Holnap ismét választ az ország és benne Ócsa.
Ócsa illetve annak polgárai, hogy ki képviseljen minket Európának azon szögletében, ahol ránk visszaható jelentőségű dolgokról fognak szavazni képviseletünkben.
Nem más ez, mint egy politikai harc a megmérettetés jegyében, egy olyan harcmezőn, ahol a politikai elit tagja hol egymást karöltve, hol pedig egymásnak aláásva csatároznak a sajátos politikai létükért, a túlélésért, fennmaradásukért. Ők ugyanis nem kétkezi termelő munkából, hanem ebből, azaz pontosabban a rájuk voksoló munkások szavazatiból élnek és virulnak a választásokat követően, jó pár évig.
Ezen évek alatt aztán szépen megvagyonosodnak, és egészen a ciklus utolsó szakászáig, a vissza nem térő választásokig rólunk megfeledkezve csapodárkodhatnak felettünk. Erről szól ez az egész.
Persze mindez ne tévesszen meg senkit és ne tegye túl magát azzal egyetlen szavazó sem, hogy akkor el sem megyek és szarok rájuk, mert ez sem igaz abban az összefüggésében, hogy akkor ők majd ebbe a beleszarásba belefulladnak. Nem, mert a a mozgékonyabb párttagság, az elvhűség és a statisztikai által megszületik az az eredmény, amibe a lusta szavazónak beleszólása sem volt az által, hogy nem ment el. Ellenben az, aki elment, legalább megtette a magáét, és megpróbálta elképzelését, illetve akaratát érvényesíteni azáltal, hogy azt a szavazócédula kitöltésével és leadásával a bürokrácia tudomására hozta.
Ez a demokratikus elvek egyik alapja. A demokrácia működtetése pedig lehetetlen aktív állampolgárok és a beleszólási jogot nem gyakorló nép nélkül. Szóval beszélhetünk bármit, ha nem teszünk annak érdekében.
Ez a cselekvés, pedig nem más, mint hogy elmegyünk és benyújtjuk a véleményünket. Ezt a szavazatunk leadásával tesszük meg. Ha vagyunk elegen, akik egyre gondolunk, akkor győzünk.
Ehhez már csak az elképzeléseinket kell vázolni és többségi erőbe tömöríteni.
Ezt az elmúlt évek politikája és a politikai cselekvései jól előrevetítették és a képviselő politikusaink által láthatóvá tették.
Ma Magyarországon több politikai vetület találkozása látható. Ezek közül az egyik vezető politikai erő egy jobbközép párt képviseletében érhető tetten. Ez a Fidesz-KDNP koalíció, ami egyesek szerint egy szélsőséges jobboldali nacionalizmussal megspékelt populista párt, a kereszténydemokraták gyengeségével fűszerezett asszisztencia mentén tartva a jobb-egyenest.
Ez a jobb-egyenes nem más, mint egy arculcsapás, amit ez a politikai vonulat kitermelt. Ez egyfajta országdúlás, ami abban valósul meg, hogy a múltbeli szálakat elvágják, a kulákokhoz mért földeket beszántják, minden régmúltbelit átszerveznek, újra építenek és alapjaiban megváltoztatnak. Teljesen mindegy, hogy miért és miként, csak az számít, hogy semmi ne kötődhessen az előzőekhez.
Így nőnek ki a földből új hűbéri rendszerek, akár stadionok országszerte, vagy jönnek létre helyi kiskirályiságok, amolyan "károlyságok", mint akár Ócsán is látható, érezhető.
Ekként kerül központosított kézbe az oktatás, átszervezésre az étkezés, magánkézbe és politikai érdekeltségbe szinte minden, hogy a lényegről már ne is beszéljünk. Ennek érdekében a sajtótörvény, a bírósági átszervezések és politika felépítménye is megváltozott. A 2/3 ereje rossz irányt vesz a helyi kis kezek munkája során, hiszen ha a kormány nagyban játszik, akkor helyben sem lehetetlen mindezt lekövetni.
A politikai-, kormányzati és a népi háttér úgy látszik adott a szavazóbázis támogatottsága mentén.
(Ha egy ország nem áll ki keményen a saját érdekeiért, ne csodálkozzék, ha rosszul jár!)
A másik politikai erő a magukat szocialistáknak nevezők képlékeny és ingatag többség csoportosulása, akik az elmúlt évek bajainak egyik legfőbb kitermelői és ma is élő belső harcok, a vadkapitalista módszerek ránk erőltetői, a népi elszegényedés legfőbb okozói a múltunk kártevői. Ők azok, akik sem megújulásra, sem jobb létre nem képesek a sajátos és önkényes előnyeik megszerzése nélkül. Ők azok, akik képesek kiszolgáltatottá tenni egy országot.
A hatalomért önmagukban osztódva képesek újranemzésre, úgy hogy egyazon szálon függő különböző látszat - politikai - orientációt folytató képződményeket, amolyan al(pári)pártokat hoznak létre, majd lépnek velük közös platformra, az összefogás és az együtt indulás által.
A lényeg, hogy így olyan lejáratott figurák és kriptopolitikusok is szóhoz, valamint hatalomhoz jussanak, akiket az elmúlt évtized már rég kidobtak a politikai életből és a nép az útszélére hányt. Ezeket a zombikat a politika sírjából a nemzeti szocializmus kriptájából hozták vissza és állították lábra, hogy aztán az ország házában a seuso-kincsekhez hasonlatosan kiállítsanak ott. Valódi díszpéldányok ők, akik nem szégyellik a múltat a jelent és a jövendőt.
(Mások nem fognak helyettünk gondolkodni, tehát bólogató Jánosokat nem érdemes Brüsszelbe küldeni.)
A harmadik vonulat egy szélsőségesnek kikiáltott jobboldali erő, ami ha most nem képes megmutatni életképességét, akkor soha nem fog már a második legerősebb politikai mozgalommá válni.
A jobboldal szélére sorolva és sodorva kell bejönniük és bizonyítaniuk a hűséget a néphez, az elkötelezettséget az országhoz, és a jobb létet az életben az emberek iránti viszonyulást, ami ismerve a körülettük zajló kétes viszonyokat, bizony igencsak elgondolkodtató és nehéz képlet.
A folytonos vívódás, a vihar, és a több szálon folyó küzdelem, az örökös szembenállás erősen erodálja a pártszerű képződés befutását. Az emberek elbizonytalanodnak és tanácstalanságukban magukra maradva kételyeik közt kell, hogy meghozzák a maguk kis döntését velük kapcsolatosan, hiszen minden olyan megfoghatatlan, mondhatni képzeletbeli, avagy virtuális. Mondanak sok mindent, fújnak tüzet, beszélnek tücsköt-békát. Folyamatosan nácit és fasisztát kiáltanak, no meg zsidóznak körülöttük, miközben a hazánkat és a politikai felerősödést belső féreg rágja át. Ebben a közegben bizony nehéz elkötelezettnek lenni és jó döntést hozni.
Közben a negyedik szálon szépen lépked előre egy magát zöldként aposztrofáló formáció, ami úgy tűnik nagyobb kiállással bír, mint mögöttes tagsággal. Hajóskapitányi hasonlattal érve talán ez a politika tényleg más, mint az eddig tapasztalható volt. A párt belső viharai lezajlottak, és mondhatni révbe értek az elgondolások. A vezető jól látható és biztos jelekkel kormányozza a liberálisnak vélt zászló alatt hajózókat. Bár ez a liberalizmus talán nem is annyira valós, mint ahogy szél fújja. Eddig nagyszerű kiállásokon és jó manővereken van túl a kis párt. Ebben semmi megalkuvás és liberál-szocializmus, vagy akár jobboldali populizmus nem volt érezhető. A megnyilatkozások eddig letisztult, jól érhető üzeneteket voltak. Remélhetőleg ezután sem fog ez kép megváltozni. Mindenesetre a politikai paletta színesebb és jobb értelmezést nyert általuk, mert elképzelhetővé teszik mások számára is, hogy lehetséges más út is, mint az eddigiek.
(Hátsó szándékaik vannak azoknak, akik csak az Unió hivatali oldalát mutatják meg nekünk.)
Szerintem holnap mindegyik politikai alakulat képes lesz képviselőt delegálni az Európai Parlamentbe. A nagy kérdés, hogy milyen nagyságrendben.
Elsősorban mindenki a kormánypárt egyértelmű győzelmére számít. Ez talán ellustíthatja szavazókat.
(Ha a kormánypártok hívei nagy létszámban az urnák elé járulnak, növelik
annak az esélyét, hogy a „demokratikus” ellenzék egyik vagy másik kisebb
pártja elbukjon a bejutási küszöbön.)
A baloldal esélytelenségével szemben a pártkatonák képesek megmozdulni és jelentősebb áttörést elérni, ha képes sikeres mozgósítást végrehajtani a közös formáció.
A leginkább az egyik jobboldali tömörülés számára nem volt szerencsés az elmúlt hét történése. Sikeresen megtépázták az utóbbi napokban azt az egységet, amit önmaguk képviseltek. Biztosan több száz, vagy ezernyi szavazót, és szavazatot veszítettek a jelöltek a beköpésektől a kémhistórián átesettek kapcsán.
A hónap legtisztább és legvilágosabb alakulatának a magukat zöldnek valló középutasok maroknyi csapata látszik. Hogy azok is valójában, és hogy ezt miként fogadják el, vagy sem a választók, s a párt ezt hogyan képes sikerré kovácsolni, még nem lehet tudni. Az viszont már bizonyos, hogy ebben az összevetésben ők a legjobbak. ("Ha a tartalmat és a hitelességet összeadva megvonjuk a szkepszis köbgyökét, megkapjuk a várható egymandátumos eredményt.”)
A holnapi nap azonban közel sem biztos, hogy sikert hoz a többség számára. Elvégre nem csak a hazai pártok megítélése és Európa sorsa függ a választások kimenetelén, hanem hazánké is, benne értve az itt élő emberek sorsát és jobb, vagy rosszabb mi-létét is.
Elvégre ki nem szeretne európai körülményeket, jobb létet, fizetést és megélhetést.
Akit holnap bejuttat a nép, az jó pár évre ezt megkapja.
Nekünk azonban arról kell döntenünk, hogy a mi számunkra is elérhető legyen egy hasonló színvonal.
Ehhez kell képviselőket választanunk.
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése