McRaven tengernagy évzáró beszéde - egyetemi évzárón elhangzott elbocsájtó üzenet ( - tanulságos)

Amerikában nagy divat, hogy az egyetemi év végén, a végzősök kibocsájtó ünnepségén az adott felsőoktatási intézmény egyik hajdani, különféle területeken komoly eredményeket elért hallgatója (úgymond híres ember) tartja az évzáró beszédet. Az is hagyomány, hogy az ezernyi hasonló beszéd közül (az USA-ban körülbelül 3000 egyetem és további 1600 főiskola van) minden évben megválasztják azt, amelyik a legnagyobb hatást keltette a hallgatóságban.

Az idei év toronymagasan legjobb évzáró produkciójának azt a beszédet tartják, amelyet William Harry McRaven tengernagy, az amerikai fegyveres erők Különleges Műveleti Parancsnokságának (USSOCOM) vezetője, a haditengerészet SEAL-kommandójának egykori tagja (s nem utolsósorban az Osama bin Laden kiiktatásával végződött Neptun Lándzsája fedőnevű művelet irányítója) tartott hajdani alma matere, a texasi Állami Egyetem végzősei előtt 2014. május 17-én. A Tiborublog szerkesztőségében egyöntetű volt a vélemény: a közel húszperces szpícs van olyan érdekes, hogy fő elemeit megosszuk veletek. A fordítás az én művem [tiboru], minden esetleges hibáért engem terhel a felelősség.

McRaven admirális tíz pontban foglalta össze a nyolcezer végzősnek címzett üzenetét, s talán nem meglepő, hogy általános érvényű tanácsait egykori SEAL’s-es kiképzéséből vezeti le (amiről ebben a posztban olvashattok részletesebben). A beszéd visszatérő motívuma (a világ megváltoztatásáról) onnan ered, hogy az Austin-i egyetem egyik jelmondata a következő: What starts here, changes the world, azaz „Ami itt kezdődik, az megváltoztatja a világot”.

1.) Kezdd azzal a napot, hogy beveted az ágyad

Kicsit talán meghökkentőnek tűnik, hogy a földkerekség egyik legprofibb katonája, egy négycsillagos tengernagy, a modern hadtörténelem legütőképesebb katonai szervezetének csúcsvezetője egy olyan kijelentéssel kezdi, amit bármelyik kisiskolás naponta hall a szüleitől. Nos, McRaven szerint a reggeli, felkelés utáni azonnali ágybevetésnek (amivel a SEAL-kiképzés minden napja elkezdődött, s amit a szigorú kiképző őrmesterek, akkoriban mindannyian vietnámi veteránok, elképesztő alapossággal ellenőriztek) pszichológiai és stratégiai jelentősége van.

A reggelt az ember rögtön azzal kezdi, hogy egy feladatot hajt végre, ami megadja az egész nap alaphangulatát. Megszokod, hogy az apró dolgoknak is van jelentőségük, s arra fog sarkalni, hogy a további teendőket is ugyanilyen alapossággal és lelkiismeretességgel hajtsd végre. Aztán, ha neadjisten szar napod lesz (ami azért a kiképzés alatt nem szokatlan), lefekvéskor egy olyan ágy fogad, amit te magad tettél rendbe, ami minden porcikájában a te kezed nyomát viseli. A tükörsimaságúra kifeszített lepedő, az elvágólag elhelyezett takaró, az ágy felső pereméhez milliméternyi pontossággal odaigazított párna olyan megnyugvást kölcsönöz, ami – biztos pontként – megnyugtatja a lelked, s bízhatsz abban, hogy a holnapi nap talán jobb lesz.

Ha apró feladatokat nem tudsz jól teljesíteni, a nagyokba biztosan beletörik majd a bicskád.

Ha meg akarod változtatni a világot, kezdd azzal, hogy beveted az ágyad.

2.) Találd meg azokat az embereket, akikre támaszkodhatsz

A SEAL-kiképzés minden egyes napján a jelölteknek be kellett ülniük a hétszemélyes gumicsónakokba, s jó pár mérföldet kellett tempósan evezniük a San Diego-i tengerpart mentén, gyakran erős, két-három méteres hullámverésben. Ha a legénység nem hangolta össze a mozdulatait, ha nem figyeltek oda egymásra, a hullámok vagy felborították a csónakot, vagy kisodorták őket a partra, ahol az ordító őrmesterek azonnal visszaparancsolták őket a vízbe. Az erőfeszítéseket harmonizálni kellett, mert a legtökösebb jelölt sem képes egyedül a célba juttatni a csónakot. Ahhoz, hogy a csónak célba érjen, mindenkinek eveznie kell.

Ha meg akarod változtatni a világot, keress evezőstársakat.

3.) A hozzáállás és a szív überelheti a többiek előnyét

A kiképzés alatt McRaven egy olyan csónaklegénységhez tartozott ugyan, melynek tagjai mind magasak és látványosan erősek voltak, de – ahogyan visszaemlékezik – a legtökösebb legénység (akik mindenkit túlszárnyaltak) csupa olyan tengerészből állt, akiknek egyike sem volt 165 centinél magasabb. Mindenki viccelődött velük, amikor felvették az apró, személyre szabott úszótalpaikat. Ezek a srácok (akiket mindenki csak törpöknek nevezett) úszásban, evezésben és futásban is rendszeresen maguk mögött hagyták termetesebb társaikat, s végül mindegyikük ott volt azon 35 fő között, akik végigcsinálták a hathónapos tréninget. (Ez – tekintettel arra, hogy 150-en kezdték – nagyon szép teljesítmény).

Ha meg akarod változtatni a világot, az emberek szívének nagyságát nézd, ne a békatalpaik méretét.

4.) Haladj!

Gondolom senkit nem lep meg, hogy a kiképzők hetente többször tartottak ruházat-ellenőrzést, amikor az újoncok egyenruháját és teljes felszerelését gyakorlatilag nagyítóval vizsgálták át. Az ing, a póló vagy a nadrág nem viselhetett magán egyetlen pihét, szöszt vagy oda nem illő helyen található vasalási nyomot sem, a bakancsoknak tükörcsillogásúaknak kellett lenniük, a derékszíj fémcsatja pedig úgy kellett ragyogjon, hogy borotválkozni lehessen előtte.

Természetesen tökéletes szabályszerű egyenruha a világ egyetlen hadseregében sem létezik. Ha akartak (márpedig akartak), az őrmesterek mindig találtak valami kivetnivalót, s ezeket a függelemsértéseket ráadás-futással, fekvőtámaszokkal és más hasonló büntetésekkel honorálták. A megbüntetett katonák a homokban kúsztak-másztak, majd az egész napot ebben a (nedves, hideg és homokszemektől csikorgó) uniformisban kellett végigszenvedniük. Ezt az állapotot a belső szleng „sugar cookie”-nak, azaz cukros sütinek nevezte. Mindenki még a gondolatától is irtózott, hogy cukros sütiként nyomjon végig egy kiképzési napot. És persze voltak örök elégedetlenkedők, akik nem tudtak belenyugodni, hogy igazságtalanul büntetik őket. Ők általában nem fejezték be a tréninget.

Hogy mi volt az értelme az őrmesterek látszólagos kegyetlenkedésének? Hát az, hogy rádöbbenjenek: az élet néha igazságtalan. Sohasem lehet tökéletes az egyenruhád, örökké nem győzhetsz.

Ha meg akarod változtatni a világot, lépj túl azon, hogy néha cukros sütivé válsz, majd haladj tovább.

5.) Ne félj a cirkusz porondjától

A SEAL belső nyelvezetében a cirkuszporond („circus”) azt jelenti, hogy ha egy jelölt az adott napon nem teljesíti az arra a napra rendelt feladatokat, a kiképzési idő végén plusz két órát el kell töltenie szabad testsúlyos edzéssel: fekvőtámaszokkal, felülésekkel, húzódzkodásokkal, hasizom-gyakorlatokkal. Míg a többiek már pihentek, az aznapi gyengén teljesítők a porondon kínlódtak még 120 percet, s a hátteret a kiképzők ordítozása adta. A porond fájdalmas volt, s látszólag csak azért találták ki, hogy megalázzon, megtörjön és méginkább pokollá tegye az életed. Mindenki gyűlölte a porondot, s mindent megtett, hogy elkerülje.

De azok, akik gyakran felléptek a porondon, észrevették, hogy erősebbek és kitartóbbak lesznek. Az extra megerőltetésnek pozitív következményei voltak, s azokból, akik eleinte sokszor szerepeltek a porondon, később élenjáró katonák lettek.

Az élet tele van porondokkal. Ne félj a fájdalomtól. Olykor bizony kudarcot vallunk, s olyankor következik a porond, amely fájdalmas lesz és elbátortalanít, próbára teszi az akaraterődet. Légy erősebb, mint a porond.

Ha meg akarod változtatni a világot, ne félj a cirkusz porondjától.

6.) Legyenek tartalékaid és légy találékony

Nincs katonai kiképzés akadálypálya nélkül. A SEAL Coronado-i bázisán is volt ilyen, amelyet hetente legalább kétszer végig kellett szenvednie minden jelöltnek. Ennek egyik legkeményebb összetevője egy „slide for life” (csússz az életért) nevű szakasz volt, ami egy tíz és egy három méter magas, egymástól 60 méterre elhelyezkedő tornyot jelentett, amiket egy kötél kötött össze. A feladat az volt, hogy ezen a kötélen kellett átjutniuk a magasabb toronytól az alacsonyabbikig, adott szintidő alatt.

A kötélen való haladásnak mindenki az egyszerűbb és viszonylag biztonságosabb módszerét, a csimpaszkodást választotta: két kézzel megfogták a kötelet, majd a kezeiket váltogatva lassan, lépésben leereszkedtek a három méteres toronyig. A szintidőt így is tartani lehetett, de a jó pár évvel azelőtt felállított rekordot senkinek nem sikerült túlszárnyalnia… mígnem az egyik hallgató egyszercsak változtatott a technikán, s a kötelet meglovagolva gyakorlatilag fejjel előre lecsúszott a kötélen, minden addigi rekordot megdöntve.

Nem volt veszélytelen manőver, már csak azért sem, mert komolyabb sérülés esetén automatikusan kizárják a kiképzésről. De megúszta és kivívta a társai (valamint az instruktorok) elismerését. Néha megéri kockázatot vállalni.

Ha meg akarod változtatni a világot, néha fejjel előre száguldva kell leküzdeni az akadályokat.

7.) Ne hőkölj vissza a cápáktól

Az úszás (elvégre mégiscsak a haditengerészet alakulatáról van szó) a SEAL-tanfolyam alapjaihoz tartozik. A hallgatók a San Diego-i támaszpont és az öbölben fekvő San Clemente sziget közötti sokmérföldes távolságot többször is megtették, többek között éjszaka. Az öbölben előfordulnak cápák is, amelyekről az őrmesterek rövid tájékoztatást adnak, megnyugtatva a hallgatóságot, hogy emberevő cápa viszonylag ritkán szokott felbukkanni. Jótanácsot is adnak cápatámadás esetére: amikor a ragadozó elkezd körözni a hallgató körül, meg kell állni és mindig az állat irányába kell fordulnia. Nem szabad továbbúszni, s nem szabad kapkodni. Ha a cápa a támadás mellett dönt, be kell várni és amikor testközelbe kerül, teljes erőből orron kell vágni. Erre a cápa (állítólag) fogja magát és továbbúszik.

A világ tele van cápákkal. Ha úgy döntesz, hogy velük egy vízben úszkálsz, tanulj meg bánni velük.

Ha meg akarod változtatni a világot, ne hagyd, hogy a cápák elijesszenek.

8.) A legsötétebb pillanataidban hozd ki magadból a maximumot

A SEAL egyik legfontosabb feladata az ellenséges hajók elleni vízalatti műveletek kivitelezése. Ilyenkor két kommandós elindul, s két-három kilométert víz alatt úszva tesznek meg úgy, hogy minden segítségük egy mélységmérő és egy iránytű. Ezek jobbára éjszakai manőverek, ahol csak a vízen átszűrődő holdvilág, esetleg a kikötő némi külső mesterséges világítására támaszkodhatnak.

Amint egyre közelebb érnek a célhoz (vagyis az ellenséges hajótesthez), a világítás egyre gyérebb és gyengébb lesz. Amikor a hajóhoz érkeznek, az mindent sötétségbe borít, s innen kezdve a kommandósok csak az ösztöneikre, a kiképzés alatt megszerzett tudásukra és rutinjukra, testi és pszichés erejükre támaszkodhatnak. Minden belső tartalékot ekkor, a küldetés csúcspontján, a legveszélyesebb pillanatokban kell mozgósítaniuk, ekkor kell a legnyugodtabbnak, a legmegfontoltabbnak lenniük.

Ha meg akarod változtatni a világot, erődet a legsötétebb pillanatokban kell fókuszálnod.

9.) Amikor nyakig merültél az iszapba: énekelj!

A féléves kiképzés kilencedik hetét a Pokol Hetének (Hell Week) nevezik. Ez a hat nap minden olyan részletet magába foglal, ami a kommandósok rémálmaiban előjöhet: napi pár óra alvás, koncentrált fizikai és pszichikai erőkifejtés, komplex gyakorlatok, egyszóval szívás hajnaltól késő estig.

A Pokol Hetének talán legdurvább napja az a szerdai 15 óra, amikor a hallgatók a San Diego és Tijuana közötti mocsaras vidéken igyekeznek túlélni a kiképzők elvadult fantáziájának megpróbáltatásait. McRaven tengernagy felelevenítette a saját emlékeit: az őrmesterek (valami apró kihágás miatti kollektív büntetésként) este arra utasították a katonákat, hogy nyakig merüljenek bele a bűzös, jéghideg iszapba, s csak akkor jöhetnek ki, ha felkel a Nap.

Vagy ha közülük legalább öten jelzik, hogy nem bírják tovább.

Teltek-múltak a percek, a fogvacogáson és az elfojtott káromkodásokon kívül semmit sem lehetett hallani, mígnem az egyik katona énekelni nem kezdett. Elképesztően reszketeg hangon, nagyon falsul, de még ennél is hangosabban. És lassan a többiek is csatlakoztak hozzá: tucatnyi torokból egyre erőteljesebben és egyre határozottabban tört elő valami lelkesítő katonanóta. A kiképzők elkezdtek ordítozni, s további büntetéseket helyeztek kilátásba arra az esetre, ha nem hagyják abba. De senki nem hagyta abba. Rájöttek, hogy ha egyvalaki felül tud kerekedni a fájdalmon, a nyomorúságon és a kínzó hidegen, akkor erre mindannyian képesek. És a csontig hatoló hideg valahogy kezdett eltűnni, már nem is tűnt olyan borzasztónak az egész. Már a szél sem volt olyan metsző, s a hajnal is közelebbinek tűnt. Mert a remény – mondja McRaven admirális – a legnagyobb erő.

Ha meg akarod változtatni a világot, kezdj el hangosan énekelni, ha az iszap már a nyakadig ér.

10.) Soha ne add fel!

A haditengerészeti kommandós-jelöltek a kiképzés alatt bármikor feladhatják. Szó mi szó, sokan meg is teszik. Ehhez semmi mást nem kell tenniük, csak a bázis alakulóterén látható kis harangot kell megkongatniuk, amit egy toronyban helyeztek el. Ha eleged van az egészből, semmi más teendőd nincs, csak felmenni a mindig szem előtt lévő toronyba, megkongatni a harangot és vége: csomagolhatsz és hazamehetsz.

Kongasd meg a harangot és már nem kell hajnali ötkor felkelned. Kongasd meg a harangot és soha többé nem kell jéghideg vízben órákon át úsznod. Kongasd meg a harangot és elfelejtheted az akadálypályát, a vég nélküli menetgyakorlatokat, a sokmérföldes futásokat, a Pokol Hetét és a többi kínzást. Nincs más teendőd, csak kongasd meg a harangot.

Ha meg akarod változtatni a világot, soha, de SOHA ne kongasd meg a harangot.

* * *

Eddig tartott McRaven tengernagy évzáró beszédének kivonatos ismertetése. A szokásos kötelező töltelékszöveget az emberek közötti egyenlőségről, az amerikai fegyveres erők demokrácia iránti elkötelezettségéről és a békevágyukról most kihagytam, szerintem mindenki hozzá tudja képzelni. A fenti tíz ponton azonban (elismerve, hogy nagyon-nagyon amerikai) szerintem érdemes elgondolkoznia mindenkinek, akár katona, akár civil. És persze érdekelne a véleményetek is a beszédről, amit ide kattintva teljes egészében megnézhettek.

Szerző: tiboru 

http://tiboru.blogrepublik.eu 

*