2015. február 4., szerda

Egy korszak vége - guillotine üzemelhet a város házában ( - fejetlen kisvárosi reformáció)

A blog értesülése szerint lassan egy hete lesz, hogy az önkormányzat menesztette a hivatalából az egyik vezető tisztségviselőjét, de erről most sem a Dabas rádióban, sem a Dabas-régió hírportálon nem hallani, nem olvasni, illetve nem találni infót. A városvezetők meg újfent mélyen hallgatnak.
  
Információt nem ad hivatalosan senki, azonban a lakosság mégis tudni véli, hogy Szabó György jegyző az, akit azonnali hatállyal félreállítottak. Helyét immár az aljegyző tölti be.

http://static2.origos.hu/i/1208/20120815-ocsa-lakopark-epitese-devizahitelesek-horvath.jpg
 Ég veletek  - van úgy, hogy menni kell
Kocsmaiávézói kiszivárogtatások szerint Bukodi Károly volt rajta a menesztésen. Állítólag Ő viselte a legkevésbé a jegyző munkásságát. Más hírek szerint pedig a jegyző sokszor védte a hátsó fertályát és mindig lojális volt a változó helyi vezetéshez. A lakosok szerint sokszor nem volt teljesen korrekt velük szemben, mert míg egyes eseteket szigorúan vett, addig másokkal szemben elnéző volt. Legutóbb is az önkormányzat túlkapását próbálta tisztázni a Halászyban történt ügyek során. A bírósági tiltás ellenére legutóbb megtartott iskola bált is megpróbálta elkenni és kimagyarázni a testület előtt. Mintha ezzel nem csak a két felelősséggel tartozó városi funkcionárius, hanem a tornaterem használati és hasznosítási jogát viselő megbízott tornatanárt is fedezte azzal, hogy megvédte az eltiltott időszakban tartott rendezvényt.

Érdekes ez a módi.

Különösen az, ha nem feledjük, hogy ezt megelőzően a Horváth Zoltán városi főépítész sarkára kötöttek útilaput.

A két dologban annyi a közös, hogy mindketten hosszú időt, és ciklusokat átívelőn serénykedtek Ócsa várossá fejlődésének történetén. Részesei voltak számos változásnak, átalakulásnak és turpisságnak.

A nagy visszhanggal járó a régi iskolaépület milliós bontásának, a lakatos-ház eltüntetésének, valamint számos projekt indításának, vagy bukásának részeseiként harc képzett és edzett, de emblematikus alakjai voltak a mai városnak.
  
Ők mindketten a Fidesz győzelmének áldozatai. Pedig hűen szolgálták azt az elképzelést, melyhez nevüket adták.

http://static.nol.hu/media/picture/61/53/67/000675361-3047-330.jpg
Itt még teljes egyetértésben  - a döntéshozók ( - középen a leváltott főépítész)

A kisvárosi építész-tervező is túlélt korábban mindent. Kijárta az óvodát, és lefölözte azt, hogy aztán ráépítve új csoportokat hozhasson létre, a korábbi fizetett terveit újragondolva. De megvalósította a bölcsődet is úgy-ahogy, és oda, ahova mondták neki. Így volt ez az Egészségházzal is. Aztán a Halászy bővítése szintén a keze nyomát viseli, ahogy a rendőrség-okmányiroda épülete, a Bajcsy kialakítása, a posta környéke, vagy a Semmelrock irodaépülete. Mind olyan hely és komplekszum, mely egyrészt könnyíti, másrészt bosszantja az emberek egyes köreit. Nincs ez másként Alsópakony új-telep kialakítása, beépítése, vagy az elmaradt létesítményei vonatkozásában sem. Horváth Zoltán a névrokon Tamás tanítványaként felcseperedve (itt érettségizve) és továbbtanulva hagyta ránk ezt az örökséget a városi főépítészi posztról történő távozásával.

Őt (végül) az intézményesített energetikai projekt rántotta magával. Ez már neki is sok volt. Igaz ebbe a kemény fába a Bukodi-Horváth tandem vágata a fejszét, de a kifordult hasíték az mérnök-építészt rántotta magával.

Ezt követte a másik mondhatni öreg tölgy kivágása.

http://nepszava.hu/image/?id=361273&ext=jpg&th=inline_main
Ez az ideje - csúcsra járatva
Egyesek szerint buksi bögyét nyomasztotta a képzett ember. Számára mindeddig megfoghatatlanná tette magát. Azonban a legutóbbi választással szavazatok által oly erőt képzelt be magának, mely szerint ezt is megcselekedheti.
  
Fel is bátorodott és úgy érzi, hogy hivatalában megingathatatlanul belehasíthat ebbe is.

Aztán a múlt héten meg is cselekedte azt, amit megkövetelt a kinőtt ego. Belehasított a „mester” és kivágta a bölcset. Az egy a csapat, egy a zászló társulat pedig csak némán fohászkodik, vagy álmélkodik a történteket. A város meg lassan két részre szakad, - akár Dumas idején – royalistákra és bíboros pártiakra.

http://i.ytimg.com/vi/7caPHGwb0Ms/0.jpg
Érdekes ez a helyzet alig fél évvel a helyhatósági választásokat követően, miközben a sok cifraság mentén a szolgalelkű nép egyre szerényebben és szegényebben kénytelen élni és szolgálni az urat.

Az Árpád-kori Ócsán a legújabb reformáció szele csak egy szűk kört érintett meg. Eközben a település erodál, de ezzel most nem törődik most senki. Persze ki tudja mit hozhat még a jövő.

*

Nincsenek megjegyzések: