Előző
számunkban cikkben egy tükröt igyekeztünk az illetékesek és a kevésbé
illetékesek elé tartani: nézzék meg, micsoda legális állatkínzás folyik
még ma is néhány gyepmesteri telepen ebbefogás címén.
Ezeknek a
telepeknek a nagy része nem felel meg az állatvédelmi törvényben lefektetett
előírásoknak. Miközben az önkormányzatok éves szinten milliókat költenek több
ezer kutya elpusztítására, addig ebből a pénzből már rég meg lehetett volna
oldani humánusan is ezt a kérdést.
A folytatásban megszólal két, hajdanán gyepmesterként
működő férfi, és két állatvédő is.
Egyik faluban befogták, kettővel arrébb elengedték
Azt mondja, csak akkor nyilatkozik, ha más nevet írok. Meg
akkor, ha a helységneveket is megváltoztatom. Mert hogy fél. Mert hogy sok pénz
van ám a kóbor kutya befogásban! A
másik volt gyepmester pedig azért hagyta ott a kenyeret adó
foglalkozást, mert nem tudta szó nélkül elviselni a kutyákat kivégző doktornő
kegyetlenkedéseit.
A férfit nevezzük csak Bélának. Önhibáján kívül került
utcára. Egyik ismerőse ajánlotta be a gyepmesterhez. Akinek sok településsel
volt szerződése.
– Rengeteg volt a munkája, és nem bírta. Annál is inkább
nem, mert más tevékenységet is folytat. Így sokszor én mentem ki a kutyákért.
Mindig az önkormányzat szólt, hogy mikor menjünk. Megfogtam a kutyákat, és a fő
gyepmester utasítására két faluval arrébb elengedtem őket. Hogy mi volt ebben
az üzlet? Hát az, hogy az adott önkormányzattal olyan szerződése volt, hogy
kiszállásonként fizetett! Ezeket szívesen csináltam! Megfogtam a kutyát, és két
faluval arrébb kinyitottam az ajtót! Jó móka volt! Sokkal jobb sors jutott
ezeknek a blökiknek, mint akik a telepre kerültek… Soha nem tudtam meg, hogyan
történt a kutyák kivégzése. Csak bementem másnap,és hiányoztak azok a kutyák,
akiket előző nap még simogattam. A szemeteskukából lógott ki a lábuk. A szájuk
sarkából vér folyt ki . Azt mondják, ez
csak akkor van így, ha a nem megengedett altatószerrel történik a kivégzésük.
Valami nem volt stimmelt a dologgal, mert mondta is a gyepmester, hogy ezzel
mennyi pénzt spórolt…Amikor látta, hogy nem tetszik ez nekem, arról mesélt,
hogy tudom-e, hány befogott kutya tűnik el úgy, hogy soha többé nem látja élve
senki. Mert befogják, de utána valószínűleg nyomban ki is végzik: agyon verik,
felakasztják… Akkor ezek a nyomorultak még mindig jobban jártak.
Kivégzés kábítás nélkül
O. úr . az egyik önkormányzati tulajdonú gyepmesteri
telepen dolgozott. Imádja a kutyákat. Az volt a szokása, hogy a gyepmesteri
telepre szigorúan zárt kapuk mögé becsempészte az állatvédőket is, hogy
próbáljanak gazdát keresni a ketrecekben reménykedő kutyáknak. Meg kilopkodta a
beteg állatokat, és az egyik ismerős állatorvoshoz vitte őket, mert hogy a
telep doktornője nem volt hajlandó ellátni a betegeket.
– Sok vitánk volt a doktornővel. Őt csak a pénz érdekelte.
Például nem adta ki a kutyákat a gazdáknak, csak ha lejárt a két hét
megfigyelési idő. Mindezt azért, mert így napi díjat számíthatott fel a bent
tartott kutyák után! Emiatt többen is feljelentették, de úgy látszik, a
doktornőnek magasan állt a szerencse csillaga, mert mindent megúszott. A
legborzalmasabb dolgokat azonban csak én láttam. A telepen zajló altatások gyakran
még ma is kísértenek…A doktornő előzetes kábítás nélkül altat, hiszen ezzel is
megspórol egy csomó pénzt. Amíg ott dolgoztam, nekem kellett lefognom a
kutyákat. A doktornő pedig döfött az injekciós tűvel. A fecskendőben lévő T61
így a ficánkoló, menekülni akaró kutyákban rossz helyre ment. Tízből négyszer
ha talált, de az esetek többségében nem a szívbe, nem a tüdőbe ment, jelentősen
megnövelve ezzel a kivégzett kutyák végső haláltusáját… Egyszer megpróbálkozott
a legolcsóbb kábító anyaggal. Beadta vénásan, de a kutyának meg sem kottyant.
Ezután nem is kísérletezett tovább kábítással. Ahogy esik, úgy puffan alapon
oltotta le a kutyákat… - emlékezik a hajdani gyepmester. O. a végén persze ki
lett rúgva. A doktornő a mai napig a telepen dolgozik, és állatvédők most sem
tehetik be ide a lábukat. Bár egy tévéfelvétel miatt kisebb fajta botrány tört
ki,é s hatósági ellenőrzést kértek erre a gyepmesteri telepre, az ellenőrzés
persze mindent a legnagyobb rendben talált….
Az adó és a chip lenne a megoldás?
Horváth Bora a Biatorbágyi Állatvédő Egyesületnek, a
Kóborkának a vezetője. Azon kevés állatvédők egyike, akit a higgadtság, az ész
érvekkel történő meggyőzés vezet, és nem az elvakultság. Így Bora kimondja,
szükség van ebbefogókra.
– Igen, szükség van rájuk. Ráadásul ez egy
eléggé veszélyes üzem, tehát akárki nem is tudná ezt a feladatot elvégezni.
Fizessék meg tisztességesen őket az önkormányzatok, de követeljék is meg tőlük
a kutyák normális elhelyezését! Azt a pénzt pedig amit erre a célra fordítanak,
kifizettetném a hanyag kutyatartókkal! Egyből meggondolná a kutya gazdája,
máskor is hagyná-e utcán csatangolni a kedvencét. Mert én is sok mindent
láttam, és bizony a legtöbb helyen állatkínzással egyenértékűek a tartási
módok. Legnagyobb döbbenetemre mindez a hatóság teljes együttműködésével
történik! Az önkormányzatok felelőssége , hogy nem ellenőrzik ezeket a
telepeket. Nekik csak az az érdekük, hogy minél olcsóbban le tudják a kóbor
kutya kérdést, és teszik mindezt a mi adó forintjainkból. A nagy hidegben
megfagynak az állatok, mert egy 1x1 méteres ketrecbe zárják őket, ahol mozdulni
sem tudnak. Arról nem beszélve, hogy soha senki nem ellenőrzi, hogy hova tűnnek
a települések önkormányzati hivatalainak lejelentett kutyák. Amennyiért ugyanis
felveszi a gyepmester a pénzt, annyit nem is tud elhelyezni! Csodálkozom, hogy
ez még soha nem szúrt szemet senkinek! – érvel az állatvédő.
Mindenesetre Horváth Borának javaslata is lenne arra
nézve, hogyan lehetne megoldani ezt a problémát: a kötelező chipezés mellett az
ebadó bevezetésére szavaz. .Az állatvédő véleménye szerint ugyanis ennek
köszönhetően sikerült Németországban vagy Ausztriában is megoldani a kóbor
kutya kérdést. Mára pedig elhűlve néznek szét nyugati szomszédaink a
gyepmesteri telepeken, miközben arra gondolnak, hogy nem is Magyarországon,
hanem a Balkánon járnak.
 |
| Ketrecezés Ócsán - a focipálya mellett |
Nyomorúságos ketrecek, vagy széttépett tetemek
A Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány önkéntesei
szinte az ország valamennyi sintértelepét már bejárták. Ha gyepmesteri telepen
altatásra váró német juhászkutyákról szereznek tudomást, kihozzák, legyen az az
ország nyugati, vagy keleti felén.
– Ha nem nyomorúságos ketreceket találunk, akkor
széttépett kutyatetemekbe ütközünk. Az egyik távoli gyepmesteri telepen a
gyepmester ki tudja milyen megfontolásból falkatartásban tartja a kanokat, és
egy másik udvarban pedig a szukákat. Ennek az lett az egyenes következménye,
hogy szinte napirendrenden tépték szét az állatok a legyengült társaikat. Itt
az életben maradáshoz minden kutyának kemény csatát kell vívnia. Nem csak az
élelemért, de még a pihenésért is vérre menő küzdelmem folyik. Így idegileg és
fizikailag is a végkimerülés szélén álló kutyák kerülnek hozzánk. – meséli
Újházi István, a fajtamentés szóvivője.
- Egyik legfelemelőbb mentésünk pont az volt,
amikor erről a telepről kimentettünk egy kant, akit állítólag a saját gazdája
adott le a sintértelepen. Ám felmerült egy gyanús momentum, ami miatt
elkezdtünk nyomozni. Kiderült, hogy Móricot Kőbányán lopták el a gazdájától, és
másfél év múlva a több száz kilométerrel arrébb fekvő sintértelepen bukkant
újra fel. Móric leadott állatként azonnal kivégezhető lett volna…Szerencsére
még időben érkeztünk. Az viszont tény, hogy teljesen ellenőrizhetetlen, hogy
egy kutyát valóban a saját gazdája ad-e le, vagy egyszerűen csak valamilyen
kicsinyes bosszú áldozatává válik. Az ellenőrzés csak akkor lenne
megvalósítható, ha minden kutya chipes lenne, és a leolvasó segítségével
pillanatok alatt ellenőrizhetővé válnak az adatok- mondja Újházi István. –
Mindenesetre az is érdekes dolog, hogy amellett, hogy több száz kilométert
leautózunk egy bajban lévő német juhászkutyáért, még háromszoros áron ki is
fizettetik velünk az oltásokat. Na nem
az anyagárát számolják fel a veszettségi oltóanyagnak, hanem a sokszorosát, a
féreghajtásról nem beszélve. De a legnagyobb baj az, hogy a gyepmesterek
többsége nem ért ehhez a fajtához. Félnek tőlük, így a befogási módszereik és a
tartási körülmények is brutálisak. A kutyák pedig erre gyakran agresszióval
válaszolnak, és emiatt végképp megpecsételődik a sorsuk.
Mi lehet a megoldás?
Ha hiszik, ha nem, a megoldás nem járna semmiféle
különleges hókuszpókkal! Egyszerűen csak elhatározás kérdése, hogy véget
vessünk a sintér biznisznek. Az önkormányzatok a pénztelenséget okolják a
gyepmesteri telepeken uralkodó törvénytelen állapotok okának. Pedig a megoldás
semmivel nem kerülne több pénzükbe, mint amit eddig is kifizettek a kóbor állat
kérdés megoldására. Ha a sintérnek kifizetett pénzeket, a tartási költséget,
majd a méreginjekció árát az önkormányzatok inkább megelőzésre (pld
ivartalanítás, chipezés) költenék, rövidesen nem lenne szükség a
gyepmesterekre, mint ahogyan tőlünk nyugatabbra is ismeretlenek ezek fogalmak.
A kérdés humánus, törvényes megoldásáról nem is beszélve. Ugyanis 2008-ban,
csak az ismert gyepmesteri telepeken 18 ezer kutyát végeztek ki. Hogy ez a
tömeges kutyamészárlás hány száz millió forintjába került az adófizető
állampolgároknak, arról nem szól a fáma…
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése