a pedagógusok sztrájkbizottságával kötött megállapodásnak megfelelően jár el. Hangsúlyozták, hogy továbbra is tartják magukat a jogszabályokhoz és a megállapodásokhoz.

Köszönik a liberálisan szocializálódott tanári karnak ezt az alantas cselekvést.

*

Nincsenek megjegyzések: