Százhetven éve, 1844. február 20-án született Munkácsy Mihály, az első világhírű magyar festő.
Lieb Mihály néven látta meg a napvilágot Munkácson, egy elmagyarosodott
bajor tisztviselőcsaládban. Apját 1846-ban helyezték Miskolcra, ahol az
öt gyermek néhány gondtalan évet töltött, de 1852-ben teljes árvaságra
jutottak. Mihály Békéscsabára került anyai nagybátyjához, aki az általa
gyenge képességűnek tartott fiút az elemi iskola után asztalos inasnak
adta. A műhelyben dolgoztatták, éheztették, ütötték-verték, ő pedig
sorsába belenyugodva gyalult hat hosszú évig. A segédlevél megszerzése
után Aradra ment, itt születtek első rajzai. Egy súlyos betegség miatt
visszakerült nagybátyjához, s a lábadozása során ismerkedett meg
Szamossy Elek vándor portréfestővel, akitől első leckéit kapta a
képzőművészetből. Hamarosan felhagyott szakmájával és beállt Szamossy
mellé segédnek.
Az asztalosból lett piktor 1863-ban került a fővárosba, nevét is ekkor
magyarosította Munkácsyra. 1865-ben a bécsi akadémia előkészítő
osztályát látogatta, de pártfogója halála után kizárták az intézményből;
a kiegyezés után, 1867-ben állami ösztöndíjjal tanult Münchenben, majd
Párizsban.
Első négysikerű képének témáját korábbi mestersége világából vette, így
született 1868-ban az Ásító inas, s ekkorra alakult ki sajátos stílusa.
Sokalakos, drámai hatású életképi kompozícióinak jellegzetes példája az
1869-ben készült Siralomház. Az egzotikus, magyar témájú festmény
aranyérmet kapott a párizsi Szalon 1870-es kiállításán, és annyira
meghódította a közönséget, hogy “Monsieur Münkakszit” egy ideig csak
“Monsieur Siralomháznak” hívták. Elismertségét tovább erősítette az
1871-ben, a porosz-francia háború hatása alatt született Tépéscsinálók
című alkotása. A sikereket kihasználva Munkácsy letelepedett Párizsban,
ahol 1896-ig élt és dolgozott.
Munkácsy Mihály a magyar nemzeti művészet korszakos jelentőségű mestere.
A világsikert
meghozó Siralomház 1869-ben született, ezt követték más realista, népies
képei: a Részeges férj hazatérése, a Tépéscsinálók, az Éjjeli
csavargók, a Búcsúzkodás, a Köpülő asszony és a Zálogház. Párizsba
költözése és Marches báró özvegyével kötött házassága után elfordult a
kritikai realizmustól és az eklektika felé tért el. Milton című
festménye a párizsi világkiállítás nagy aranyérmét nyerte el, ezután
születtek nagy vallásos témájú vásznai: a Krisztus Pilátus előtt és a
Golgota. Jézus-trilógiájának befejező darabját, az Ecce homo-t 1895-ben
festette.
Tájképstílusa az 1880-as években teljesedett ki. A Sötét utca, a Rőzsehordó nő, a Poros út, a Séta az erdőben, a Tájkép folyóval barbizoni hatású, plein air-képei festészetének egyik csúcsát jelentik. Honfoglalás-freskója az Országházban (1893) már akadémikus vonásokat mutat, a Sztrájk című képében pedig ismét visszatért plebejus korszakának realizmusához.
Tájképstílusa az 1880-as években teljesedett ki. A Sötét utca, a Rőzsehordó nő, a Poros út, a Séta az erdőben, a Tájkép folyóval barbizoni hatású, plein air-képei festészetének egyik csúcsát jelentik. Honfoglalás-freskója az Országházban (1893) már akadémikus vonásokat mutat, a Sztrájk című képében pedig ismét visszatért plebejus korszakának realizmusához.
Az immár hírneves festő plebejus témákat is festett, de amikor 1873-ban
feleségül vette De Marches báró özvegyét, a francia arisztokrácia és
vagyonos polgárság kedvenc festője lett. Képeiért mesés honoráriumokat
kapott, az ünnepelt és vagyonos egykori inasfiú csodás palotát vett,
szalonjában minden héten összegyűlt a párizsi művészeti élet színe-java.
