2016. december 3., szombat

Közelhallgatás után - év végi összegző közéletről és közéleti jelenségekről úgy általában ( - önkormányzatiság)

Sokszor gondolkodtam már azon, hogy érdemes-e ezt a blogot vinni? Számtalanszor megfordultak a gondolataim azzal kapcsolatosan, hogy az ócsaiak értékelik-e kellőképpen ezt az ajándékot, és érdemes-e ebbe munkát, fáradtságot fektetni? Nem a hálaadás végett, és nem a kifizetődésért, mert ezek egyike sem jöhet számításba. Pusztán az emberségért, a köztes kapcsolatért, azért a független kommunikációért, ami amúgy hiányzik ebből a városból.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhdoPoVueWv1Aq8MhPmpScpYrXSGgJ6OF14RxWHdEq6ucxUZFQdtvN5pK0dZYQseSB0BO6It9FziLxDBMT_lv_80kmu0kDVw1aUG3FGS7sGjAb1vPt_IK9bgGYx3ahL-AnyZFGxMbLkNsM/s1600/DSCF9402.JPG
Közmeghallgatás Bukodi Károly polgármestersége idején 2013-ban - már akkor is a közöny volt a mérvadó ( - Katika  őszinte sajnálatát fejezte ki)

Emlékeznek még arra az időszakra, amikor az előző polgármester idején még az önkormányzat tartott fenn egy internetes lakossági fórumot, ahol regisztrációt követően lehetett a közéletről, a helyi dolgokról beszélni? 
Emlékeznek, hogy akkoriban Bukodi Károly alpolgármesterként ezen a netes vonalon mászott föl és kedveltette meg magát, úgy, mint a kor népszerű embere, aki foglalkozik az emberekkel, minden problémát ismer, megválaszol és megold? Erre volt hivatott az alpolgármester online fogadóórája, ami aztán egyre kínosabbá vált számára, a valós problémafelvetések során, és végül beszüntette azt.
Aztán arra, emlékeznek még, amikor az alpolgármester élve az őt támogató testületi tagok többségével (köztük Buza Ernő, Gallai Zoltán, Horváth Tamás, Kardos Zoltán)beszüntette az ócsaiak fórumát? Tette ezt Dönti Károly polgármester demokratikus vezetésével és emberi jó szándékával szemben. Na ekkor indult útjára Ócsán az a hatalmi folyamat, mely a mai politikai elit vezető uralmát jegyezte elő.  

Bukodi "művészúr" - mint narcisztikus alkata a helyi közéletnek
Bukodi hatalomátvétele ezzel megkezdődött. A külső- és belső támogatók sorában sok olyan személy volt, akik ma már a süllyesztőben vannak.  Sokan vannak akik ma már bánják, hogy ebben akár csak erkölcsileg, amolyan háttértámogatóként részt vettek. Mások pedig már egyenesen tagadják, hogy ők valaha is segítették Bukodit a város élére. 

Ma egyre többen érzékelik már, hogy mennyire elfordult Ócsa vezetése az emberektől. Látható, hogy a város az elmúlt évek során szinte semmit sem haladt előre. Sorolni sincs kedvem a sablonszerű negatívumokat. A demokrácia leépítésétől az elmaradt pályázati lehetőségeken át a fejlődéstelen városi környezetig, mert ki nem látja és tudja a több éves hiányosságokat? A város nagy részén máig nincs megoldva a felszíni vízelvezetés. Az önkormányzati közutak leromlottak, többnyire járdázatlanok, és vízelvezetés nélküliek. A vasúti átjárók korszerűtlensége választási ciklusokon át problémás. A helyi és távolsági közlekedés hosszú évek óta rendezetlen, a településrészek összeköttetése foghíjas, a munkába jutás ezért időigényes, hosszadalmas. Egyes buszmegállók kialakítása középkori. A helyi munkahelyek száma máig nem éri el a FÉG kicsinálása előtti számadatokat. 

 A Bukodi-Horváth vezetés alatt csak a hitelfelvételünk és az eladósodásunk nőtt.

A helyi menzát gazdasági okokra hivatkozva (fenntarthatóság) kiárulták, de a polgármester focicsapatára a közösségi kasszából milliókat fordíthatnak. Bukodi arcáról nem sült le a bőr akkor sem, amikor új autójának árát a költségvetésbe iktatva húzta le a várost. De fent nevezett képviselő urak sem voltak lakosság pártiak, amikor megszavazták neki ezt. Természetesen nem önzetlenül, mert mondhatni cserébe maguk is megkapták a költségvetésbe foglalt jutalmukat. A város lakosságának csupán az közösségi eladósodás jut. A korábbi (konszolidáció előtti) 30 milliós költségvetési hiány ma már eléri a 90 milliót, amit persze nem így, hanem rollizó hitelként tartanak számon. 

Ma a polgármester szinte teljhatalommal bír a város irányítása felett. Olyan hatalmat bír, amely nem képes az olyan korrupciós ügyekben sem kikezdeni, mint a várost belepő környezetszennyezés. A Pest Megyei Kormányhivatal látható mód nem tett feljelentést az ügyben és nem vonta felelősségre a polgármestert. Sőt Tarnai Richárd megyei kormánymegbízott még ide is jön gyertyát gyújtani akár úgy, mint aki lerója kegyeletét a városi szentség előtt. Persze, hogy mindez mögött ott van a helyi reformáció, - ami ma szinte egyet jelent a kormánypárt egyház-politikájával, - valamint Pánczél Károly (és legyünk realisták: Szűcs Lajos) országgyűlési képviselők. 
Egy ilyen összekapcsolódás során miért is ne hinné stabilnak helyzetét a polgármester. Hiszen akinek ilyen támogatói vannak annak nincs szüksége baráti lakosságra. 

"Én vízzel keresztellek titeket, de eljön az, ki erősebb nálam..." - Hantos Péter megosztása ( - Advent első gyertyagyújtása Promonteri kolostor - Ócsa)

Ócsán csak az önkormányzatiság nem szenved csorbát. Igaz a közterület-felügyelők vagy előrelépnek vagy pedig lelépnek. Csak az előreléptetéssel járó jólét, vagy a kényszer viszi rá az embereket az itt maradásra. Novotny László, Magyari Tibor, Prekop Gábor, és megannyi más közterületes után ma sem talál Ócsa vezetése olyan embert, aki megmaradna itt ezen a területen. Most is keresik a párját Berecz Éva-nak.

Közterület-felügyelő
Adott a példa, amikor Prohászka Rita elhagyva a közterületet a  menesztett jegyző utódaként Bukodi által választott egykori aljegyző oldalán kötött ki és lett titkársági ügyintéző.

Hiánypótlásként év végéig meghosszabbítva fut a hirdetés egy olyan közterületes személyének megtalálása érdekében, aki nem lekenyerezettje a másiknak és képes rendet tenni a város közterületein, akár a tiltott parkolások, vagy a szabálytalan várakozások, valamint a közterületi szemétlerakások terén. Mert a korosodó lakosság vegzálásából, mint közterület-felügyeleti tevékenységből az itt élők többségének már nagyon elege van, hiszen amíg az idő hölgy lakhelye előtt nagyra nőt fűért jegyzőkönyveznek, addig másnak a kamionnyi szemétért sem.  

Na, ez az a megkülönböztetés, avagy kiváltáság, Ócsán, amit a Bukodi-Horváth páros létrehozott.

Bukodi körül csak az utóbbi időben nem pusztán a kommunikáció, hanem a mögöttes nők változtak leginkább. Az egykoron területi-képviselőként jeleskedő városvezető a volt munkahelyi tréningeken jól elsajátíthatta, hogy a slepsztúrás értékesítés lényege a kommunikációban van. Valamit eladni csak meggyőzéssel, azaz jó szövegezéssel és hozzá tartozó megjelenéssel lehet. Amennyiben ez nem adott, akkor a siker elmarad. Ebből fakadóan alakulhatott ki az a mai gyakorlat, mely szerint Ócsa önkormányzata a marketingben, avagy érdemi cselekvések híján a kommunikációs munkatársak foglalkoztatásában látja a jövőt. Így került ide (talán nem véletlenül/feltételezve Jarábik Klára kecskeméti szerepvállalása nyomán) Kertészné Molnár Anna kommunikációs munkatársként Bukodi Károly polgármester mellé.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xta1/t31.0-8/11402239_372878066242379_4275571702673934267_o.jpg
Anna és Károly az akkor még Klárika vezette Egressy Szabadidőközpontban - testvérvárosok találkozójának tolmács-háziasszonyaként ( - azóta ez a kapcsolat is megszakadt, illetve végetért)

https://www.google.hu/maps/vt/data=RfCSdfNZ0LFPrHSm0ublXdzhdrDFhtmHhN1u-gM,4687Wv-JZIl3vZSVvb4gI2adHeMLr-SJutHT7td4bV32ZBFwNxm6uZmzWDOfAQqxijRiiHDmK0pl5b4QLQHiLAhKqU29tP4wwlpvf-FkdF0mAnna ócsai munkássága elsősorban az önkormányzati újsággal indult, majd a hivatalon túl az a skóciai Dalgety Bay testvérvárosi kapcsolatának összehozásában teljesedett ki. Ehhez Eu-s forrást is felhasználtak, de aztán a skótok viszonzásul nem fogadták Ócsa küldöttségét. Az előre megvásárolt repülőjegyeken a város milliós nagyságrendű összeget bukott. A testvérvárosok sorából a Dalgety Bay városát diszkréten törölték. A kudarcról azóta sem beszéltek a lakosság előtt. Képviselői kérdésre a polgármester csak egy szűkszavú hantával válaszolt. Az eset a nagy nyilvánosság előtt bizonyára feledésbe merült. A jelen történések azonban ismét fénycsóvába kerítik az alanyi viszonyok kapcsán.

Ricsi és Anna - Molnár Anna megosztása
Molnár Anna személye (Jarábik Klára korábbi kinevezéshez hasonlatosan) szintén a képviselőtestület "ellenzéki" tagjainak vitatott témája volt. De, Molnár Anna vonatkozásában még tárgyalásra is sor került, egy Valentin-napi üdvözletváltást követően. Molnár Anna megkapta és átvette az Ócsai Kisbírót, amit korábban már átvett (és talán mondhatni kisajátított a vezetés). Aztán ez a kapcsolat is hirtelen és rejtélyesen megszakadt.  Az egykori pár, Kertészné Molnár Anna és Ricsifiú (Kertész Richárd) is távozott Ócsa közéletéből. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-1/p100x100/11014927_361667054040506_6761717712307862019_n.jpg?oh=a64797b0246b38e0d523d9b2b7bfe23b&oe=58FCE22E
Paksi Zita
Cserébe, új üdvöskének a szintén jó kiállású Paksi Zita érkezett a polgármester hivatalába. Úgy tűnik van az a kor, amikor szüksége van egy férfi élőjárónak erre. Mintha Ócsán is megélnénk amit Gyurcsány mondott, miszerint az öregecskedő helyébe ki nem vállalna be egy fiatalt. Ócsa közéletében sem zajlik ez másként. Nem csak az autóban, hanem a kommunikációban is frissített a mester. 

http://www.kecskemetikatona.hu/sorozatkep/normal/73138.jpg
Jarábik Klára
Sőt ma már ott tartunk, hogy az újság újabb átszervezése (szerkesztés átvétele) után a Szabadidőközpont (ügyvezetője) is erre sorsra jut. Valószínűleg itt az Egressyben is frissülni fog a társulat, mert nem csak a Cultur Café vezetését kell cserélni, hanem a színházét is. És ahogy a közelhallgatások alkalmával nem kommunikálnak erről, a városban mégis úgy terjed a hír, mint a futótűz. Ócsán régi népszokás szerint szájhagyomány útján többet lehet megtudni, mint az Ócsai Kisbíróból. Azért valljuk meg, a polgármester nem hivatalos Facebook oldala sem kutya.Ott is csak arról ad hírt a mester, ami szerinte fontos. Jarábik Klára érintettségéről azonban nincs szó, ahogy a testületin történt más fontos eseményről sem.

Mert mit is várhatunk attól a polgármestertől, aki csak annyit közöl a testületi döntések sorából, hogy a kiválasztott szolgáltató "elszállíttatja a város utcáin található zöld-hulladékot".  Micsoda fontos és megosztandó hír ez, a többi, semmitmondó esemény árnyékában. Ez a nyomkövetők közül 42 ember azonnal lájkolja és többen hálájukat kifejezve szavakba is öntik kifakadó érzelmeiket.

Ilyen lakossági hajbókolás mellett kell ennél több?

Bukodi Károly

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-0/s526x395/15230755_2187927661433370_4124487610205295344_n.jpg?oh=7cecd1843bc5c572c0d3531b297e1bec&oe=58B1E6C2Tisztelt Ócsaiak!
A képviselő-testület a tegnapi ülésén úgy döntött, hogy külön szerződés alapján a szolgáltatóval elszállíttatja a város utcáin található zöld-hulladékot.
Időpont: 2016. december 7.
Hozzászólások
Anikó FucskónéAnikó Fucskóné Köszönjük!
Albertné KalánAlbertné Kalán Köszönjük 😉

Kit érdekel ezek után, hogy az ócsai Fidesz berkeiben miféle belső harc dúl? Az, hogy a polgármester elég erős lesz-e a kétes Horváth-al az oldalán egy presbiterekkel erősített Hantossal szembeni küzdelemre? Kit foglalkoztat ezek után, hogy mi történik a várost illetően, akkor, amikor a helyi közéletben a személyi kultusz bír jelentőséggel. Bukodi (el)hallgatása szerint ugyan kit érdekel Jarábik Klára felfüggesztése? Szó nincs erről a közösségi oldalán. Minek is erről beszélni? Úgy hallgat ez ügyben is mint az önkormányzat telkére behordatott törmelék esetében. Ha valami nem stimmel, akkor arról soha nem beszél. A meccsek eredményeit is csak akkor teszi ki, ha nyer a csapat. A kieséséről nem ejt szót. Így van mindennel, mert Ő már csak ilyen. Klára azonban menesztésre került. Akár megírja, akár nem, ez már csak az Ő döntése.

Az Egressy színpadán a Paksi Zita lesz a befutó a többiek meg mehetnek vissza a balettbe táncolni. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh-cjXigdk7L4S_l8Duj_Fe6LvAkObI9jjuhfYKuFjq6psqHtfGpYWL5m0k5aJiDqB1JpiY_V49kyegP_dkyMkQmIcCC9ioRGrH4RPuI_kqD699aIaXAGE85SJg7NI0pjWoQYteqNHrNgo/s1600/DSCF5003.JPG
Klári és Karcsi - itt még együtt ( - az utóbbi eltörpült mögötte)

Jarábik Klárát a közmeghallgatás előtti napon mentette fel a polgármester. Vele együtt távozik a központból Mészáros Gábor is. Az Egressy Gábor Képtár bezár. Csak Szentkirályiné maradhat még egy kicsit. Ebbéli hitében mély csendbe borult. Most (már) nem emel szót Klárikáért. Bizakodik, hogy maradhat. Ezért a lapítás.
Zita nem igen fogja sokáig a helyén hagyni. Bizalom és lojalitás kérdése már.
Nem ez az első váltás a helyi művelődésben. Megvolt korábban már a könyvtárban is, azt megelőzően az iskolavezetés terén, és a kommunikációban, majd most újra itt. A jelen különbség csak annyi, hogy Klárika korábban a Karcsi köreihez tartozónak számított. Mára azonban kegyvesztett lett. Ő intézte akkor is a fellépést, így hát most a süllyesztőt is. Karcsi  ezennel elintézte Klárát.

Kedves Ócsaiak! Búcsúzom, mint kulturális igazgató. November 30-án, testületi ülés keretében polgármesteri javaslatra, Ócsa Város Képviselő-testülete, indoklás nélkül, azonnali hatállyal, többségi szavazattal megszüntette a munkaviszonyomat. Köszönöm az elmúlt közel nyolc év közös csodáját, az élmények, az alkotás, a fejlődés, a kreativitás közösségét, életre szóló élmény és tapasztalás volt. Búcsúzom, mint kulturális igazgató, de életem ebben a közösségben folytatódik, tősgyökeres ócsaiként, szüleim leányként, Péter feleségeként, nagy családomban a Református Gyülekezet közösségében. Isten áldja Ócsát! :-)

Mondhatni nincs ebben semmi meglepő. 

Itt még együtt "ünnepeltek" - a programokat többnyire Klárika szervezte ( - Karcsi csak inkább "asszisztált")

A zöld hulladék elszállítása, a Bukodi által meghirdetett, vagy meg nem jelentetett közlemények sem foglalkoztatják  jobban Ócsa lakosságát. Látjuk, hogy mi zajlik itt. Tudjuk, hogy kikkel élünk együtt.

http://tranzitblog.hu/wp-content/uploads/2016/01/K%C3%A9perny%C5%91fot%C3%B3-2016-01-21-14.31.20-e1453385198410.png
Macskafogó - zárójelenet ( - mindenki boldog)
Ócsa külalakja, a közterületei, többet mutatnak, mint a mögöttes közélet történései. A lényeg eddig is a paravánok mögött zajlott. Csak az kerül ki amit maguk is akarnak, (lásd zöld-hulladék) vagy ami kikerülhetetlenül a felszínre tőr.  

Valójában ezért nincs sok értelme ennek a blognak. Az ócsai emberek többségét nem érdekli, hogy mi történik körülötte. Ahogy Charlie barátom is mondta már, hogy eddig is ez volt, és jó volt így, akkor meg most miért nem felel meg? Ő már évtizedek óta a láposban él, ebben nevelkedett. Szerinte csak a gyütt-mentekkel van a baj. Talán ezért is lesz egyszer Zita is kegyvesztett. 

A kérdés csak az, hogy mi lesz Tamással és Karesszal? No meg a mostani holdudvarral? 

Az önkormányzat dolgozói addig is úgy fűzik az  adventi koszorúkat, mint Macskafogó végén a megszelídítettek a virágot.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/t31.0-8/15137666_2181509915408478_684404625929297699_o.jpg
"Munkaidő vége, készül az adventi koszorú" - Bukodi Károly megosztása

Ócsára ráférne egy új polgármester. 

*

1 megjegyzés:

Boros Tibor írta...

Segítek megválaszolni a dilemmádat! Nem, nem érdemes folytatni a blogot. Lehetne ez egy összeszedett, tárgyilagos blog is, de sajnos nem az. Tele van találgatásokkal, ferdítésekkel, ha úgy tetszik hazugságokkal. A hangvétel rendkívül demagóg. Igen demagóg, mert ugyan néha rávilágít valós problémákra, de megoldást nem vázol! Minden írás indulatos, néha már gyűlöletkeltő! Érdemes lenne alkalmazni az újságírás alapszabályát! Minden éremnek két oldala van. Minden esetben, hallgattassék meg a másik fél is! Nekem nem fog hiányozni. :)