Egyszer érdemes megnézni ...
és végig hallgatni.
*
Azt mondhatják, könnyen beszélünk, mert semmibe nem kerül. Közben meg az igazság az, hogy Önöknek nem kerül mindez semmibe. Ez egy teljes egészében közpénz és támogatástól mentes, tiszta blog. A megjelenő tartalmak a pénztelen valóságon alapulnak. Olvassák, vagy ne; -egyre megy, a kibicnek semmi sem drága. A blog ingyenes, a tartalom sokat ér, mert ebben az a közvagyon, ami a háztartások többségéből hiányzik. Közéletről, pénzről, politikáról van itt szó.
A projekt nem indult egyszerűen, mert az eredeti elképzelés más volt. Aztán amolyan csak azért is alapon ezt a verziót fogadtatta el a testületi tagsággal. 

Anélkül, hogy sorolnánk az ismert különbségeket, vagy akár Szűcs Lajos közel 9 évvel ezelőtti szalagavató átadásait, elég ha a mostani tájképre tekintünk. Bukodiék legalább ennyi ideje, - ha nem több, - uralják Ócsát, de még csak a nyomába sem érnek a szomszédos települések igazolt sikereinek. Az ottani polgármesterek ugyanis képesek voltak az ott élőkért dolgozni, cselekedni. 

Alsónémedi immáron a második hosszabb kerékpárútját adja át, és köti össze az előzővel mind belterületen, mind pedig a külterületi temető és a Penny közötti szakaszon. Ehhez nem csak kijelölt gyalogátkelőhely, hanem új járda, és szolár ledvilágítás is társul.
Ócsa városvezetője olyan görög mitológiai alakot ölt, mint a barlangba szorult ithakai király aki félelmében volt olyan cseles, hogy "Senkise"-nek nevezze magát. Mindez csak arra volt jó, hogy az átvert és kiszúrt szemű óriás jajveszékelő kiáltására érkező segítségnyújtók kérdésére, hogy ki tette ezt, azt tudja válaszul adni a suta és immáron vak óriás, hogy Senkise. Így menekült meg a helyi leszámolástól Odüsszeusz.
Ez egy darabig állta is a helyét, de aztán ahogy elérte a városunkat is a távvezérelt sportpark létesítési program, úgy vált célterületté a volt gimnáziumi épületet korábban magába foglaló területrész. Mindez a polgármester szavahihetőségét és fantáziátlanságát illusztrálta, hiszen a korábbi ígéret és az adott szó ellenében einstandolta az ottani kiépítetlen parkolót. 
Ócsán korábban volt már próbálkozás az önkéntes tűzoltóság felállítására, amibe az önkormányzat is beszállt - legalábbis szóban, a toborzás meghirdetése alkalmával. Az akkori polgárőr elnök a vállalta fel az önkéntes tűzoltóság létrehozását még 2014-ben. Az ismert helyi orákulum két éve alatt csak annyit sikerült elérni, hogy szóban lejelentett vagy 30 embert. Ezt az önkormányzati beszámolójából olvashatta ki az érdeklődő. Ezzel egy időben több milliós igényt is vizionált a tényleges megvalósításhoz. Aztán az egészből nem lett semmi
A korábbi bohóckodásnak, léhűtő nagyotmondásoknak és a mesemondóknak bealkonyult. A 30 lejelentett és abból 20 önkéntes tűzoltó-polgárőr személye ismeretlen maradt. Csak az ezt leírő jelentést tevő állt ki egy búcsú performance-szal.
Aztán sorra jött a többi erőfeszítés és a hozzá társuló segítség. Az egyesület tagjai szomszédoltak, fát vágtak és apró méhek módjára gyűjtötték az alapvető szükségleteikhez az eszközöket. Az idő során képesek voltak nagyot lépni és Németországból egy gépjármű fecskendőt is beszerezni. Talán ekkor tájt érett meg a helyi önkormányzatban az első támogatás gondolata, majd odaítélése. Nem volt jelentős összeg, pár száz ezer forint, amiről a blog írt, de legalább már biztosítottak egy tortára való pénzt a tűzoltásban elkötelezettek számára.