Tájképstílusa az 1880-as években teljesedett ki: a Sötét utca, a
Rőzsehordó nő, a Poros út, a Séta az erdőben, a Tájkép folyóval
barbizoni hatású, plein air-képei festészetének egyik csúcsát jelentik.
Igen jelentősek ekkor festett arcképei is.
Az 1880-as években született talán legismertebb, monumentális alkotása, a
Krisztus-trilógia első két része: a Krisztus Pilátus előtt (1881) és a
Golgota (1884). (A harmadik rész, az Ecce homo 1895-ben, a művész
hattyúdalaként készült el.) A fogadtatásra jellemző, hogy az első
darabot először egy kastélyban állították ki, amely előtt hosszú sorok
kígyóztak, és több mint háromszázezren nézték meg.
E képeken a művész a romantika nagy ívű témaválasztását a realizmus
kifejezésmódjával párosította. A Golgota megfeszített Krisztusához nem
akadt modell, ezért a festő magát köttette a keresztre és az így készült
fényképek alapján dolgozott. A két óriásfestmény az alkotóval együtt
Amerikába is áthajózott, ahol Munkácsy Kossuthéhoz fogható fogadtatásban
részesült, a Golgota előtt állítólag letérdepeltek és imádkoztak az
emberek. A képek egy amerikai üzletember tulajdonába kerültek, csak az
Ecce homo volt látható 1924-től Debrecenben. A trilógiát 1995-ben,
Debrecenben lehetett először együtt megcsodálni, ezután több magyar
városban állították ki, Budapesten több mint kétszázezren tekintették
meg a Magyar Nemzeti Galériában, a képek 2012 végén tértek vissza az az
alföldi városba, a Déri Múzeum Munkácsy termébe. (A Golgotát
tulajdonosa, Pákh Imre Amerikában élő műgyűjtő az általa alapított
Munkácsy Alapítvány tulajdonába adta, a Krisztus Pilátus előtt kanadai
tulajdonban van, a magyar kormány célja, hogy ez a kép is örökre
hazánkban maradhasson.)
Munkácsyt az 1880-as évektől egyre inkább kínozta a századfordulón oly
gyakori betegség, a szifilisz, emiatt időről-időre pihenőt kellett
tartania. 1891-93-ban megfestette a monumentális Honfoglalást, amellyel
óriási botrányt okozott: idehaza azért, mert a a honfoglaló magyar
vezéreket korának jeles politikusairól mintázta meg (Árpád például Tisza
István arcvonásait viselte), a szláv államok részéről pedig azért érték
dühödt támadások, mert a képen Árpád előtt szlávok hajlanak meg. A
Honfoglalás, Magyarország második legnagyobb festménye az Országház
Munkácsy-termének falát díszíti.
Az 1896-os Millennium alkalmával Budapesten bemutatta az Ecce homót, de
az ünnepségek után összeroppant, elhatalmasodott rajta a betegségéből
fakadó elmebaj. Élete utolsó éveit külföldi szanatóriumokban töltötte,
párizsi palotáját elárverezték, műveit bírálni kezdték, de ebből már nem
sok jutott el a tudatáig. Alig 57 évesen, 1900. május 1-jén halt meg a
Bonn melletti Endenich elmegyógyintézetében, örök nyugalomra 1900. május
9-én helyezték Budapesten, a Kerepesi úti temetőben.
Munkácsy a magyar nemzeti művészet korszakos jelentőségű mestere, máig a
legismertebb magyar festők egyike. Ritkán árverésre kerülő képeit
csillagászati áron ütik le, Poros út I. című képéért 2003-ban 220 millió
forintot adtak. A festőszületésének évfordulóján idén Sanghajban
rendeznek nagyszabású kiállítást, az Operaházban tavaly Aranyecset
címmel balettet, a József Attila Színházban Munkácsy, a festőfejedelem
címmel musicalt mutattak be, a Magyar Nemzeti Galériában
tárlatvezetésekkel emlékeznek rá, Békéscsabán emlékévvel tisztelegnek
előtte.
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése