2015. szeptember 10., csütörtök

Két menő nyilatkozat a 10 éves kisvárosról - Bukodi vs Szűcs a fikáról és Ócsáról ( - benne vagyunk a tv-ben)

Mostanában ünnepelte Ócsa várossá válásának 10 éves évfordulóját. Azt a 2005-ös napot, amikor Dönti Károly polgármesteri munkássága meghozta gyümölcsét.

Most erről a sikerről nyilatkozik az egykori területi (országgyűlési) képviselő, Szűcs Lajos - aki azóta már elhagyta honpolgári körzetét, - és Bukodi Károly Zoltán (druszám), aki helybenjáróként, Ócsa jelenlegi polgármestere.

Szűcs úr helyi lakosként és pártpolitikusként csak politikai megfontolásból cserélt körzetet a gyáli illetőségű Pánczél Károly képviselőtárásával, biztos gondolván, hogy így mindkettejüknek nagyobb az esélyük a parlamenti bejutásra. Más észérv nem szól amellett, hogy valaki felcserélje a lakóhelyének képviseletét az idegen érdekek szolgálatára. 

Most azonban, amikor ünneplésről, vigasságról és népszerűsítésről van szó, akkor eljön és megnyilatkozik, szerepel. Most itt Ócsán, annak a Williams Tv-nek nyilatkozik rólunk, mely amúgy városunk hálózatán nem is fogható. Így Szűcs Lajos és a város polgármestere egyfajta önreklámot sugároz egy olyan közösség számára, mely nem a körzet része. A Williams Tv csupán Gyál, Maglód, Üllő, Vasad, Vecsés, Pécel településeken fogható. Ott ahol mostanság az ócsai Szűcs Lajos politizál. Vagyis ismét csak egy politikai megnyilvánulás, egyfajta show erejéig jelent meg és nyilatkozott rólunk az "új" közönségének. Gyakorlatilag erről szól ez a kis műsor, ahol Lajosunk (az ócsai Cicero) képes volt saját nyelvi eszközeivel és szavaival kifejezni, hogy "nagyon sokan vannak akár a(z) internet közösségeken belül is akik inkább fikázzák (3:08) ezt a rendezvényt, nem hogy segítenék, és még inkább azt szeretném kívánni, hogy az a sok munka, amit ez a szorgos település és itt élő emberek összeadtak, az érjen be..." 


Bukodi Károly:  "nagyjából sikerült mindent a helyére tennünk"

*

Nincsenek megjegyzések: