Ha az igazság fájna… ( - jobbegyenes)

Ha magyar emberek „megdöglötök, tetves cigányok!” felkiáltással szétvernek egy roma családot, az gyűlölet-bűncselekmény, ha ugyanezt cigányok teszik, az téves jogértelmezés? Vagy a bíróság tetszés szerint, bőrszín alapján válogathat az elkövetők között?

Ki ne emlékezne annak a tizenegy cigánynak az esetére, akik 2009. március 15-én Miskolcon „büdös magyarok, üssétek őket!” felkiáltással megrohamoztak és szétvertek egy autót, benne két fiatal férfivel és egy nővel. A botokkal, baseball ütőkkel és bozótvágó késekkel felfegyverkezett horda minden ok nélkül támadott az arra járókra, később tettüket azzal magyarázták, hogy valaki skinhead támadásról terjesztett rémhíreket. A bűnöző társaság hat tagját első fokon közösségi elleni erőszakért ítélték el fejenként 4-6 év börtönbüntetésre, ám végül 2011 végén mindannyian kiszabadultak.

2009 novemberében kísértetiesen hasonló eset zajlott le Sajóbábonyban, a különbség csak annyi, hogy itt 40-50 vascsövekkel, karókkal, baltákkal felfegyverkezett helyi roma „meghaltok, büdös magyarok!”, „megölünk benneteket!” rigmusokkal gárdistákat vett célba. A vádirat szerint csak a véletlennek köszönhető, hogy senki sem szenvedett életveszélyes sérülést. A bíróság súlyosbító tényezőként értékelte, hogy a vádlottak a tárgyalás során megbánást egyszer sem tanúsítottak (elmondásuk szerint egy jobbikos rendezvény tüzelte fel őket). A mai napon a bíróság a kilenc vádlottat 2,5-4 év közötti börtönbüntetésre ítélte közösség elleni erőszak, rongálás és garázdaság miatt.

Egy „normális országban” (feltételezve, hogy ilyen eset egyáltalán megtörténhet) ezzel a két bekezdéssel vége is lenne a történetnek: a bűnözők bűnöznek és bűnhődnek, a bíróság teszi a dolgát, a békeszerető magyar állampolgárok pedig pár évig egy kicsit nagyobb bátorsággal mehetnek ki az utcára sötétedés után.

De Nemigazországban nem mennek ilyen egyszerűen a dolgok. Nálunk a bűnözőknek nagyobb rajongótáboruk és befolyásosabb védelmezőik vannak, mint az áldozatoknak. Nekünk olyan jogvédőink vannak, akik a tények ismerete nélkül, Ezo tévés gondolatolvasással meg tudják állapítani, kiben dúlnak rasszista indulatok, és kiket illet meg a védelem. Az áldozatok iszonya, a tett brutalitása, az igazság és méltányosság csupán kellékek ebben a beteg, szado-mazo szerepjátékban, ahol a merénylő és a felbujtó cinkosan összekacsint.

Mert a mi jogvédőinket, az Amnesty Internationalt, a Helsinki Bizottságot, a TASZ-t és a többi hasonszőrű pózer kisebbségvédőt csak addig érdekli a jogtalanság, amíg az a bűnözők és a deviánsok kárára történik, ezért tiltakoztak akkor, és ezért tiltakoznak most is: micsoda dolog, hogy a rasszizmus ellen hozott törvény ahelyett, hogy védené, bünteti a kisebbségeket?! „Az elkövetők cselekményének indítéka nyilvánvalóan nem előítélet, hanem a rasszistáktól való félelem és azok elűzésének szándéka volt” – írják a mindentudók, akik szerint rasszista csak magyar ember lehet, és aki ezzel nem ért egyet, az maga is rasszista.

Ha magyar emberek „megdöglötök, tetves cigányok!” felkiáltással szétvernek egy roma családot, az gyűlölet-bűncselekmény, ha ugyanezt cigányok teszik, az téves jogértelmezés? Vagy a bíróság tetszés szerint, bőrszín alapján válogathat az elkövetők között, és csak a „fehérekre” sújthat le a jog pallosa? Netán arról van szó, amire Para-Kovács Imre is utalt coming outjában, hogy ki kell irtani a „nácikat”? „Addig lőni, amíg mozognak”?

Milyen nyomorult, sötét lelkű embernek kell lennie valakinek ahhoz, hogy jogvédőként írásba adja (nem egy kocsmaasztal melletti őszinteségi rohamról beszélünk, hanem egy szervezet hivatalos közleményéről!): ha valaki gárdista, felőle akár agyon is verhetik, nem illetik meg ugyanazok a jogok, amelyek a cigányokat.

A bűnözők jogos büntetése miatt habos vért felköhögő „jogvédők” pusztán politikai megrendelésre nem hibázhatnak ekkorát. Ehhez olyan irracionális gyűlölet, olyan könyörtelen szenvtelenség kell, mint amit ellenségeikbe, a „szélsőségesekbe”, vagyis a magyar társadalom normálisan értékítéletű többségébe szuggerálnak.

Egy régi, iskolás időkből itt ragadt szólás-féle kívánkozik ide, ami valahogy úgy szól: „ha az igazság fájna, ordítanál”. A ballib kórus most torka szakadtából, egy szájként üvölt, pedig ez csak az igazság, amit meg lehet szokni.

Havas Jon

*