2016. február 8., hétfő

Hibás döntések, kétes beruházások, mocskos üzelmek és szemétség a hátterében - helyt adtunk a hulladéknak

Nem tudhatni, hogyan, s miként ellenőrzik a közbeszerzéseket, valamit az Eu-ból finanszírozott beruházásokat.
Ez a tábla egy ideig Ócsán volt látható - ez mögött zajlott a beruházás, melynek minden hozadéka a városé

Itt van példának okáért, a mi kis vasútállomásunk mentén a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. kivitelezésében épített P+R és P+B tároló, amit igencsak túlméreteztek a helyi közlekedéshez mérten. A kialakított parkolókhoz és az új buszmegállókhoz azonban nem társul semmi. Még buszkapcsolat sem, hiszen sem az önkormányzatunk, sem a Volán nem szabta át a járatainak vonalát az új kialakításhoz. Járda sem fut hozzá. De nem csak ez a gond. Nincs itt a városban egy kerékpárút, ami itt végződne, vagy innen indulna, és a lerobbant, abszolút korszerűtlen vasúti átjáró nem újult meg ezzel a munkákkal párhuzamosan. Így ismét csak egy torzó jött létre, ami sem funkcionalitásában, sem pedig kialakításában nem tölti be a neki szánt rendeltetést. (Ráadásul az építkezés során kitermelt építési hulladék a nyakunkon maradt és az élő környezetünket terheli.)

Ócsán a helyzet változatlan, a vasút-menti P+R  parkolóberuházás kitermelt hulladéka az önkormányzatnál landolt - ma is a környezetünket terheli
Szétbarmolt kerítésvég, mert az alúljáró nem jó


A gyalogosoknak nem hosszabbították meg az aluljárót, a középső peronra nincs kivezetés, és így "műsorba" és nem készítették fel arra az áthaladó forgalomra, amire a parkolót tervezték és létrehozták. Ez pedig roppant visszás és kiütköző hiányosság. továbbra is a síneken át közlekedhetnek. A peronok is maradtak a régi elnyűtt, keskeny és alacsony építésűek, ami nem segíti elő a biztonságos közlekedést. A mozgássérültek utazási igényeit pedig semmiféle mód nem támogatják. Az utazni szándékokozók sem kaptak még egy fikarcnyi járdát sem megközelítéshez, majd az átjárón való átkeléshez. Holott, ha nem ez a túlméretezett és máig kivilágítatlan parkolóban gondolkodtak volna az illetékesek, akkor legalább azon oldalon, ahova ez a létesítmény csatlakozik az úthálózathoz, vagyis történetesen a Székesi-Damjanich kereszteződésében lehetett volna rendezni a rég elavult átjárót. A mostani sem keresztmetszetében, sem kialakításában nem felel meg a mai kor követelményeinek. Roppant balesetveszélyes és csak szabálysértő átkelésre ad lehetőséget az itt közlekedőknek.

Valakik úgy gondolták, hogy ennyi elég is a kerítésből - ledöntötték és máris szabad a pálya ( - mert ide már nem jut felügyelet)

Ezt a hibát azonban nem vették számításba és nem illesztették a projektbe. A tervezett parkolókapacitás lebonyolítására alkalmatlan vasúti kereszteződéssel nem kalkuláltak. Az maradt ahogy volt és nem tették alkalmassá arra az áthaladó forgalomra, amire a mögöttes parkolót létrehozták. Ez pedig roppant visszás és kiütköző hiányosság.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj83QsPohUbW9uOBACQzKypIkQe3hQMSPeOiDMUxqZEEUVgucgN5y2UsU2UG2QDkxP1zS4FxyQiZ6xKmvZdCgSE6JpopPn0fX5jEAFlwu-Euy_9wlYQy9AGD8j5Vp1OxPjj8a3CAqQRnV0/s1600/SSA40984.JPG
Ez a rész mit sem változott az elmúlt évek során - itt megállt az idő, nincs fejlődés ( - csak a polgármester autója lett új, az átjáró maradt a régi)


Az ember el sem hiszi, hogy ez már nem a posztkommunista Szovjetunió elfuserált szemlélte, hanem az ezt követő nyugati váltás Európai-uniójának egyik közpénzből támogatott végeredménye.

Ugyanaz a markoló a kivitelezés alatt álló parkolóberuházáson, amelyik az önkormányzati területen a hulladék elfedését végezte

Itt is ugyanaz az a markoló látható, amelyik a vasúti parkolóépítésen munkálkodott. Ez rakta meg a MAN-t, majd itt elsimította nyomokat


https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgVVbrcr7uYKu3CPQ98Vtg7wzt4w57CukYafeHFv6Ko5E3TuZPRT6MPgHVEC-IjIh69tAP0BexU9Akc9-uyZ0UezZ3NjS62Crxv1qDJmWSPyxn5xynM-XRzh9rlQEbx-3PCWeM5avULK1s/s400/DSCF7029.JPG
Ez tábla az Eu-s támogatást propagálta, ami mellé a sittet hordták
De ki gondolta volna, azt, hogy ennek a beruházásnak kapcsán maga az önkormányzat vezetése fog engedélyt adni arra, hogy a beruházás során keletkezett építési (többnyire beton-) törmeléket a város területén, az egyszer már Eu-s támogatással félig rekultivált önkormányzati terület tőszomszédsága helyezzék el. Ki gondolta volna, hogy ehhez a városvezetés (képviselő-testületi felhatalmazás nélkül) engedélyt adjon, és egyfajta környezetszennyezésben részese legyen az elkövetőnek, avagy cinkosan összekacsintva részt vállaljon. Miként lehetséges mindez?  Hol voltak a faluvédők, a mostani polgárőrök, a rendőrség, a környezetvédők, a természetbaráti körök, a politikai pártok helyi szervezetei, az ócsai egyesületek képviselői, a városüzemeltetés, és az önkormányzat emberei, amikor napjában többször fordulva tonnaszám hordták az erdőaljába az építkezés szemetét a munkálatok során?

https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xal1/v/t35.0-12/11286568_438616679646238_2109508446_o.jpg?oh=e8890ad68eca42bfb8208a1dcbc976bd&oe=56B99008&__gda__=1455015327_e18f0435a2e0c59630c5c1f4463e09f3
Az Eu-s beruházásban épülő P+R parkolóból kinyert betontörmeléket az önkormányzat rekultivált területe mellé hordták és elfedték

https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/v/t35.0-12/11294413_439073766267196_1992306286_o.jpg?oh=dcc86d4bb5b840d0cb33842297eed686&oe=56B93FE1&__gda__=1454992116_d934fd460742a70d634d9a398d24c544
A kitermelt sárga homok helyére a sittel vegyes betontörmelékeket temették - a háttérben a kivezényelt munkagép látható

Mert ez is pénz és idő. A parkoló meg ott áll, üresen, közvilágítás és láthatóság nélkül egyfajta mementóként a korrupciót hangosan kereső és kiáltozók számára, kihasználatlanul. Az Eu illetékes bizottságai, az OLAF vigyázó tekintetét, hova veti, amikor itt ilyen állapotokat találni?

Kihasználatlanul üres parkoló, egy középen magára hagyott szabálytalankodó kamionnal - mi értelme így ennek az eszetlenségnek

Miért lehet milliók tucatjait egy elfuserált tervbe, egy kihasználatlan létesítménybe, egy szerepét betölteni képtelen torzóba ölni? Miért nem lehet ennek töredékéből egy megfelelő járda és útkapcsolatot létrehozni a vasút és a környék közt, egy korszerű, és biztonságos átjáró kialakításával?

Kijelölt buszmegálló, valós járat nélkül, távol az állomástól és nagyon messze a perontól - ez is átgondolatlanul jött létre

Ezt nem tették, mert vagy nem futotta erre, vagy eleve nem is számoltak vele. Inkább az elenyésző forgalommal bíró Kölcsey utca fél szakaszát szélesítették ki, mert az is olyanszerűk keresztmetszetű volt, hogy a mostani előírásoknak nem felelt meg. Csakhogy az átjáróinkon átvezető nyomvonal sem szélesebb ennél a most felhozott utcarésznél. Annyi csupán a különbség, hogy a Kölcsey új szakaszán nincs számottevő forgalom, és nem jár arra a busz, míg a keskeny Székesin az Damjanichon menetrend szerinti forgalom van.

Elavult, korszerűtlen, szűk-keresztmetszetű és roppant balesetveszélyes vasúti kereszteződés a milliárdos beruházás mellett

Fennáll a gyanú, hogy a pályázók, a tervezők, majd az ellenőrök nem megfelelően mérték fel az ócsai helyzetet. Talán az is előfordulhatott, hogy a hivatal adott meg valamit rosszul, vagy hagyott ki az egykori elképzelésekből, amikor ehhez a közreműködését, majd hozzájárulását adta. 

https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xaf1/t31.0-8/12291034_991761767529753_4958468769333387579_o.jpg
P+R parkolókat adták át megyeszerte - Szűcs Lajos választási képviselő ehhez gratulál

Azt is csak vélelmezni lehet, hogy a mostani állapotok közel véglegesnek tudhatók, mert a megjelenés előtt álló Pest Megyei Újság már elérhető oldalán úgy számolnak be minderről, mint amit átadtak a többi megyei szintű korszerűsítéssel egyetemlegesen. P+R parkolókat adták át megyeszerte, így öt Pest megyei településen: Herceghalmon, Gödöllő-Máriabesnyőn, Maglódon, Ócsán, (Dabas) Gyónon lett kényelmesebb a közösségi közlekedés elérése.

Gyakorlatilag üres parkoló, valós forgalom nélkül, ahol többnyire csak a szél jár - inkább másra áldoztak volna feleennyit

"A most átadott beruházás keretében biztonságosabbá vált a kapcsolódó út- és járdaszakaszok, térfigyelő rendszert alakítottak ki, és ahol szükséges volt."

Még a világítást és a térfigyelőkamerákat sem üzemelték be, máris szétbarmolták a fél kerítést - itt ez sem normális ( - ledöntve, megtaposva)

Ócsára azonban ez nem vonatkozik. Itt nem szükséges semmi. Ócsán nem épült meg a kapcsolódó út- és járdahálózat. Ebben a városban nem lett biztonságosabb a közlekedési góc elérése. És még csak nyilvános átadás sem volt, nem hogy ünneplés, vagy taps.

https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/v/t34.0-12/11117673_439074002933839_1500064321_n.jpg?oh=a1698d333588240857856a6d58285d17&oe=56B9856D&__gda__=1455017528_27b5d30162d2ff19a4a218acebbafd39
Szörnyű pusztítással járt a munka - pótlás nélkül
Az ócsai polgár azonban nem érti, hogy miért ez a lapítás. Ő miért nem érdemel ki egy normális átadót, egy a városhoz illő parkolót a hozzácsatlakozó átjáróval, és járdahálózattal, hogy végre itt is legyen lehetőség ennek megünneplésére úgy, mint másutt?  Miért kell a helyi lakosnak máshova elcammogni egy-egy létesítmény átadójára, amikor itt helyben is lehetne az országgyűlési képviselőknek, a sajtónak bulit szervezni? 

A kivágott öles fák kivágásáért sem emeltek szót, de a pótlását sem véli felfedezni az itt élő.

Ne mondja nekünk senki, hogy ezzel nem a Bukodiék szekerét toljuk, toszogáljuk!  Itt azonban valaki vagy rendre behúzza a féket, vagy pedig keresztbe rak az önkormányzatunk vezetésnek, az itt élőknek, a helyi emberek sokaságának. Ezért nem halad ez a város és ennek közössége. 

Hiába nyilatkozta az egykori országgyűlési képviselőnk, hogy minden este ide járok haza, ha nem segíti, vagy nem  érzi otthonának ezt a várost.

A mostani parkoló kialakítás esetében sem volt itt akkor, amikor kellett volna, - akár, - hogy megakadályozza a bajt. Aztán a hivatalos átadásnál is másutt tetszelgett.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhmvGhY9yvYJtTPdZKSvKpdFs9utMWU-ElvAVBqNg_Y06dX8WOo-ZQ1roHAggHjXcX843CTVa-TDT_T3HKDlFljcczAYJDUXWM2t9E-Amt61wd677jokcJyOGDIV6g9qYAjgbHwLrlKc38/s400/11297445_438617629646143_2053852370_o.jpg
Tonnaszám felszedett betonhulladék került így ki az épülő parkoló területéről
Aztán most azt sem tudni, hogy ki volt az a mérhetetlen korrupt barom, aki megengedte, hogy az önkormányzat területére hordják a vasúti rakodóvágányok előtti betontörmelékes talajt? Ki adott engedélyt, arra hogy a Székesi erdősávjából kitermelt homokot elszállítsák és az Eu-s beruházáson történő felhasználásra, hogy ezzel részévé tegyék a kisvárosi emberek ennek úgy, hogy annak költségvetési vonzata nem jelenik meg látható mód számokban a bevételek közt, vagy legalábbis nem tetszik ki a polgármester és a pénzügyi vezetés költségvetési beszámolójából? Ki az a helyi vezető, aki mindezek mellett még azt is megengedi, hogy a város területén  a veszélyes hulladékként kezelendő építési törmeléket csak úgy ad-hoc elhelyezzenek az egyszer már lezárt területen? Olyan visszás ez, mint aki az esküjével szemben nem a városért, hanem ellene tesz!  Miféle emberek uralják Ócsa életét? Kik hoznak és hozhatnak itt (ilyen-olyan) döntéseket, (a jogszabályokat, a hatóságok kikerülve) az itt élő emberek háta mögött, és kárára?!? 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjt6klXc3A9AQ_G_245DTgAzguCWg4MLPQg7u9sN3uXp5Mx9ZIY9vfGx30hN3oFRjegGXWpr_pXOQYYeazRfCrbUTP-V4Gss7IwEDb0dhj4MPjNPOBSiR7hxdNr-i7HSo9QEqP4AZWi1EQ/s640/DSCF1108.JPG
Tonnaszám hordták ki így az építési hulladékot az Eu-s támogatással épülő parkoló alapozásakor - napi több fordulóban

Az ócsai MÁV parkoló építési területéről sittet fuvarozó MAN - frsz-a: FJB 976
Igaz, a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya már május óta vizsgálódik az ügyben, de nehezen haladnak, mert önkormányzati falakba ütköznek. Az eddig ismert megkeresésre mintha tagadták volna az elkövetést, sőt még olyan talajmintát is küldtek, melyben az átlagos érctartalom vehető ki, majd amikor kiszálltak a hatóság emberei és megnézték a tetthelyet, akkor került fény a jéghegy csúcsára. Mindez a leleplezés felfedezés bizonyítja a turpisságot a helyi beruházás során.  Egyesek azt is tudni vélték, hogy az építési naplóban és a MÁV munkanaplójában nem szerepeltek ezek a fuvarok akkortájt. Pedig a 20 tonnás MAN teherautó napjában többször fordult, oda-vissza.  Mindezt csak a vak nem látta. (No meg a rendőrség, és a polgárőrség, hiszen ők nem észleltek semmi furát. Még behajtási engedélyt se ellenőriztek, nem hogy lerakási engedélyt, vagy fuvarlevelet kértek volna.) A helyi közterület-felügyelői szolgálat meg annyit ér, mint az erdőszéli szemétkupacok nagysága, hiszen az ilyen kaliberű belső ügyekben láthatóan nem jeleskedik a szolgálat. Ahogy más sem.

https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xtp1/v/t35.0-12/11294485_439725259535380_1314191683_o.jpg?oh=5b6097972aa060e7076e6e95b0a9d0e6&oe=56B9CFEF&__gda__=1455006656_ef7131d5ed2ce2bb3ccb42bc006393a3
A törmelék nagy részét májusban helyezték el az önkormányzat erdőszéli területén - a környezetvédelmi hatóság vizsgálódik

Ócsán sokszor az is elég, ha az egy szem korcsolyázóra három településőr felügyel. A város lényeges történései után nem küldi őket senki. Ezért is tudnak szemétkupacok nőni a szántások mentén. A helyi gazdaság és gazdaságosság, a termelékenység mércéje azonban mégsem ez lenne. A megelőzés, a leleplezés célravezetőbb és fontosabb lenne az utólagos kezelésnél, vagy a sporttevékenységek "biztosításánál". A polgári védelem részét kell, hogy képezze a tájvédelem, és az illegális cselekmények megakadályozása. 

Látható, hogy az önkormányzati vezetést nem érdekli, a kihordott betonhegyek felszámolása - a környezetszennyezés emlékműve Ócsán

A terület ma is nyitva áll,. látogatható - a betontörmelék, a beruházásból hátrahagyott mocsok emléke méltó hagyatéka a mostani városvetésnek

Ezek a lényegretörő dolgok nem foglalkoztatják mozgatják a helyi közvéleményt. Az önkormányzat pedig nem fogja kiteregeti a saját szennyesét. De mosni, illetve eltüntetni  sem nagyon igyekszik azt.

http://ocsa.hu/userfiles/image/zoldpalyazat3.jpgAz Ócsai Kisbíró nem erről szól. Abban ezekről szó nincs. Ott szívesebben reklámozzák a Zöld Ócsá(ér)t akkor is, ha ellep minket ez a sok szemét. A civil kontrollt Ócsa város blogja biztosítja.

Elvégre a helyi fideszes vezetők sem jobbak az utcán szemetelő, cigarettavégeket dobáló megrészegült futballhuligánoknál, ha mindebben partnerekké válnak.


De mit is várhatunk el egy olyan közegtől, ahol még a korrupció elleni pénzeket is elcsalhatták

http://static.168ora.hu/db/0F/87/olaf-eu-d00022F87c9a132f65981.jpg
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálata alapján korrupciós gyanú merült fel a magyar pénzosztó apparátus csúcsaira vezető szálakkal – írja a hvg.hu, amely szerint még azokat az uniós pénzeket is megcsapolták, amelyeket a közbeszerzések ellenőrzésére kellett volna fordítani.

Ezek után örüljünk, ha csak az ünnepi műsor, a parkoló átadása lett oda, és nem az egész projekt.  A hátrahagyott szeméthegy meg majd csak belevész ebbe a korrupció-gyanús világba. Elvégre az aki engedélyezte, és az akinek ezt el kéne szállítania, a téli köd homályába vész.  

Az önkormányzatunk munkáját ismerve az is elképzelhető, hogy a megnevezett alvállalkozó, aki a P+R beruházás hulladékát a városlakok földjére önkormányzati jóváhagyással lebillentette, tönkremegy és jogutód nélkül megszűnik addigra, mire a felszólítást, és a határozatot megkapja. A városvezetés biztosan kínosan vigyázz rá, hogy mindez  törvényesen, a határidőn belül megvalósuljon.  Az esetleg keletkező kisebb eljárási hibák nem fogják megrengetni úgy a városvezetést, ahogy ez a környezetterhelés a jövő Ócsájának életét. 

Elvégre az OLAF-nak nincs hatásköre eljárni, ha visszaéléseket talál, csupán tájékoztathatja az adott tagállam hatóságait a feltárt problémákról. Ócsán mindezt a Kormányhivatal is megtette, és érdemben máig nem történt semmi. A mások szemete, az Eu-s beruház hulladéka a mostani városvezetés munkájának példaértékű hozadékaként mai is az egyszer már milliókért rekultivált terület tőszomszédságában éktelenkedik az utókor Ócsájának.

Köszönhetjük mindezt a pártos városháziaknak.  
Hajrá Ócsa!

*

Nincsenek megjegyzések: